Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Hőgörbe segítséget kérek!...

Hőgörbe segítséget kérek! Baba volt?

Figyelt kérdés
A ciklusaim 29 naposak, általában pontosak. Most a 28. napon jött meg. Az ovulációmkor voltunk együtt, majd 6 vagy 7 (18. 19. nap)(pár nappal később, emlékezetből írtam...) nappal később rózsaszínes vmicsoda volt látható. A 22-23. napon megingott a hőm, az az ovu után tehát 10-11 nappal történt, amikor enyhén görcsöltem is. Néhány nap múlva nagyon erős hányinger tört rám két korty pezsgőtől, pedig nem szoktam tőle rosszul lenni és imádom is. Annyira rossz volt, hogy a WC-re is kifutottam. Ezzel kb. egy időben olyan hangulatingadozás tört rám, hogy rossz volt magamat is hallgatni, valamint pattanásaim keletkeztek, amik nem szoktak csak ovukor, de két nap alatt elmúlnak, ez most egy hétig tartott kb. Amikor a hőm ingadozott és görcsöltem sokat jártam pisilni. nagyjából ugyanannyit utána is. A 28. napon (16 dpo) viszont már óránként mentem ki, de kb fél óránként már toporogtam, hogy kell. Nem voltam felfázva, meg ilyenek. Aznap reggel megint hányingerem volt, de szerencsére nem olyan durva, mint előtte. Aki nem ismeri az oldalt, a tüneteknél enyhe, mérsékelt és komoly fokozatok vannak. A 26. napon (14 dpo) csináltam tesztet, sajnos nem reggel és nem is a legerősebbet. Negatívnak jelöltem, mert eleinte annak láttam, kicsivel később volt olyan, hogy talán, vagy csak szellemcsíkos, nem tudtam eldönteni, gondoltam, csak a papír átlátszik... ilyet is olvastam már. A hőmérsékletem ovu után is küzdeni szokott, hogy a coverline felett legyen, ez a +1 tized fok nálam már nagyszerű. Ez később elkezdett felfelé kúszni szép fokozatosan. A ciklus utolsó napján baromira megerőltettem magam késő estig tartó fizikai munkával és rossz érzésem volt. Néhány órával később éjszaka arra ébredtem, hogy csupa vér vagyok, nagyon erősen folyt, pedig nem szokott azonnal ilyen lenni és nem is így éjszaka. Reggel, mikor végleg felébredtem, annyira görcsöltem, hogy már kiabáltam... Előző vérzésnél is látszik, hogy alig szokott fájni. Eleinte darabos volt, aztán az utolsó napon nagyon élénk és tiszta piros. Előtte a bejelölt vérfolt kb. körömnyi pötyi volt, utána viszont rendes foltok, mintha még nem múlna el. Ilyenek sem szoktak előfordulni. Ja, és ovu után szinte minden nap úgy éreztem, mintha mindig folyna vmi, de nem. A hőm a vérzéskor persze leesett, utána, ami már nem látszik össze-vissza ingadozott, ami szintén szokatlan nálam. Lehet, hogy baba volt és a megerőltetéstől elment? Még nem próbálkozunk vele, de ha jönne örülnénk és sajnos azt is szeretnénk tudni, ha esetleg volt. Köszönjük!
2011. febr. 8. 20:46
 1/5 A kérdező kommentje:

[link]


kép a görbémről

2011. febr. 8. 20:48
 2/5 anonim ***** válasza:
Az a baba ami a megerőltetéstől megy el az akkor is elment volna ha egész nap fekszel. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy baba lett volna. Annyi féle vírus és időjárási front kószál most a levegőben, akár ez is magyarázat lehet a tünetek egy részére, illetve ezeket a tüneteket bőven lehet pszichésen is produkálni, ha valaki nagyon akarja a babát. Több terhességgel van a hátam mögött de a vérzés elmaradásáig semmi olyan tünetem ne, volt ami ne tudható be szokásos menstruáció előtti tünetnek.
2011. febr. 8. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Szerintem nem volt baba. Én a múlt hónapban hasonlóan jártam. Késett két napot, majd iszonyat görcsökkel és mennyiséggel megjött. Én is azt hittem,hogy baba volt ezért csináltam két tesztet is két nap alatt. Negatív. Elmentem dokihoz (nem ezért, egyébként is kellett volna), és ő mondta,hogy ha vetélés lett volna, az még rá akár 4-5 nappal is pozi tesztet produkált volna. Barátnőmnek volt korai vetélése és ő is mondta,hogy a mensi után még két napra kimutatta. Nekem azt mondta a doki, hogy lehet,hogy valamilyen átmeneti hormonális változás miatt volt! Pedig én is produkáltam minden terhes tünetet!
2011. febr. 9. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Szerintem se volt baba.
2011. febr. 9. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Értem, köszönöm a megnyugtató válaszokat! Én elsősorban nem a tünetek miatt, hanem a hőmérsékletem emelkedése, az idő közbeni minivér és a "szellemcsíkos" teszt miatt voltam megilletődve. Tudom, hogy a többi mástól is lehetett, bár bebeszélni nem beszélném be magamnak, épp ellenkezőleg. Fél év múlva házasodunk, addig szeretnénk "kihúzni" a dolgot, utána jöhet, de akkor is szeretnénk rá felkészülni, hogy egészséges legyek és ne csak akkor, amikor már ott a pici és kétségbe esve próbálom magam gatyába rázni. Az első pár hét is borzasztó fontos, amikor még nem is tudjuk, hogy van. És arra is kíváncsi voltam, hogy kb. mennyi ideig mutatja még ki a teszt, ha esetleg volt. Köszönöm szépen!
2011. febr. 9. 09:58

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!