Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Szerintetek még próbálkozzunk...

Szerintetek még próbálkozzunk vagy tovább kell lépni?

Figyelt kérdés

35 éves vagyok. A férjem 39. Most volt a 13. sikertelen hónapunk. Voltunk már kivizsgáláson, ahol azt mondták, mindkettőnkkel minden rendben van. Próbálkozzunk.

Illetve a nőgyógyász mondta, hogy ha türelmetlen vagyok, akkor el lehet menni átjárhatósági vizsgálatra. Ez volt pár hónapja. Én akkor azt mondtam, hogy hagyjuk még azt a vizsgálatot, hiszen minden teljesen normálisnak tűnik: szép 28-29 napos ciklus, hőmérőzéssel jól látható ovuláció, a laboreredményeink is jók satöbbi.

De közben elbizonytalanodtam. Nem vagyunk már olyan fiatalok. Várjunk még? Vagy vizsgálatok?

Egyébként azt sem tudom pontosan, hogy mi történik még esetleg az átjárhatósági vizsgálat után. Ebben tudtok segíteni?


2010. nov. 9. 11:01
 1/10 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy túl korán kezdtél aggódni. Mégcsak 13 hónap és már hónapokkal ezelőtt aggódtál. Lehet, hogy a túlzott félelem okozza az eredménytelenséget. Szerintem csináljátok meg az átjárhatóságit és ha minden rendben, akkor nyugodjatok meg lelkileg, utána biztosan jön majd a baba.
2010. nov. 9. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

azt mondják 2 év a normál várakozási idő. Ne adjátok még fel, ha minden rendben van jön a baba, amikor kell neki jönnie.

Sok sikert!

Férjeddel is rendben volt minden? Volt spermavizsgálat nála?

2010. nov. 9. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Nem. Nem aggódtam hónapokkal korábban, csak arra gondoltunk, hogy jobb az elején megnézni, hogy minden rendben van-e, mint hogy várunk, várunk, aztán meg jó soká kiderül, hogy valami olyan gond volt, amitől eleve nem is jöhetett volna a baba.


És igen, a férjem volt spermavizsgálaton. Mondjuk vissza kellett mennie másodszor is, mert az első alkalommal túl alacsony volt a spermaszám, de a második vizsgálatnál már minden rendben volt.

2010. nov. 9. 11:41
 4/10 Manka68 ***** válasza:

Szia!

Én nem várnék a helyetekben semmire. Igazából én a két év várakozási időt sem értem. Azazhogy gazdaságilag értem, ugyanakkor ez hatalmas lelki teher minden babára vágyó pár számára. A laboreredmények és a szabályos ciklus nem zárja ki, hogy a petevezetékeid el legyenek záródva. És szerintem ha ennyi ideig nem sikerült, annak biztosan van oka, legfeljebb még nem találták meg. Ne hidd el, hogy azért nem sikerül, mert nagyon akarod. Ez hülyeség, és akkor mondják, amikor nem tudják az okát. Addig kell menni vizsgálatokra, amíg ki nem derül mi a baj. Nem szabad feladni, és 30 felett a csodára várni már luxus szerintem. Lehet, hogy ezért most meg fognak kövezni. Ja, ha még nem voltál endokrinológusnál, feltétlenül menj el. A nőgyógyászok zöme sajnos nem ért a hormonokhoz, és esetleg olyan leletre is azt mondják, hogy rendben van, ami nincs, vagy lemarad egy-két fontos dolog a laborvizsgálatról. Az átjárhatósági vizsgálat az utolsó a meddőségi kivizsgálásban elvileg. De nem elhanyagolható, mivel hiába a szép petesejt, ha nem jutnak el hozzá a kisfickók. ;o)

2010. nov. 9. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Szia! Én a helyedben elmennék az átjárhatósági vizsgálatra, mert az idő csak telik.

Amúgy én még 25 vagyok, tavaszig várok az átjárhatóságival, mert már nálunk is az következik. Már 3 éve szeretnénk babát.

Sok sikert nektek!

2010. nov. 9. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Nekünk is azt mondták minden oké.. aztán a ciklusom 21. napján vett vérből kiderült hogy alacsony a prolaktinom.. kaptam rá gyógyszert és a 2. hónapban sikerült.

Az együttléteket a doki tanácsára a ciklus 11-18. napjáig minden nap 1-szer!


Én sem várnék a helyedben!!!


A férjem 38 éves volt mikor terhes lettem én 34. Ha még várok éveket az csak tovább növelte volna a stresszt!

2010. nov. 9. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Nem voltam endokrinológusnál. Nem is tudom hogy működik a dolog. Gondolom ezt belátható időn belül csak magánrendelésen lehet megoldani. Hol, hogyan? Tudtok segíteni?


Lehetséges az, hogy a sima 2 vérvétel a ciklus alatti hormonvizsgálat szerint oké a dolog, de valójában mégsem?

2010. nov. 9. 13:57
 8/10 A kérdező kommentje:
Egyébként meg köszi mindenkinek a biztatást. Most megint egy kicsit elkeseredtem. De ezek kedvesek és jól estek.
2010. nov. 9. 13:59
 9/10 Manka68 ***** válasza:

Szia!

Simán lehet, hogy olyan problémád van, amit nem néztek meg eddig.

De menj el az átjárhatóságira is, annak is rendben kell lennie!

It egy link címmel és telefonszámmal, ha elég közel vagy, ők a legjobbak szerintem :

[link]

Egy telefon időpont egyeztetésre, ennyi az egész. Nem kell semmi más, esetleg az eddigi eredményeidet viheted, hogy azokat ne kelljen újranézni, ha nem muszáj. Pénzbe kerül, de nem vészes.

2010. nov. 10. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

12:58 as vok:


Nem mindegy, hogy a ciklusod melyik napján nézik meg vérből a hormonokat.

2010. nov. 10. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!