Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Jártok szülésfelkészítő...

Jártok szülésfelkészítő előadásokra, amit a kórházban tartanak? Érdemes részt venni rajta?

Figyelt kérdés

2015. jún. 10. 19:26
 1/7 anonim ***** válasza:
80%

Igen, elmentünk. Elmondták, hogy milyen egy papírforma-szülés, hogy náluk aztán toronyóra van láncostól, lehet fejen is állni, hol lehet parkolni, hol kell csengetni, miket vigyünk, mit adnak.


Azt nem mondták, hogy beérkezéstől kezdve 12 órán belül produkálni kell egy babát, különben császár. Nem mondták, hogy megvan a tágulásnak egy kötelezően teljesítendő üteme, amit ha nem hozok, akkor császár. Nem mondták, hogy burkot repesztenek, 1 órával beérkezés után, mert nem haladunk, aztán rámkötik a ctg-t, és fektetnek végig, és mivel nem tágulok, császár. Nem mondták, hogy nem adnak fájdalomcsillapítást, mert az is csak belassítja a szülést. SZóval volt ott minden, csak én nem értem hozzá semmihez, még wc-n sem voltam, mert nem lehet. Semmi bajunk nem volt, de csináltak.


Szóval ha tehetném és tanácsolhatnám, nem feltétlenül a kórház szülésfeldolgozóját mondanám elsősorban, hanem olyan fórumot, csoportot és helyet, ahol elmondják a valóságot, a jogaidat, és azt, hogy mit várhatsz el az ellátásod során. Döbbenet számomra is, hogy védekező állásponton kell bemennie egy kimamának manapság, de így van. Én sem hittem volna, hogy ők nem azért vannak ott, hogy segítsenek, hanem azért, mert ez a munkájuk, és ha letelt a tikk-takk, így jártam/jártunk.

2015. jún. 10. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Én nem mentem. Inkább a saját dokimmal, szülésznőmmel és intimtornász gyógytornászommal beszéltem át mindent, így nem a marketing szöveget hallottam, hanem az igazságot. Nálunk is előadják, hogy mennyire modernek stb, ha meg olyan dokit, szülésznőt fog ki az ember, akkor inkább érzi magát a középkorban mint a 21. században. De biztos van olyan kórház, ahol korrektek ezek a felkészítők. Hol szülsz?
2015. jún. 10. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Én nem jártam:) A szülészorvosomtól érdeklődtem meg mindent.:) Így utólag belegondolva egyáltalán nem bánom,hogy nem voltam:)
2015. jún. 10. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
0%
Az első válaszoló sajnos nem tudja, hogy jó kezekben volt...
2015. jún. 10. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Véletlenül ugrott egyet a szöveg. Csak azt akartam még írni, hogy lehetett volna repedés, méhsüllyedés, hüvelyelőreesés, oxigénhiányos baba, vashiányos vérszegénység, gyermekágyon túli vérzés és még sorolhatnám a vége, ha nem tartják be azt, amit leírtál. Vannak helyek, ahol nem érdekli őket, hogy milyen a magzati szívhang, rád sem néznek, csak alkalmanként és várják, hogy magától kijöjjön a baba. A végére azért odaesnek, hogy egy törülközőt alá tartsanak...

A kérdezőnek: szerintem kérdezz rá a kórházban mindenre, ami foglalkoztat.

2015. jún. 10. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Nem jártam, mert volt fogadott orvosom és szülésznőm, tőlük rengeteg dolgot megtudtam, meg aztán sokat is kérdeztem. Tájékoztattak a kórházi protokollról, felvázolták a normál menetet, illetve hogy mikor mire számítsak, emellett a szülésznőm megmutatta a szülőszobát/babamosdatót/őrzőt stb. Persze így is értek "meglepetések", mert mindenre képtelenség teljes mértékben felkészülni.
2015. jún. 10. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
72%

Az elsőnek van, amiben igaza van. Ha 12 órán belül nem szülsz meg, kivágják belőled, ha van komplikáció, ha nincs (és persze, hogy "fájásgyenge" az ember, ha a szülés egyszerűen nem tart a végénél, nem lehet azt várni... ha még órák lennének vissza).

Sokan 1. szülésnél bepánikolnak, hamar elindulnak mert félnek, hogy nem érnek időben oda. Pedig az 1. szülésnél 12-16-24 óra is lehet, mire megszületik a magzat. Ha 3 perces fájásoknál menne be mindenki, nem lenne annyi császár, de megijesztik őket.

Nem vagyok kórház ellenes. Legyen az az nst a hason, de ha én ki akarok menni 2 percre pisilni, hadd menjek ki. Ennyi jogom hadd legyen. Vizsgálgassanak, de ne kelljen végig feküdni. Legyen ott az életmentő szett, meg mellettem a műtő, de ha én guggolva a földön akarok kínlódni amíg vajúdok és nem széttett lábakkal egy gerinckínzó ágyon, akkor azt megtehessem. Hogy ne vágjanak, ha kell, ha nem.

Hiába az alternatív szülőszoba... dísznek van. A szülésznők alszanak benne ha nincs szülés. Azt mondták bemutatón, hogy a kismamák nem választják... na persze. Mert úgy működik, hogy odamész, beöntenek és beraknak egy éppen üres szobába, többnyire a legkényelmetlenebb szülőágyasba. Oxitocin burokrepesztés rutinból. A császár pedig több pénz a kórháznak. Akkor lenne magyarországon kevesebb császár, ha a természetesért fizetnének többet. Feleslegesek ezek az előadások. Kád, labda csak azért van, hogy megmutassák, hogy azt kamuzzák, náluk lehet. olyan kórház is van, ahol pedig mindenkit rábeszélnek az eda-ra, hogy ne nyögjenek vajúdás közben, csend legyen a folyosón. Ha kell, ha nem. Az nem baj, ha nem akarod, hogy a gerincedbe beleszúrjanak egy akkora tűt, mint a középső ujjad teljes hossza (láttam!) hogy lebénulhatsz tőle, vagy örökre derékfájós lehetsz, mint a barátnőm.

A tested csak egy eszköz,egy keltetőgép. Bababarát minden, de nem anyabarát.

2015. jún. 11. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!