Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Kevés a tejed? Ne add fel!...

Kevés a tejed? Ne add fel! Talán ez segíthet. Remélem.

Figyelt kérdés

Most 9 hetes a kisfiam és a 6 hetes korában lévő növekedési ugráskor kevesebbnek bizonyult a tejem, ezen bestresszeltem így tényleg nem lett elég.

Amit kipróbáltam: More Milk Plus, Laktoherb, Hipp Natal, tejhozó tea (egyedileg készítettet), Urtica Urens, Ricinus Communis, de mindegyiktől (kivéve a homeót) fájt a hasa a kisfiamnak, mert köménymag van benne, nekünk ellenkezőleg hat.

Itt olvastam egy fórumozótól, hogy neki egy tejhozó por segített, amit egy patika kever egyedileg. Felvettem a kapcsolatot velük, megrendeltem.

Megérkezett vasárnap délben, (egy ismerős elhozta) bevettem belőle egy kiskanállal (3x1-et kell szedni belőle) délben és este, illetve tegnap 3x1-et. Hajnalra úgy bedurrantak a melleim, hogy tejlázam lett a jobb mellemben, de ez az én hibám, mert már volt benne elzáródás.

De a lényeg, hogy eddig 190 ml-t evett a fiam pl. a balból és még maradt benne, szinte egy mellből etettem. Most 3 dl-t fejtem le hajnalban, és még úgy is tudott belőle enni, mert tele volt.

Nem hittem hogy valami használ nekünk.

Ami mellékhatást észleltem, hogy a kisfiam és én is pukizgattunk tőle, de nem fájt a hasa egyikőnknek sem.

Ha valakinek tudok ezzel segíteni, és talán megmenthető ami még menthető, akkor keressetek meg privátba. Mielőtt feladnád érdemes megpróbálni. 1500 FT, és 0,5 kg a por. Szerintem 1-2 hónapi biztosan elég.

Jah ez nem gyógynövény alapú, hanem háromféle porból van összekeverve, ne kérdezzétek miből, nem tudom.


2009. jún. 23. 10:28
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
Szia. Engem nagyon érdekel. már írtam privátba is.
2009. jún. 23. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim válasza:

Szia


Engem is nagyon érdekelne a dolog, ugyanis a babám 3 hónapos kora óta két étkezést tápszerrel kell pótolnom, pedig én is mindent kipróbáltam már.

Kérlek emialben értesits: tvica5@freemail.hu

2009. jún. 23. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
Le tudnád írni a pontos címet, ahonnan rendelni lehet?
2009. jún. 23. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
2009. jún. 23. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 A kérdező kommentje:

Igen, ez az a cím!

Remélem nektek is használni fog.

2009. jún. 23. 14:06
 6/22 anonim ***** válasza:
Szia!Én most hívtam anyósomékat,mert péntek körül ott járnak és vesznek nekem.Én is úgy állok ahogy az egyik előttem szóló,3 hós a babám,és pótolni kell neki tápszerrel sajnos.Remélem ez beválik majd.Ezt nem kell feloldani valamiben?Csak úgy snassz magában kell megenni?
2009. jún. 23. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
Szia.Más városban szerinted tudnak késziteni a Patikák?Érdeklödtél ez iránt?
2009. jún. 23. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:

Sziasztok!

Én vagyok az a fórumozó és a bemásolt linkben a kérdező, aki erről a tejszaporító porról anno kérdezett! Már több mint két hete szedem és nagyon nagyon jó!!! Én is csak ajánlani tudom mindenkinek! Előtte Laktoherb teát ittam, de attól mindig fájt a babám hasa, meg egy idő után már nem is volt hatása! Ez piszok jó szer, kár hogy nincs nagyon reklámja, mert szerintem sokan nem is tudnak róla, hogy mondjuk a 6ezer forintos More Milk-nél sokkal olcsóbban és legalább olyan jól meg lehet oldani a problémát!

2009. jún. 23. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
A 22.20-as vagyok! De igen, fel kel oldani egy kevés vízben és úgy kell meginni! Semmi íze sincs, olyan mint ha lisztes vizet innál! :) Én biztos vagyok benne hogy segíteni fog!!!
2009. jún. 23. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
Én laktóz érzékeny vagyok. Véletlenül összetételt nem tudtok?
2009. jún. 24. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!