Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Pajzsmirigy alulműködéses...

Pajzsmirigy alulműködéses anyukák?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Alapjáraton nem vagyok paramami, de azért nem mindig érték egyet az orvosommal, de csak félelemből nem. Vagyis igazából ez az első alkalom. Nemrég beszéltem vele, mármint az endokrinológusommal. PM alulműködő vagyok (szubklinikus) és kb. egy éve szedek rá gyógyszert, kizárólag babatervezés miatt, ami már eleve nem tetszett, mivel alapjáraton nem éreztem jól magam, voltak tüneteim. Na de végül megkaptam, be is állt szépen a TSH. Az endokrinológusom egyébként jófej, eddig nem volt gondom vele, igazából most sincs, csak félek, aggódom. Tudom, ő az orvos, nem én. Tehát az eredményem TSH 0,38 lett. 125 mikrogramm gyógyszert szedek egy ideje, igazából a baba miatt csupán, mivel megugrott az értékem a terhesség alatt. Mikor megláttam a jelenlegi értéket, kicsit megijedtem. Szinte biztos voltam benne, hogy lejebb vesszük az adagomat, de nem...😕 Kérdezte, hogy hogy érzem magamat, mondtam hogy jól. Kérdezte van e problémám, mint stressz érzés, szívverés éjszaka? Mondtam egyszer fordult elő az utóbbi, pár nappal ezelőtt, hogy kb. 2-ig nem tudtam aludni, de amúgy ezenkívül semmi. Említettem, hogy mikor megláttam az értéket, megijedtem, hogy túl sok a gyógyszer. Azt mondta, hogyha nem érzem magam jól vagy ilyenek, akkor jelezzem neki, keressem, telefonálnak, de egyelőre tartjuk a 125 mikrogrammot. Ha nem leszek jól, akkor lejebb veszünk belőle persze. A 6 hetes kontroll helyett már csak 8 hetente lesz kontrollom (vérvétel+megbeszélés), jelenleg 22 hetes terhes vagyok.


Tudom, hogy nem kellene okoskodnom, de az értéket nézve majdnem átmentem túlműködőbe és félek. Azt is tudom, hogy nem vagytok orvosok, de mégis jó lenne hallani pár tapasztalatot. Ma reggel már csak 100-at vettem be, mert biztos voltam benne, hogy lejebb visszük az gyógyszert.



Felesleges félek, strapálom az agyamat?


2022. márc. 7. 12:06
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%

Feleslegesen.

Bízz az orvosodban vagy keress másikat.


Nekem kivették a pajzsmirigyemet, a terhesség alatt folyamatosan ugrált de szinten belül volt mindig, viszont tényleg nem állt be sosem.

Szerintem nem te vagy az első kismama, akivel az endokrinologusodnak dolga van, próbálj meg bízni benne.

Hozzátenném, hogy ugye nekem nincs pm-em, de amíg volt sem működött soha egy percet sem, ezért meg voltam győződve róla, hogy a fiamnak is lesz vele gondja. De az újszülöttkori vizsgálatról nem jött vissza semmi, ami azt jelenti, hogy minden ok, mert ugye van neki apukája is, akitől meg normális pajzsmirigyet örökölt.... Szóval nyugi, a baba elveszi ami neki kell, a dokid meg talán tudja mit csinál.

2022. márc. 7. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%

Ez nem túlműködés... A határérték alatti ENNYIVEL KISEBB eredmény kb. statisztikai hibahatáron belül van...


0.4 - 4.4 között van a referenciatartomány. 0,02% elhanyagolható!

2022. márc. 7. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Kicsit veszélyesebb az , hogy gondolod és máshogy szeded a gyógyszert .
2022. márc. 7. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%
Felelőtlenség magadtól változtatni az adagon, a doki tudja, hogy mit csinál, te nem.
2022. márc. 7. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%
Egyetértek az elottem szólókkal, sosem csokkentunk vagy nevelünk önkényesen gyógyszert, semmiből.
2022. márc. 7. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
48%
Nekem eros szivdobogast csinalt a gyogyszer, mikor a tulmukodeses iranyba vitt, en akkor abbahagytam (a legkisebb adagot szedtem amugy).
2022. márc. 7. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%

Én 175 mikrogrammot szedtem az addigi 125 helyett a 8.héttől, mert nekem is megugrott. Össze-vissza ment aztán a terhesség alatt, volt amikor 7 máskor 3 megint máskor 1 volt. Azóta megszületett, már fél éves.

Ennél az értéknél szerintem is csak az veszélyesebb, hogy felülbírálod az orvost, akinek ez a szakmája és évek óta gyakorolja is. Te meg 2 perc alatt összeolvasol valamit a neten és máris jobban tudod.

2022. márc. 7. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%
Szia! Jó az értéked, ne aggódj! Terhesség alatt nekem is szinte átcsapott túlműködésbe úgy, hogy nem változtattunk a gyógyszer adagon. Az orvosok azt mondják terhesen inkább működjön picit túl, mint alul.
2022. márc. 7. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat!


Természetesen a gyógyszert úgy szedem, úgy is szedtem mindig is, ahogy az orvos ajánlotta. Még a 30 percet is mindig kivarom étkezés előtt, sosem szegtem meg az egy év alatt. Csak ma reggel vettem be 100 mikrogrammot 125 helyett. Holnap már 125-öt fogok újra. És tudom hogy okoskodás a részemről, de tényleg csak amiatt, mert félek. Egy éve szedem a gyógyszert, de előtte egy évig már jártam 3 havonta vérvételre, mivel nem jól voltam, a házból sem volt kedvem kimenni, nagyon szorult a torkom, félememérzetem volt, zsibogott a kézfejem, a lábam. Nem volt jó. Folyamatosan azt kaptam, hogy míg nem megy 10 felé a TSH, nincs gyógyszer, az enyém max 8 volt. Aztán jött a babatervezés és a háziorvos rábólintott az endokrinológusra, mivel 2x vetéltem és féltem újra belevágni. Persze voltam nőgyógyászhoz is, aki azt mondta ez van, próbálkozni kell, a veszteség a folyamat része. Harmadszorra 86%, hogy sikerül majd. De ha nagyon akarjuk, kiírt egy genetikát és egy trombózis hajlam vizsgálatot. Így is lett, azok jók lettek. Ekkor mentek egyébként újra vissza a háziorvoshoz, hogy engedje meg, hogy felkeressek egy endokrinológust. Előbb nem igazán akarta, mondta, hogy szerinte nem a PM okozta a vetélést. Természetesen én sem állítom, hogy amiatt, de úgy éreztem, már saját magam miatt is, mert nem éreztem jól magam, hogy jó lenne konzultálni egyben. Itt ahol élünk nincs magán, csakis kizárólag a háziorvos adhat beutalót, nélküle nem lehet endokrinológiára menni. Végül eljutottam. Azonnal mondta, hogy ő sem adna, de mivel babatervezésen vagyunk, ő ajánlja, ő szedné a helyemben. Így is lett. Szinte minden panaszom megszűnt rögtön. Annyira jó volt. Nem voltam se depis, se nem szorult a torkom többé, nagyon örültem neki. Pár hónapot vártunk, míg lement 2 alá a TSH és bele is vágtunk. Hamar összejött. Aztán visszajött a torokszorulás (ami már egy jel volt, hogy kevés a gyógyszer), az értékem 3,9 lett. Tartottuk az gyógyszert meg egy ideig. Újabb kontroll: 3,8, szóval nem lett jobb. Így emeltünk. Aztán megint és megint. Alapból nekem 62,5 mikrogramm már tökéletesen elég volt. De persze két személyre már 125 kellett. És ezzel nincs is semmi gond, ami kell, az kell. Csupán azt hittem mostmár kevesebb lesz, mert ugye elég alacsony (ezt a doki is mondta, hogy tudja, hogy alacsony most), illetve a babának van saját pajzsmirigye. De nem lett, szóval marad 8 hétig ez az adag. És ez megijeszt egy picit ennyi az egész, 8 hét alatt bármi lehet. De ettől függetlenül csinálom amit az orvos mond.

2022. márc. 7. 14:00
 10/18 A kérdező kommentje:
#2 Bocsánat, de azt írtam, hogy majdnem túlműködés, nem pedig hogy már túlműködő lettem. Tudom, hogy még referencia értéken belül vagyok éppen, de 8 hét múlva nézzük újra és addig bármi lehet. De ne legyen persze, csak kissé aggódom.
2022. márc. 7. 14:07
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!