Mikor, mitől jön el az a bizalmi pont párkapcsolatban, hogy gyereket mersz vállalni ezzel anyagi kiszolgáltatottságba kerülni mástol?

Arra alapoztam, hogy 10+ év együttélés után már ismerem annyira a férjemet, hogy merek rá hagyatkozni.

Korábban is mertem volna csak a baba nem akart jönni évekig.

Ha azon kellett volna agyalnom, hogy majd utcára tesz a férjem, akkor nem vállaltam volna közös gyereket, sőt feleségül sem mentem volna hozzá.

A szomszéd csaj így a leírásod alapján nem az a nő, aki ilyeneken gondolkodott, mielőtt gyereket vállalt, ne hozzá mérd magad.

Ennyi erővel, ne házasodjunk, mert mi van ha válás lesz belőle. Ne kössük össze anyagilag az életünket, mert milyen macerás lesz elosztani ki mit vitt be.

De jó vegyük azt hogy a gyereknél azért egy életről van szó. A mai világban bizony csak a felső réteg merne gyereket vállalni, ha az anyagiakra alapoznánk.

A másik pedig, hogy egy egyedülálló anya is képes felnevelni egyedül, csak azért tenni is kell, nem arra várni, hogy valaki hazahozza a pénzt.

Elvált szülők gyereke vagyok, anya 3 gyereket nevelt fel egyedül és normálisan. Egy ismerősöm szintén 2 gyereket nevel egyedül normális körülmények között. És egyikük sem diplomás többszázezres fizuból. És még rengeteg egyedülálló anya megoldja, mert nem azt várja, hogy a sültgalamb a szájába repüljön, hanem dolgozik.

Nagyon fontos a bizalom, és csak akkor érdemes gyereket vállalni, amikor már ez nem okoz dilemmát, szóval nem is kérdés, hogy akarsz-e tőle.

Nálunk most van babaproject, de évek óta együtt élünk - közös kasszán -, összeházasodtunk és vettünk közösen lakást. Ha 10 év múlva "bekattanna" a férjem, és otthagyna a gyerekekkel, akkor is lenne hol laknom (a bíróság is így szokta ítélni, a gyerek miatt), annyit meg már csak keresnék egyedül is, hogy a rezsit kifizessem, meg együnk, max nyaralásra nem telne. De ezen nem is szoktam agyalni, bízom benne, hogy továbbra is jól megleszünk.