Szültetek úgy hogy tűfóbiátok van? Én is szeretnék saját gyereket, de ha belegondolok abba hogy tűvel szúrkálnak kis időre elveszi a kedvem...

Epidurállal szültem, túléltem...

Egyébként sosem birtam a vérvételt, mindig szóltam hogy beszéljen hozzám míg leveszi a vért, terelje el a figyelmem, nem kell odanézni mikor szurnak..

Tűfóbiás voltam, nem is kicsit.

Aztán, mivel nem jött a baba, inszeminációt kezdtünk, ahol tüszőrepesztőt kellett szúrnom. A férjemnek remeg a keze, nem akartam egy szuriért hülyének nézetni magam az ügyeleten, így magam álltam neki.

Egyszer el is ájultam, de onnantól már volt gond.

Aztán jöttek lombikok... az első napokban minden szúrás előtt 1 percig győztem magam, meg tudom csinálni.

Ráadásul mikor sikerült a lombik, túlstimu miatt Clexane-t kellett szúrnom 7 hetes terhes koromig. 🙄

Szóval ehhez képest a vérvétel semmiség.

Igaz, hogy fóbiának nem nevezném, de én attól vagyok rosszul, ha az eremet piszkálják. Nem is kell tűvel, eleg ha csak úgy ütöm vagy nyomom meg mondjuk a kézfejem, hogy az eret is éri, hát van néhány pillanat, míg azt érzem, hogy mindjárt összeesek, úgy írtózom attól az érzéstől.

Ettől függetlenül a kórházban napokig volt a branül a kézfejemben, és meg se kottyant, először azon agyaltam, hogy vajon sikerül-e megszülni a babát, vagy megcsászároznak, utána meg azon, hogy el kell látnom valahogy, hiába nincs semmi tapasztalatom... :)

A repülő rovaroktól viszont ténylegesen fóbiám van, de mióta a kisfiam nem hagyhatom ott egy katica martalékául, azóta én sem menekülök fejvesztve, ha felém száll egy, szóval le lehet küzdeni mindent, csak akarni kell 😀