Hogyan álltatok a szüléshez? Mennyire féltetek? És a félelmeitekhez képest mennyire volt jobb vagy rosszabb? Az én hozzáállásomról mit gondoltok, rosszúl állok a dolgokhoz?

Az elsőnél pont nem féltem egy fikatcnyit sem, pont úgy voltam vele ha más is túl élte akkor én is.

A másodikra rettegve mentem, szerencsére nem sok mindenre emlékszem belőle

Ennek ellenére bármikor bevállalnám a harmadikat is, és semmi pénzért nem kérnék császárt pedig nagy babák voltak ( 3,7 és 4,5 kiló)

Nem állsz hozzá rosszul.

Mindenki màshogy éli meg.

Èn egyàltalàn nem fèltem. Otthonszülèsből kerülten kòrhàzba, nem haladtunk semennyire. Ahelyett, hogy megkerestèk/megkerestük volna az okot, oxyt adtak. De rendesek voltak, mondtàk előre, hogy mennyit adnak, ès milyen időközönkènt mennyivel fogjàk emelni. Megoldottàk, hogy mozoghassak, dròt nèlküli ctg-vel. Gàtmetszèt nem csinàltak.

Rosszabb volt, mint amire számítottam, rettenetesen fàjt, de nagyon megèrte. Több gyerek azèrt nem lesz.

Èn szülès utàn jöttem rà, hogy alacsonyabb a fàjdalomküszöböm, mint gondoltam. Nagyon visìtottam, mikor nagyon fàjt. Azòta is kisebb fàjdalomra is erőteljesebben reagàlok, sikìtozós lettem.

Az elsonel nem feltem, most a masodiknal rettegek, mert tudom, hogy mire szamithatok.

Boldog tudatlansag, jobb ez igy az elsonel, hidd el :DDD Egyebkent szerintem egy babai szulesfelkeszitot erdemes elvegezni, akkoris ha korhazban szulsz. Tenyleg nagyon hasznos es jo, ha tisztaban vagy a jogaiddal. Ilyen szinten erdemes keszulni a szulesre, de nem erdemes rettegni miatta. Csak legyel tisztaban azzal, hogy mihez van jogod a korhazban,szerintem ez a legfontosabb.

Elsőnél úgy voltam, más is szült, én is meg tudom csinálni. Lesz ahogy lesz.

Másodiknál úgy érzem hogy remélem nem lesz rosszabb. Mint az első, de úgyis lesz ahogy lesz.

Szerintem semmi baj a hozzáállásoddal. Mindenki fél valamennyire, hiszen ismeretlen terepre téved. És hát igen azt én is sokszor mondtam, ha más kibírja én is. :D

Nekem a felénél kiderült császár lesz. Én onnantól teljesen kész voltam és rettegtem, mert még egy műtétem se volt soha. Persze tudtam mi az, de más tudni könyvekből, leírásokból mint mikor te vagy benne. Zavart, hogy ébren kell lenni és fejben ott vagy. Elég szivacs a memóriám ezért féltem ettől az ébrenléttől. Persze amikor már odaértünk akkor is féltem, de úgy is voltam vele csak legyünk túl rajta.

Maga a műtét nem volt olyan rossz, mint hittem, de azért nem csinálnám meg még egyszer, mert a komplikációk miatt baromi hosszú volt, és túl sok mindenre emlékszem. Nekem a felépüles nagyon nehéz, hosszú és fájdalmas volt.

Az elsőnél nem féltem, borzalmasabb volt, mint képzeltem. A másodikat indították, az indításról és a 2. szülésről is csak azt hallottam, hogy borzalmas, az indítás reggelén halálfélelmem volt és tényleg kegyetlenebb volt, mint az első.

Nem kell félni, attól nem lesz jobb

Én is úgy voltam vele, hogy csak kibírom, hisz muszáj kibírni.

Próbáltam nem is gondolni rá, nem is nagyon olvasgattam a témában, hogy ne stresszeljem be magam, nem lesz jobb attól semmivel, azt meg anélkül is tudom, hogy rettenetesen fog fájni.

Aztán az élet úgy hozta, hogy idő előtti burokrepedés miatt már a 36. hét végén indították, szóval időm sem volt rástresszelni a végén :)

Azaz stresszeltem akkor már, de azon, hogy sikerüljön megszülni, mert annyira nem akart indulni, hogy a császár előtti utolsó pillanatban kezdtem csak el rendesen tágulni.

Szóval ha úgy vesszük, akkor kb. 3 napig vajúdtam, de igazából 12 óra volt nagyjából az a rész, amit éreztem is. Kaptam érzéstelenítést, így simán kibírtam, nem is fájt, inkább borzasztó kellemetlen volt, a kitolás pedig már megváltásnak hatott, kb. 3 fájás alatt kibújt, tehát összességében jobb volt, mint vártam 😀 (mondjuk két fájás közt félúton ottmaradt a kis buksija, azt azért kihagytam volna 😊).

Ami viszont rosszabb volt, mint amire számítottam, az a lepény megszülése volt, nem vált le, így kicincálták/könyökölték belőlem, na egyedül ott ordítottam, de akkor már elegem is volt az egészből...

Szóval szerintem semmi gond nem származhat abból, ha nem stresszelsz rá, azzal meg főleg nem tudsz mit kezdeni, ha paraszt az orvos/szülésznő/nővérek, és ha valaki kedves volt, az nekem ellensúlyozott 3 közömbös/bunkó egyént. Inkább szerintem azt tartsd szem előtt, hogy miért vagy ott, az a fő, hogy értse a dolgát, nem az, hogy cukiskodjon, úgyis vége lesz egyszer, és megszületik a csodás kisbabád :)

Huhh én nem féltem a szüléstől, pont azért mert ha más is kibírta akkor én is. Hát most vagy nekem nagyon kicsi a fájdalom küszöböm vagy valami nem úgy ment ahogy kellett volna. Eleve mondjuk mondta ott a szülész hölgy hogy nem jók a fájásaim, csak egy bizonyos szintig tudtam tagulni utána meg állt.

2 napig kínlódtam. Első nap 1-2 óránként, majd 20-30 percenként fájt. A második nap 1-5-10 percenként rövidült és fájt. Olyan volt mintha menstruációs fájdalmam lenne de jócskán felerősítve. Már a végén olyan fáradt voltam mint még soha. Rosszul vettem a levegőt is, biztos hogy az is vett el belőle. A végén már majdnem mondtam hogy csak vegyék ki belőlem csak essünk túl rajta. Mondták hogy ne ordítsak ez csak a filmekben működik de esküszöm nekem ott működött. Akkora megkönnyebbülést éreztem ahogy adtam ki a hangomat és egyszerűen csak úgy ment. Részben szégyellem magam azért egy kicsit de ez van.

Aztán meglett a kis szépségem. Hát én olyan boldog voltam mint még soha. Rámtették és onnan semmi nem számított. (Egyébként burkolt repesztettek, vágtak, oxyt is adtak de az semmit nem használt)

Illetve ha újra csinálhatnám akkor felkészülnék. Ezt az egyet bánom hogy nem készítettem fel magamat. Így hogy átéltem azt mondom hogy erre fel kell készülni.