Elofordult mar, hogy akarva/akaratlanul bantottatok meg kismamat amiatt, hogy ti mar regebben vagytok babara es nem sikerul?

Amikor tavaly a munkatarsaimnak bejelentettem, hogy babat varok nagyon furcsan kezdett el viselkedni egy kolleganom, epp az, akivel egyebkent az egyik legjobb volt a kapcsolatom.

Nem gratulalt, viszont sokat hajtogatta, hogy nem is lehet igaz, mert nem latszik. (Nem is nagyon volt minek, mert meg csak 12 hetes voltam akkor.)

Kesobb az a szoveg jott rendszeresen, hogy biztosan csak becsuszott a baba, baleset volt, miert tartottuk meg ilyen fiatalon. (En 26 voltam, a ferjem 28, nem voltunk mar kolykok, a baba pedig fel ev probalkozas utan fogant meg.)

Folyamatosan kaptam ezeket a szamomra banto beszolasokat. Szules elott negy hettel hagytam ott a munkahelyet es kezdtem a szabimat es azzal a mondattal bucsozott, hogy szerinte valamni nincs rendben, mert eppenseggel mar latszik a pocakom, de az o anyjanak akkor volt ekkora hasa, amikor 2-3 honapos terhes volt az occsevel. (124 cm-es pocakkal mentem szulni, azert nem volt az aprocska nekem, foleg, hogy egyebket vekonyka vagyok.)

Nem sokat tartottuk a kapcsolatot azota, ma talalkoztunk eloszor, mert a fiam fel eves mult es bevittem a ceghez bemutatni. Az emlitett kolleganom pedig szinte sirva kert elnezest, hogy ilyen sokat szurt es bantott. Bevallotta, hogy fajt neki, hogy nekunk babank lesz, ok pedig mar akkor masfel eve probalkoztak eredmenytelenul, pedig ot az ido is surgeti, mert 35 eves. Azt mondja, hogy rosszabb napjaiban iszonyatosan irigy az osszes kismamara, akit lat es legszivesebben rajuk veszekedne, elonti a ketsegbeeses es a duh, hogy masnak sikerul, neki pedig nem.

Meg is ertem ot, nagyon sajnalom es probaltam vigasztalni, de nem is tudom elfogadni, hogy emiatt engem bantott.

Nektek is eszetekbe jut ilyen, vagy ki is fejezitek ezt neha?