Nagyon aggódom. Mit jelent? Felmerülhet a méhen kívüli terhesség?
Ahogy előttem írta az első válaszoló, méhen kívülivel nagyon nem lennél jól.
Egyébként iszonyat korán mentél orvoshoz :) Pozitív teszttel nem szokás egyből orvoshoz menni :D 2 héttel utána akkor már mindent látnak amit kell :) Legyél türelmesebb :)
Jó egészséget!
26hkm
Szerintem korai ilyenkor elmenni, én úgy mentem hogy hat hetes múltam, mert nem féltem a méhen kívülitől, az egy annyira ritka dolog.
De azért ha már mégis ott van az ember én nem érném be annyival, hogy megtapogat. Kukkoljon meg uh-n vagy valami. Hátha valamit lát. Azért a méhen kívüli az nem feltétlen olyan, hogy azzal milyen rosszul lennél. Olyan is van ám, hogy egyik percről a másikra elpattan a petevezető aztán csoda, ha nem vérzik el a kismama. Ennél a Gerébes ügynél nyilatkozta egy ügyvéd, hogy a kórházi ügyek nem kapnak nyilvánosságot, meg kimossák egymást, de volt épp akkor is olyan ügye, hogy a 26 éves nő elvérzett otthon, mert az orvos hogy, hogy nem, nem vette észre hogy méhen kívüli.
Persze, ez nagyon ritka meg stb. de a kérdező a naptár alapján holnap már tölti a hatodik hetet! Ha tegnap volt, hanem egy hete, ha szívet nem is látnak, de a terhességet, hogy van-e valami, meg hogy hol tapadt meg nagyon is látni kéne. Szerintem normálisan meg kellett volna nézni, ha már egyszer elment oda.
Fogadok nem magánnál voltál ugye?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!