Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Jelent az valamit, hogy...

Jelent az valamit, hogy egy-két tünet mellett leginkább csak érzem, hogy pozitív? [Direkt ez a témakör. ]

Figyelt kérdés

Több mint két évig tabit szedtem, amióta abbahagytam, harmadszor kéne megjönnie. Az első még szabályosan jött meg, hiszen elfogyott egy levél, a "tabimentes szünetben" megjött, csak aztán már nem szedtem be a következőt. Utána ahhoz képest, ahogy a tabis időszakban, egy héttel később jött meg. Most lenne a harmadik, az előző menzeszt nézve holnapig meg kéne jönnie, de nem érzek ilyesmit (a korábbihoz képest megint késik egy hete). Ellenben most már majd' egy hete émelygek, tegnap meg ma majdnem hánytam is (végül nem jött, de görnyedtem egy sort... :S) volt, és eszméletlenül fáradékony vagyok. Stressz most nincs egyáltalán az életemben. Ezek mellett igazából leginkább azt a tünetet emelném ki, hogy azt érzem, van baba a dologban.

Tegnap este csináltam egy tesztet és ma reggel is, amire extrahalvány pozitívat rá lehet fogni, de nem áltatnám magam ezzel, inkább negatív.

Nem tervezünk jelenleg gyereket, örülnénk neki, mert nagyon szeretnénk, de most perpillanat nem állunk úgy saját anyagi forrással(segítségünk persze lenne), még talán fiatalok is vagyunk hozzá (de persze felnőttek mindketten). Védekeztünk egyébként (gumival), de mind tudjuk, hogy az nem 100%-os védelem, és legalább két hét eltelt, ha nem több is esetleg (alkalmakat tekintve).


Szóval, hogy kilyukadjak a lényegre, amit már írtam, de írok még egyszer: jelent az valamit, hogy a legerősebb tünetem, hogy úgy érzem, van baba?


2013. dec. 9. 09:19
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Nézd, itt nők százai naponta érzik úgy, hogy terhesek...és még a huszadik negatív teszt sem győzi meg őket az ellenkezőjéről!

Szóval agyalás helyett inkább tesztelj később, és várd meg a menstruációd!

2013. dec. 9. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

ln sohasem szedtem gyógyszert, 9 évig nem gumival védekeztünk,és nem lett semmi. Ha nem szakad ki, nincs vele semmi gáz akkor nem lehetsz terhes mellette, sőt szerintem gyógyszer mellett könnyebb a teherbeesés (pl hányás, elfelejtik bevenni stb)

Nem vagy az...de ha megnyugtat csinálj tesztet.

2013. dec. 9. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Ismétlem, én azért örülnék neki, szóval nem megnyugtatásról van szó. És én is voltam már azon nők "ezrei" között, akik beparáztak bizonyos tünetek miatt. De én nem beparáztam, csak úgy érzem, van. Természetesen csinálok még tesztet, nem is orvosnak akarlak Titeket kijelölni, csak érdekel, számíthat-e tünetnek (mert egyes helyeken olvastam, hogy igen), ha csak érzem, hogy van (és ez örömmel tölt el).
2013. dec. 9. 11:12
 4/6 anonim ***** válasza:
Szerintem nem tünet...
2013. dec. 9. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Na mi van? Semmi?
2013. dec. 16. 06:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
?
2013. dec. 16. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!