Voltatok már úgy, hogy annyira vágytatok egy saját babára, hogy mindig az járt a fejetekben?

Szerintem az első terhesség előtt a többség így van, én legalábbis ezt tapasztaltam magamon is, másokon is...

Most meg... frászt kaptam a pozitív teszttől, azon kattog az agyam, hogy már megint nem lesz vagy 3 évig saját életem, és előre utálom az egészet... közben persze ott van az öröm is, csak már ismerem az árnyoldalát is a dolognak. 6 hetes vagyok, doki még nem látott, a francnak van kedve kéthetente ultrahangra járni, nekem egy petezsák már semmi újat nem mond, legyünk túl rajta hamar....

Teljesen másképp élem meg a második terhességem, mint az elsőt.

Nem.

Mi terveztük, letettem a cigit, majd a fogamzásgátlót, és éltem tovább az életem. Nem görcsöltem a témán.

De terhesen sem. 37. hétig dolgoztam sörözőben, eljártam a vizsgálatokra, és ennyi. Nem pörögtem rá nagyon.

Kicsit lazábban, természetesebben vettem.

Én a teherbeesés előtt már évekkel nagyon vágytam babára, az elmúlt 5-6 évben minden nap felnéztem ide, illetve egyéb babás honlapokra, mire végre 2015 tavaszán a férjem is azt mondta, hogy készen áll, vágjunk bele. :) Nagyon örültem, a 3. hónapban össze is jött, szerencsére a terhességem nagyon könnyű, teljesen természetesnek vettem az áldott állapotot (bár gondolom ez főleg annak köszönhető, hogy semmi kellemetlen tünetem nem volt), eljártam a vizsgálatokra, de minden olyan könnyen és gyorsan ment, élveztük az ultrahangokat, semmi idegeskedés, görcsölés, csak sodródtam az eseményekkel, és tegnapig dolgoztam is. Dolgoztam volna tovább is, de a férjem már nagyon féltett ebben a csúszós, hideg, járványos időben, így a szülésig (március közepe) már csak magammal és a szülésre való felkészüléssel kell foglalkoznom. :)

Kívánom, hogy minél hamarabb átélhesd a babavárás pillanatait, én borzasztóan élvezem. :)

33 hkm