Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Hogyan győzzem meg, hogy nem...

Hogyan győzzem meg, hogy nem tarthatja meg a babát?

Figyelt kérdés

A feleségem teherbeesett védekezés mellett. Nyilván azért védekeztünk, mert tudtuk, hogy nem fér bele már egy baba az életünkbe. Van már három fiunk.

Egyszerűen nem tudjuk vállalni. A három gyerekkel is fizikai és mentális teljesítőképességünk határán táncolunk. Nincs időnk magunkra, egymásra és a gyerekekre sincs annyi, amennyit szeretnénk. Anyagilag sem tudjuk vállalni. Albérletben lakunk, ami már ötünknek is kicsi. Egy kisbabának már tényleg nem lenne hely. Én erőfelett dolgozom, ő otthon babázik évek óta. A legkisebb fiunk most múlt 1,5 éves. Úgy volt, hogy hamarosan visszamegy dolgozni és könnyebb lesz az anyagi helyzetünk. Ebből egy új baba mellett nem lenne semmi.

Idegileg mindketten kivagyunk. Fáradtak vagyunk, befásultak. Néha úgy érzem, már a harmadik is felelőtlenség volt, egy negyedik főleg az lenne.

De ő nem akarja elvetetni. Azt hajtogatja, hogy belehalna lelkileg. Engem hibáztat, mert az én szexuális igényeim nagyobbak és szerinte csak az a biztos védekezés, ha nincs szex. Hiába mondom neki, hogy ez sajnos megesik másokkal is és engem is nagyon elszomorít. De még én szükséges rossznak fogom fel, ő gyilkosságnak. Sajnos az idő telik és nem várhatok arra, hogy majdcsak észhez tér és belátja hogy nem tarthatjuk meg. Mivel, hogyan hassak rá?


2022. dec. 9. 12:11
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/254 anonim ***** válasza:
63%
Mondd meg neki, hogy beadod a válópert, ha megtartja.
2022. dec. 9. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/254 anonim ***** válasza:
36%

Megértelek, de igazából a 3 vagy 4 azért nem mindegy - ha már az anyagiak felől is közelítez -, mert akkor onnantól a feleséged jövedelme szja-mentes lesz, mindezt élete végéig, és még emellett te is érvényesíthetsz adókedvezményt. Gondolom nagyon sok bébifelszerelés nem kéne, a többit talán ez állná.


Persze a bébikorszak nagyon necc lenne, ha veszélyezteti a megélhetéseketeket az hogy nem megy vissza dolgozni, akkor semmiképp se vállaljátok.


Próbálj vele nagyon nyugodtan, türelmesen beszélni, és vázold fel, hogy mondjuk mennyire beleszakadna a szíve ha anyagi szakadékba sodródnátok, és alapvető szükségleteket sem tudnátok megadni a mostani gyerekeknek. Gondoljon bele abba, hogy bitang világ jön, az infláció nem ért véget, ha jövőre 2000 ft lesz a kenyér, és 1000 ft a tej, és ezt egy 5 fős családban kell megvásárolni, mi lesz?


Ha hirtelen menni kell az albérletből? Gondolom előbb-utóbb szeretnétek saját ingatlant is, ennyi gyerek mellett nem lehet félretenni sok pénzt, ezért is szokták az emberek először a lakást megvenni, utána a gyereket. Ha már így jött ki nem gond, de ne nehezítsétek meg a továbbiakat.

2022. dec. 9. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/254 anonim ***** válasza:
86%

És valahogy arra is vezesd rá, hogy ezek a gyerekek nemsokára nagyobbak lesznek, amikor majd 4 tábort kell befizetni, meg 4 bringát megvásárolni, meg 4 szakkört fizetni, akkor olyan szinten bele fogtok roppanni vagy anyagilag (mert kifizetitek), vagy lelkileg (mert nem sikerül kifizetni..).


Arról ne is beszéljünk, hogy néha érdemes elmenni nyaralni, plusz egy fő is hatalmas kiadás. Ha neadjisten beteg lesz? Fejlesztések irdatlan mennyiséget felemésztenek.


1 kamaszt nevelek, nekem még néha ez is sok.

2022. dec. 9. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/254 anonim ***** válasza:
93%

Hát nézd, sehogy nem tudod.

Megfogadhatod az egyes tanácsát, de készülj fel arra is, hogy ha rá próbálod erőszakolni az abortuszt, ő is beadhatja a válópert.

2022. dec. 9. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/254 anonim ***** válasza:
26%

Gondolom kiszakadt a gumi - nem nezted meg utana ? Vagy az asztalon maradt a fogamzasgatlo ?!\

Egy no ezt total maskepp eli meg, en inkabb elhagynalak, mint ,megoljem a gyerekem.

3 vagy 4 az mar nem oszt, nem szoroz !

2022. dec. 9. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/254 anonim ***** válasza:
58%
Miért van az az érzésem, hogy a feleség mesterkedése van a dologban? Szerintem nem akar visszamenni dolgozni, ezért ügyeskedett, hogy terhes legyen.
2022. dec. 9. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/254 anonim ***** válasza:
43%

Én bevállalnám az ultimátumot is, hogy elköltözöm (persze ezt neked kellene vállalnod, nem őt utasítani, hogy költözzön el, ha neki egyszerűen most nincs hova), ha ez kijózanítja (akár nem azonnal, de mondjuk karácsonyig is van még teljes 2 hét, vagy a jövő év elején), akkor jó, ha meg nem, akkor nem illetek egymáshoz.


Ezt neki kellene belátnia. Amúgy meg ha megfogan a baba és tőled fogan meg (ezt ki lehet mutatni, apasági tesztnek nevezik),akkor meg ugyanúgy te is nyakig benne vagy a buliban, mert egy nő magától nem lesz terhes. Van gumi és van fogamzásgátló (de még esemény utáni tabletta is) a világon. Meg pesszárium, meg egy csomó minden más a nőnek.

2022. dec. 9. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/254 anonim ***** válasza:
93%
Ez borzalmasan nehéz helyzet, sajnálom. Nem hinném, hogy meg tudod győzni. Érvelhetsz azzal, hogy a meglévő gyerekek érdekeit kell mindenek elé helyezni, de erre alighanem azt fogja mondani, hogy a megfogant is már meglévő.
2022. dec. 9. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/254 anonim ***** válasza:
30%

Ha házas ember akarsz maradni, és nem hétvégi apuka, sehogy.

Én teljesen megértem a feleséged, három gyerekem ha lenne, én se vetetném el a negyediket.

Hatos, te meg gondolkodj már normális ésszel. Egy babával otthon van az ember max három évet. Utána meg dolgozik évtizedekig, ami összehasonlíthatatlanul hosszabb idő. Miért is éri meg akkor pontosan?

2022. dec. 9. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/254 anonim ***** válasza:
26%
#2 vagyok, annyira látszik hogy végig sem olvassátok amit írok, hanem menetközben pontoztok. A legelején csak felhoztam az anyagiakat, majd a komment második felében másik irányba tereltem a dolgot, és a 3. is az enyém.. Namindegy.
2022. dec. 9. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!