Hogyan tudtad magad túltenni a sikertelen inszemináción/lombikon?

Úgy, hogy azt mondtam magamnak, majd a következő sikerülni fog. Persze kellett 1-2 nap, mire belenyugodtam, hogy most nem sikerült, de tényleg minden alkalommal arra koncentráltam, hogy nem adom fel, és azért is babám lesz. Lehet mondani, hogy könnyű ezt kívülállóként hangoztatni, de nem vagyok kívülálló sajnos. 2 inszeminációm volt, a második pozitív teszttel, aztán ennek hála még nagyobbat kellett csalódnom, mert rá 2 hétre kiderült, hogy méhenkívüli, így irány a műtő, petevezetékek ki, fél év pihi, majd nekikezdtünk a lombikoknak. A 6. lombikunk lett sikeres, úgyhogy elég sokat csalódtunk, de a saját példámból tényleg azt tudom mondani, hogy a siránkozás helyett jobb megoldásokat keresni. Minden létező cikket, írást elolvastam a teherbeeséssel kapcsolatban, mert addig sem a sikertelenségen járt az agyam. Akkor nagyon nehéz volt, és leginkább így utólag látom, hogy milyen vékony jégen jár ilyenkor az ember, és ha nem vigyáztam volna, lehet beszakad, és megfulladok. (Ez a legjobb hasonlat ami eszembe jutott a lelki részéről, remélem érted mire gondolok.) Ráadásul nekem még az idióta anyós is rátett egy lapáttal, mert ő meg folyton azzal vádolt, hogy én tudom, hogy nem lehet gyerekem, csak nem merem megmondani, pedig ilyet egy orvos sem mondott soha. Tehát még a megfelelő támogatást sem kaptam meg mindenkitől a környezetemben, sőt, ő rendszeresen, napi szinten üldözött ezzel (mikor a párom elment itthonról mindig megjelent). Azóta sem beszélek vele, nem hiszem, hogy ezt valaha meg fogom neki bocsájtani.

Sok sikert, és tényleg ne add fel, csak előre nézz!!

34+4 hkm

Mi 8 éve vagyunk házasok, 3 vetélésen vagyok túl, anno az inszem hiperstimulációval végződött nálam, kórház lett a vége... Ekkor a férjem azt mondta, hogy belepusztulna, ha engem elveszítene azáltal, hogy ha az esetleges következő stimuláció tragikus véget érne...

2 hónapja gyökeresen megváltozott az életünk, így most úgy érzem, azok a tényezők is megszűntek, amik eddig tudat alatt "blokkoltak" engem.

(Én 36 éves vagyok.)

figyelj, ezen csak az idő segíthet. én most nem mesélnék, de nekem is sok kemény dolgot kellett átélnem ezzel kapcsolatban. ülj le és mondd el az érzéseidet őszintén a férjednek, próbálj meg nyugodtan élni és ha kell, menj el pszichológushoz. ne aggódj, hamarosan lesz egy kisbabád!

és egy kis off, hátha az errejárók tudják:

Melyik újságban volt ez és mikor?

Nők, akik Évát, vagy hasonló magazinokat olvasnak, legyetek szívesek segíteni! 2-5 éve szerintem az Éva magazinban, vagy valami hasonló havonta megjelenő női magazinban olvastam egy történetet. Egy nő írta, megromlott a házassága, és már készül férjhez menni. Részletezte, hogy mennyire elhidegültek egymástól a férjével (talán el is váltak, már nem emlékszem)és a végén ott a csattanó: a férjéhez megy hozzá újra. 2-3oldalas volt, sírtam is rajta, nagyon szeretném újra elolvasni, csak nem tudom melyik magazinban keressem(gyűjtöm őket, tehát meg kell lennie).

köszönöm

Kedves kérdező!

Neked, akinek már van egy kisfia talán "könnyebb" átvészelni a sikertelenséget, mint nekünk, akiket a férjén és a kutyáján kívül nem vár haza senki. Tudom miről beszélek: az első sikertelen lombik után, egy magányosan átbőgött este azt néztem itthon, hogy milyen gyógyszerrel tudnék ártani magamnak. De nem volt semmi, csak a hormonjaim. Ezért is nagyon szerencsétlennek éreztem magam. Hetekig tartott nálam. Már úgy gondoltam, hogy pszichológus segítségét kérem, mert olyan bűnös gondolataim voltak. Aztán elmúlt valahogy. A férjem szerelme, és támogatása sokat segített.

Januárban lesz a második lombik.

Pozitív gondolatok füzetet nyitottam. Ebbe oldalakat írok naponta.

Te a kisfiadban is megtalálod az örömödet, nekünk csak a pozitív gondolatok és a keresztszemes hímzés marad biztatónak, nyugtatónak.

Ne add fel!