Könnyedén tudtatok beszélni az orvosotokkal arról, hogy milyen szülést szeretnétek? Csak nekem ilyen nehéz ez?

Eleve nagyon félek a szüléstől (nőgyógyászoktól is), ráadásul az első szülésem annak ellenére, hogy gyors volt és komplikációmentes, rossz emlék maradt, sok minden félrecsúszott. Emiatt halogatom is a teherbeesést, pedig szeretnénk újra gyereket, de a szülést nem akarom újra ugyanúgy végigcsinálni, rengeteg rémálmom van. Ráadásul megmagyarázhatatlan nőgyógyászati bajom van, ami mögött a nőgyógyászom is lelki tényezőket sejt már, és szerinte sokat segítene, ha elmondanám pontosan, hogy mi volt a baj az előző szülésnél és milyen lenne számomra egy "álomszülés". De nekem nem megy. Múltkor neki álltunk, de kudarcba fulladt. Nagyon ideges leszek, nehezen találom a szavakat, nehezemre esik kimondani a dolgokat. Egyrészt nem akarom, hogy úgy érezze az orvos, hogy én jobban tudom mint ő, másrészt pedig egy-egy szótól tényleg a rosszullét kerülget, harmadrészt a sírás kerülget, ha eszembe jut az ezelőtti szülésem. De rengeteg kérdésem is lenne mégis, amiket ha tudnánk tisztázni, akkor talán nem félnék annyira. De egyszerűen úgy érzem, hogy nem vagyok képes rá. Múltkor neki álltunk, de pánikrohamom lett, fél órába telt, hogy összerakjanak annyira, hogy haza tudjak indulni. Lassan 3 év telt el a szülésem óta, és a mai napig minden nap eszembe jut, beugranak emlékképek, és olyan jó lenne, ha a következő nem ilyen lenne. De jelenleg semmi esélyem sincs a teherbeesésre a bajaim miatt, aminek valószínűleg pont az az oka, hogy tudat alatt nem is szeretnék gyereket, mert az szüléssel jár. A császármetszéstől az orvosom elzárkózik, habár a felesége (ő az asszisztense) már többször felvetette neki. A dokim azon a véleményen van, hogyha ilyen gyors lenne a következő szülésem is, akkor nem szabad kockáztatni egy nagy hasi műtétet, inkább engedjem, hogy segítsen, és akkor olyan szülésem lesz, amilyet szeretnék, úgy támogat, ahogy szeretném, ha kell balettozik is, csak mondjam el, hogy mit szeretnék. De nem tudom elmondani, mert nem tudok róla normálisan beszélni, dadogok, nem tudok normálisan gondolkodni és magam sem tudom, hogy mit akarok. Egyrészt szeretném, ha biztonságban lennénk, figyelnének ránk, de nem szeretném, ha végig feküdnöm kellene ctg-vel és gyakori durva vizsgálatok lennének. Szeretném ha gyorsan túl lennék rajta, de nem szeretném, ha gyorsítanák ok nélkül oxitocinnal, kézzel tágítással. Szeretnék együttműködni, de nem szeretném ha kitolásnál megint kengyelbe szíjaznák a lábam és még hosszan folytathatnám a sort. De amikor megpróbálok beszélni róla, akkor nem megy. Az első szülésem éppen azért is sikerült félre, mert nem mertem semmit előre kérni, letisztázni. Ezt szeretnénk most elkerülni, de nem megy. A férjem próbál segíteni, de őt is kezdi kikészíteni a helyzet. 3 éve piszkálom a szülésemmel, okolom sok minden miatt, és nem tud segíteni. Meghallgat, elmondja, hogy sajnálja, hogy így történt, és egy tanácsa van, hogy beszéljünk az orvossal. Az ő unszolására hoztam fel egyébként a témát is az orvosomnak egyáltalán, de itt most megrekedtünk.