Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Egy héttel a sperma hüvelybe...

Egy héttel a sperma hüvelybe való jutása után előfordulhatnak már tünetek, amelyek a terhességre utalhatnak?

Figyelt kérdés
Elég ostobán érzem most magam, különösen, hogy egy olyan kérdést teszek fel, amit már bizonyára millióan kérdeztek előttem, de eléggé el vagyok keseredve most. Igazából szűz vagyok még, de a barátom, ha jól emlékszem, tegnaphoz egy hete (szombaton) kicsit túl messzire ment, és a péniszét a vaginámhoz érintette anélkül, hogy óvszert viselt volna, és éreztem, hogy eléggé nedves neki. Valójában elég közel volt ahhoz, hogy belém hatoljon. Én mondtam, hogy ne tegye, de nem tudtam magamról lelökni. Utána úgy nyúlt hozzám ott, hogy előtte saját magát maszturbálta, majd engem. Emiatt elég dühös voltam. Egészen tegnapig nyugodt is voltam, és nem gondoltam arra, hogy esetleg terhes is lehetek, vagy csak nagyon keveset, viszont tegnap óta van ez az érzésem, és már este kicsit rosszul éreztem magam, reggel pedig arra keltem fel, hogy hánynom kell. Végül nem hánytam, de nagyon rossz volt, és még most sem vagyok teljesen jól. Kicsit a hasam is fáj. Gondolok arra is, hogy tegnap valami olyat ehettem, amitől kicsit beteg lettem, vagy valami vírus lehet, de nagyon félek most. Utánaolvastam, és egy kicsit összezavarodtam, mert sokan írják, hogy az együttlét után egy héttel még nincsenek tünetek stb. Nem is szeretnék terhes lenni, és bízom benne, nem történt meg annyitól, hogy csak megérintett ott a péniszével. Olvastam, hogy ilyenkor kicsi az esélye a terhességnek. Remélem, tényleg így van! Csak sajnos nagyon tanácstalan vagyok most, és ráadásul volt olyan is, hogy mellém az ágyra vagy kicsit a combomra ejakulált. A másik ok, hogy nagyon félek, hogy keveset tudok még ezekről a dolgokról, mert sokáig nem érdekeltek, de aztán megismertem a barátomat, és csak azóta olvasgatok a szexről és hasonló dolgokról... :(

2013. júl. 14. 16:58
 1/5 anonim ***** válasza:

Kicsi, de nem nulla.

Viszont az eset után 1 héttel még tényleg nem érezhetsz ilyen tüneteket! Hányinger, hányás sokkal később jön.

Teszt 2 hét után mutat bármit is.


És keress egy olyan fiút, aki figyel is arra, amit mondasz!

2013. júl. 14. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
EGy hét után még nincsenek tünetek!
2013. júl. 14. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Egy hét után nincsenek tünetek!

2 gyerek anyukája

2013. júl. 14. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Ennyitől biztos,hogy nem leszel terhes nyugi.
2013. júl. 14. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Amikor a sperma bejut a hüvelybe és megtermékenyíti a petesejtet, akkor a petesejt elkezd vándorolni a méhedben és beágyazódik. Ez kb. 5-8 nap lehet, ez változó. Ha beágyazódott, csak utána kezdi el termelni a szervezeted a HCG nevű hormont, amitől jelentkezhetnek a rosszullétek. De a HCG-nek is kell azért idő, mire akkora mennyiséget és el, hogy rosszullét legyen belőle.

Szóval nem te vagy a következő Szűz Mária.

2013. júl. 14. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!