Hogyan dolgozzátok fel?

Szia!

Mi három évig próbálkoztunk, de sikertelenül, a férjem meg én is voltunk pár vizsgálaton is, volt pár problémánk, de szerencsére semmi komoly az ő részéről, nálam volt egy kis gubanc. Minden hónapban nagyon figyeltem meg teszteltem is, hogy mikor van ovum, de a baba csak nem akart összejönni, egy idő után már csak gépszerűen csináltam egy terhességi tesztet, ha egy napot késett a menstruációm, de már tudtam előre, hogy negatív lesz. Nem volt könnyű a sok kudarc, de nem adtuk fel. Mindenki mondta, hogy majd akkor jön a baba, ha kész leszünk rá, ne görcsöljünk rá meg hasonlók, de az ott és akkor nagyon idegesítő volt. Kudarcként éltem meg minden hónapot, de próbáltam pozitív maradni, már amennyire az tudtam maradni... Aztán 2017. január elején, amikor megegyeztünk a párommal, hogy kifejezetten nem próbálkozunk, de ha sikerül, akkor is jó végre összejött. Csak egy megérzésem volt a nemvárt első napján,délután, hogy talán tesztelni kéne és az eredmény egy halvány pozitív volt. Először nem hittem a szememnek, úgy voltam vele, hogy majd másnap reggel csinálok megint egyet, és az is halvány pozitív volt. Utána még vagy egy héten keresztül minden nap csináltam egy tesztet, mert nem akartam elhinni, hogy végre megtörtént! Most vagyok 37 hetes, már nagyon várjuk a kisfiunkat, hogy megérkezzen. :)

4 évig tartott, mire teherbe estem, nagyon nehéz volt. Már az elején rágörcsöltem, 3. sikertelen hónapban már sírtam. Ovu tesztek, hőmérő, minden volt az első két évben, orvosok, vérvételek, átjárhatósági, clostylbegittel cikluskövetés fél évig, időzített együttlétek. Sok sírás, önvádolás, ha kiderült valami gond kicsit jobb volt, mert volt mi ellen harcolni, de eredmény nem volt. Aztán a sikertelenség miatt válás, van akit összekovácsol a küzdés, van akik nem bírják. Új kapcsolat, boldogság, újra kezdeni az egész harcot, kicsit lazábban lelkileg, de mindent megtéve. Orvosok, vérvételek, inszemek, méhtükrözés, műtét, újabb inszemek, sikertelenség. Ismét két év eltelik közben. Aztán mikor letesz az ember arról, hogy lombik nélkül babája lehet és már nem is agyal ezen, elmegy nyaralni három hétre, ahol se inzulin diétát nem tart, se nem figyel magára, vagy arra mikor van ovu és nem vigyáz magára, mint a hímes tojásra, a kis lakó éppen akkor kopogtat be a hazaérkezés másnapján. Sosem hittem az "elengedés" erejében, persze nem csak ezen múlik, kellenek az orvosok, gyógyszerek, a gondok kezelése, de kell a lelki nyugalom is.

Kívánom, hogy próbáld meg elengedni a dolgokat, sokkal könnyebb lesz.