Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Létezik hogy a terhesség...

Létezik hogy a terhesség megàll/lelassul a fejlődésben majd megindul és fejlődik tovább?

Figyelt kérdés

A helyzetem a következő. 10 hetes terhesnek kellene lennem, de méretek alapján csak 8 hetes vagyok. A fogantatás ideje teljesen biztos mert ultrahanggal volt követve így kizárható hogy később fogant. Az első fura dolog az volt, hogy volt egy kb két hét amíg a tesztjeim nem erősödtek rendesen, ugyan olyanok voltak két héten át pedig két három naponta teszteltem. A digitális is 2-3 hetet mutatott 2 héten keresztül pedig már bőven 5 hét felett kellett volna lennem. Ebben a két hétben voltam ultrahangon először semmi nem látszódott, rá egy hétre már volt felritkulás rá két hétre 9mm petezsákban embrió szívműködés nélkül, rá két hétre pedig már volt szívhang és 8 hetes méreteknek felelt meg. De mondom, peteérés alapján 10nek kellene lennie. Később nem is voltunk együtt a férjemmel mert külföldön dolgozik. Egyik nap még volt egy 23mm tüszőm, aznap és másnap együtt voltunk utána következő napon már nem volt látható a tüsző mert megrepedt. Ezt követő 4 hétben nem voltunk együtt.

Mivel elő terhességről beszélünk igazából az lenne a kérdésem másnál is volt e ilyen hogy két héttel nem tudott elszámolni és ez vajon miért lehet? Egyszerűen csak arra tudok gondolni hogy valahol elakadt a fejlődésben majd összeszedte magát és folytatta a fejlődést.



#ultrahang #embrió #szívhang #Visszamaradt fejlődés
2022. aug. 10. 14:19
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%
Olyan nincs hogy elakad, majd folytatódik, ha valami elhaly az nem éled ujra :D De olyan van, hogy nalad hosszabb volt az út a petevezetéktől a méhig, hosszabb volt a beágyazódás, ilyesmi lehet. Ne aggodj, ha minden rendben, ezen nar kar gondolkozni:)
2022. aug. 10. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
100%
Embrionális szakaszban ezt nehezen tudom elképzelni, akkor a fejlődés üteme megegyezik, illetve vagy fejlődik vagy egyáltalán nem. (A legjobb tudásom szerint.) az orvos mit mond erről? Jól értem, hogy most voltál ultrahangon nem rég és van szívhang csak 8 hetes méretekkel rendelkezik? Tehát jelenleg van szívhang?
2022. aug. 10. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
Igen van szívhang csak 2 hét lemaradás van a fejlődésben annak ellenére hogy pontosan tudom az ovuláció napját de hiába is lett volna mondjuk 2 héttel később másik ovu ha nem volt együttlét amiből megfoganhatott volna ráadásul ovu után 2 héttel már pozitív volt a tesztem 🤷🏼‍♀️ Ki érti ezt… mi történ az alatt a két hét alatt amivel nem tudok elszámolni. Orvos nem mondott semmit csak hogy minden rendben van élő terhesség melynek méretei a 8 hetes átlagnak felenek meg
2022. aug. 10. 14:51
 4/19 anonim ***** válasza:
88%
Nekem 1 hét lemaradás volt, sajnos elment pulzált, majd pár nap és elvetéltem.
2022. aug. 10. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
82%
Mivel biztos a fogantatás ideje, így sajnos biztosan vetélés lesz a vége. 2 hét lemaradást nem lehet behozni. Ilyen korai szakaszban még nagyon sokatmondóak a mért adatok, nem lehet méretbeli különbség embrió és embrió között esetleg 0,5-1 mm-t leszámítva, mert ekkora félremérés még belefér.
2022. aug. 10. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%
Ilyen nincs, hogy az embrió elakad a fejlődésben, majd összeszedi magát és behozza a lemaradást, ilyenkor még abszolút egységesen fejlődnek. Nem véletlenül az embrió mérete a mérvadó a terhesség kora szempontjából.
2022. aug. 10. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
80%

Sziasztok

2018 banterhes lettem. Heti szinten volt ultrahangozva és nálunk is volt 1 hét ,hogy ohoo lehet nem is fejlődik tovább. Majd egy hét múlva már szépen fejlödött.

Hogy mi lett vollna a vége nem tudtam meg mert az én egészségem miatt meg kellett szakítani. De konkrétan 1 hétig kb semmit nem váltotlzott.

A 2 hét nyilván sok de reméljük vannak csodák.

2022. aug. 10. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
52%

#7

Hogy megakadt, majd fejlődött tovább az gondolom nem azt jelentette, hogy behozta 1 hét alatt az 1 heti lemaradást is, és a korának megfelelő volt, hanem hogy egy darabig még fejlődött, de elmaradva. Ez nagy különbség.


Szerintem felesleges a kérdezőben táplálni a hiú reményt. A csodákban az hisz, aki akar, de a biológia ezeken felül áll.

2022. aug. 10. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
Egyébkén mire műtétre kerültem addigra méretei megfelelő volt. De tényleg nem tudom ,hogy életképes lett volna
2022. aug. 10. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
63%

De most miért kell paráztatni a kérdezőt?


Van egy élő terhessége szívhanggal. Kicsit lassabban fejlődött mint az átlag, de fejlődött, majd a következő ultrahang áll kiderül mi lesz. Addig legyen boldog, élvezze, hogy sikerült. Attól hogy most szétaggódja magáát a következő 2 hétben nem változtat semmin, inkább pozitív energiát küldjünk.


Minden rendben lesz, biztos előfordul az ilyen és születhet még ebből egészséges baba.

2022. aug. 10. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!