Vannak itt lányok, akik ismerkednének olyannal, aki 7 számjegyű keresettel rendelkezik? Bp 35+, F.

Tesó, töltsd le a T*ndert, villants valami atom gáz képet, amin látni hogy van lóvé, és lesz csajod. Meg trippered. Meg a fene tudja hogy mid.

Nem értem, hogy közel egy korosztály vagyunk (én 38), én jó 3 hónap alatt keresek 7 számjegyűt, mégsem volt baj soha hogy legyen csajom. Bár ez nyilván nem minden esetben a pénz miatt van. Ha mégsem jön össze, akkor meg legyén sugar daddy, és kész. Így is-úgy is csak a lóvéddal akarsz csajozni. Akkor fizess érte rendesen :D

Nekem van több kedves ismerősöm, akivel lehet normálisan beszélni, nők, és azt mondták, hogy igen, számít a kereset, ez van.

Meg kell érteni.

Egy nagyon egyenlőtlen és igazságtalan világban élünk, ahol luxusnak számítanak az alapvető dolgok. Akár egy normális munka is.

El kellene fogadni, hogy amíg a társadalmi berendezkedés és struktúrák nem változnak, addig ez így is fog maradni.

Ha hiányzik az intimitás, a szeretet, akkor emlékezzen mindenki, hogy ezzel a nagy részünk bizonyára hasonlóan van.

Nem vagyunk egyedül ezzel. Sokan hasonló cipőben járunk. De ha talál az ember alternatív elfoglaltságokat, akkor jól el lehet lenni, és az idő és az évek segíthetnek, hogy a szeretet, meg a pár utáni vágyakozás lassanként alábbhagyjon, hogy a fel-feldobbanó szív higgadt maradjon, idővel pedig, ahogy az ember megöregedik, a hormonok is lehiggadnak, és elfogadják a helyzetet.

Nekem sikerült, és ha nem is érzem magam lelkileg egészségesnek, ha sokat roncsolódott is a társas oldalam, de ugyanakkor mindig tudtam magamban annyira kezelni az egyedüllétet, hogy talán sosem került miattam, meg a szociális igényeim miatt kellemetlen helyzetbe egy lány sem.

Az élet túl rövid, hogy olyanokon bánkódjunk, amikhez nincsenek meg a lehetőségeink, de lehet, hogy egyszer szerencsénk is lehet!

Sőt, még az is lehet, hogy véletlenül találunk olyat, aki szívesen tölt velünk egy kis időt az életéből, mint barát.

Nekem is van egy olyan lányismerősöm, akivel el tudok beszélgetni mindenről, elmegyünk néha gombászni, amíg tudtam, bicikliztünk is többször.

És már meg is van a női társaság, ami bevallom, nagyon hiányozna, ha nem volna egyáltalán, mert velük sokszor jobban el tudok beszélgetni bizonyos témákról, és más megközelítésben tudnak elmagyarázni dolgokat, felfogni helyzeteket.

Én azt figyeltem meg, hogy ha adsz magadra, frizura, kondi, meg miegymás, akkor még szóba is állhatnak veled, van olyan ismerősöm, aki izmos jóképű gyerek, és örömmel mondta mindig a csajozós történeteit, sok lánnyal volt együtt életében, de inkább a testi értelemben. Amolyan jó körként kezelték őt a lányok.

Engem soha nem szólított meg lány, de én se nyaggattam őket, ha esetleg mégis, helyre tettek egy lightos levegőnek nézéssel, vagy “leszbikus vagyok”-kal, esetleg egy gyors “a barátom…” kezdetű tuséval.

De volt, amikor olyan érzésem volt, mintha volna értelme tovább fűzni egy beszélgetést, olyankor meg mindig gyáva voltam, és ott lebegett az is, hogy ugyan, hogy tudnék normálisan helytállni egy kapcsolatban, szar munkával, kevés szabadidővel, létbizonytalanságban. Persze ilyenkor az ember szidja magát, hogy milyen szar, de sokkal jobb, ha nem utáljuk magunkat emiatt, nem mindenki Don Juan, és van jó csajozós dumája, vagy stabil háttere.

Ma már egyébként nem hinném, hogy tudnék teljes értékű kapcsolatot megélni anélkül, hogy ez a két évtizednyi nagyrészt egyedüllét ne nyomná rá a bélyegét, és ezért se volna szép tőlem, ha erőltetném, mert aztán csak csalódást okoznék, mint a kutya, ami hozzászokott a lánchoz, és csak körbe-körbe futkos mindig, amikor meg kell ugatni az arra járót.

Az egyetlen hosszú kapcsolatom után (ami szintén nem volt felhőtlen…) a többi négy esetben nem tudtam már feloldódni.

Slussz passz.