Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Mennyi az esélyem a terhességre?

Mennyi az esélyem a terhességre?

Figyelt kérdés
Tegnap párommal védekezés nélkül szeretkeztünk, és nem megszakítással, vagyis az elejétől a végéig bennem volt. Az utolsó menstruációm február 23.-án múlt el, a következő pedig március 22. körül kell hogy megjöjjön. A ciklusaim átlagosan 31-32 naposak. Szerintetek mennyire voltunk jó időben ahhoz hogy baba legyen belőle? Mennyi esély van rá? A véleményetekre lennék kíváncsi. Nem tervezzük még a babát, úgymond elkapott minket a hév és nem volt itthon óvszer, úgy gondoltuk hogy majd megszakítással de hát, túlságosan bele lendültünk. :) Nem lenne baj a baba, mert már volt arról szó hogy Márciustól próbálkozunk, de utána megbeszéltük hogy még picit várunk. Viszont ha most becsúszik nem gond. (Ezt azért fejtettem ki, nehogy kapjam a letolás, hogy felelőtlenek vagyunk.) Szóval örülnénk a picurnak. Na, szóval vélemények?

2013. márc. 11. 16:29
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

szerintem akár esélyes is lehet, nagyjából félidőnek tűnik, bár van egy-két nap ide-oda, meg hát ki tudja, mikor van pé.-ed:)

esély mindig 50-50, max. kevésbé valószínű

2013. márc. 11. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 frászkarikaborsó ***** válasza:
szerintem van rá esély, de kalkuláld bele azt hogy nagyon ritka az hogy egy párnak rögtön elsőre sikerül, még akkor is, ha rendesen próbálkoznak és nem csak egy becsúszott alkalom van.
2013. márc. 11. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Persze, ezt bele kalkuláltam. :) Csak már ha így történt a dolog akkor azért elkezdtem gondolkozni ilyeneken is. :) Nagyon örülnénk a babucinak, de ha nem esek teherbe az sem baj, akkor majd ha rendesen elkezdünk próbálkozni, úgy is fog jönni. :) De azért a kisördög ott ül a vállamon hogy mennyire szeretnék már babázni. :)
2013. márc. 12. 07:13
 4/6 anonim ***** válasza:
szerintem nem igazán valószínű. peteérésed kb egy hete lehetett, azután meg már csak egy napig van esély.
2013. márc. 14. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Nem ritka elsőre teherbe esni..párom külföldön melozik 1x voltunk együtt a honapba és baba lett belőle 3 éves már...

ugy gondoltuk hogy jöhet a baba megprobáljuk...jol belöttük az időpontot..))kiazámoltam hőmérőztem...

Kedves kérdező mikor meg kéne jönnie akkor csinálj egy tesztet és kimutatja mi a helyzet ha babát szertnél kivánom hogy + legyen a teszted..))

2013. márc. 14. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat! Nagyon remélem hogy sikerült, de ha nem akkor sem keseredek el! Mindennek eljön az ideje. Lehet hogy beképzelem magamnak a dolgokat, már ma elég sűrűn szurkált az alhasam, meg mintha fájdogálna a mellem, de szerintem még az korai lenne. Viszont folyamatosan álmos vagyok, tegnap hajnal 4kor értem haza, de 1ig aludtam is, utána pedig megint aludtam du 3-tól kb 6ig. Ma ismét késő értem haza, 2 óra felé, de aludtam fél11-ig, telefonon keltettek, de utána visszafeküdtem, és 2kor keltem fel, de akkor sem magamtól hanem ismét keltettek, viszont még mindig nagyon álmos vagyok, szivem szerint aludnék folyamatosan. De lehet ez még korai lenne, lehet hogy ez a fránya időjárás kavar be, a hidegfrontra érzékeny vagyok. Pláne hogy egész nap tegnap is meg tegnap előtt is szakadt a hó, mert Borsodi vagyok. Az ilyen idő meg álmosítja az ember, legalább is engem. Na de nem rizsázok tovább, ha tudok valamit írok mindenképpen, persze csak ha érdekel valakit! :)
2013. márc. 16. 18:43

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!