A 18-24 év közöttiek hány százalékban lehetnek itt magyarországon, akiknek még egyáltalán nem volt szexuális élmenyük?

Nem tudom!

De olyan is van, hogy valakinek volt kapcsolata és nem szexelt.

Én vállalom, nekem nem volt. 24/L

Szerintem többen vagyunk, mint gondolnád, ahogy elnézem a volt osztálytársaim, kb 20ból 5nek még nem volt senkije.

Persze, nem azt mondom, hogy ez a norma, én sem így terveztem, de így alakult.

Ez pont én vagyok, már a megjelölt tartomány legvégén és igaz rám... Igazából fura dolog ez, én se így terveztem. Mondok egy érdekes példát: 6-7 évesen amikor nyaraltunk két nyáron is volt, hogy tetszettem egy lánynak a nyaralóból és együtt játszottunk stb. Aztán valahogy általános iskola alsóban még volt, hogy hallottam, hogy tetszek valakinek, 2-3 ilyen eset is volt, aztán valahogy felsőtől stabil lejtmenet és ingerszegénység. Nem tudom miért... Nyilván akkoriban ezekből nem alakultak komoly kapcsolatok, mert gyerekek voltunk, főleg 6-7 évesen, később volt, hogy csak hallomásból, esetleg tudtam ki ő, de nekem annyira nem tetszett, hogy odamenjek hozzá stb.

Valamennyire összekötném azzal, hogy mind a családi hátterem, mind a baráti társaságom, a szociális környezetem nem volt túl jó. Plusz kisebb mozgásszervi gondjaim is voltak, így alapból elég meggyötörtnek éreztem magam 15 éves koromtól, ezt az utóbbi pár évben sikerült megoldani. De egy csomó minden állítom, hogy véletlen, pech, a sors így hozta. Például én mindig jól barátkoztam, de általánosban is egy olyan osztályba kerültem és olyan emberek közé, ahol kicsit a végletek jelentek meg, így maradtam a vákuumban egyedül. Először, sőt később is, pont a 8 osztály legvégén, több nagyon jól tanuló, jól szituált, jól nevelt barátom volt, akik mentek tovább a jó gimnáziumokban, én ennél mindig szétszórtabb voltam, így velük nem is tudtam annyira stabil kapcsolatot kialakítani később. Az általános iskolámban valahogy nagyon nagy is volt pár tanártól az elvárás, ahhoz képest, hogy csak általános volt, én is kicsit önértékelési gondokkal küzdöttem ennek hatására. Volt egy társaság, amibe bekerültem, viszont ott meg tényleg nem túl okos, rendezetlenebb családi háttérrel rendelkező srácok voltak, akikkel végül nem is mentem egy helyre továbbtanulni, de ahova jelentkeztem, ott kiközösítettek, néhány suttyó, ami szintén törés volt lelkileg, ezért végül átiratkoztam oda, ahova ők. Itt pedig kijött, hogy ez nem az "én szintem" nagyképűség nélkül, más érdeklődés, kultúra, sokkal jobban tanultam, nagyobb is ambícióim voltak talán, azoknak a zsenge kezdeményei már megmutatkoztak. Igazából így annak ellenére, hogy jól barátkoztam, nem igazán buliztam 17 éves koromig. Abba a suliba nem tudtam, vagy nem akartam azokkal a társaságokkal együtt mozogni, ahol esetleg lehetett volna kapcsolatokat építeni, amik voltak. Aztán váltottam még egyszer iskolát, de itt is rosszul jött ki, nagyon megvoltak a klikkesedések, lánytöbbség volt, nem találtam meg azt a társaságot, amivel úgy élhettem volna ezt a "fiatalságot". Még máig fura érzéseim vannak ezzel az iskolával kapcsolatban is. Aztán az apám már 18 éves koromtól, érettségi előtt elkezdte, hogy ő nem ad nekem semmi pénzt, elég rendezetlen volt érzelmileg, kommunikációt tekintve is a család, plusz én nekem jó tapasztalataim se voltak a magyar oktatási rendszerrel meg nem igazán láttam, talán ezen előzmények, körülmények hatására se, azt a jövőképet magam előtt, ami által nekem jobb lenne, ha továbbtanulnék. Így nem tanultam tovább. Utána meg próbáltam interneten ismerkedni, vagy elmenni ide-oda, de nehéz. Volt, hogy tetszett egy lány, itt-ott írtam is neki, de vagy nem válaszolt, vagy később. Ő kicsit idősebb is volt, azt tudom, hogy sokat dolgozik, albérletbe lakik, lehet nem is volt párja, de ezzel a kis sztorival csak azt akarom érzékeltetni, hogy ha valakinek van egy felnőttes életritmusa, egy társasága, akkor ha nem nagyon nyitott, akkor tök nehéz hozzá közeledni szerintem. Meg magukra a társaságokra is igaz ez. Mert nem mehetek oda valakihez/valakikhez, hogy na akkor veletek fogok mozogni. Ez inkább úgy alakul. Nagyobbak a távolságok ilyenkor már emberek között. Persze az internetnek hála lehet kezdeményezni, de ha ott nem válaszol, nem tudsz sok mindent kezdeni. Meg most megint kicsit ilyen vákuumba érzem magam, persze ez már lehet annak aki esetleg még olvassa, nyavalygásnak tűnhet, de én még szeretném egy kicsit ezt a tinikort élni, így utólag is... Pont ennél a lánynál azt éreztem, hogy annyira felnőttként él már, főleg, hogy picit idősebb is, hogy én így nem tudnám elképzelni, hogy boldog lennék, még ha össze is jött volna és járunk. Meg nagyon sokszor azt érzem, hogy amikor már társkeresőn "választok ki" valakit, akkor az kicsit ilyen csinált dolog, megint azt tudom mondani, mint mikor felnőttek, kicsit racionálisabban, kompromisszumkészebben így együtt akarnak élni. Én mindig egy picit a csodát vártam, hogy valaki jöjjön, aki közel van, akivel meglátjuk egymást és érezzük, hogy van valami, és nincs kötöttség. Tehát ilyen organikusabban alakuljon maga az is, amikor összejövünk végül, meg utána is a párkapcsolat. Nekem ez, hogy egy oldalon mindenkinek ilyen nyíltak a szándékai, kicsit megöli a varázsát annak, hogy keressem a nagy szerelmet. Ez jó lenne, sokadik kapcsolat után, ha már szeretnék és nem találok, dolgozok, felnőtt vagyok és munka mellett könnyebb. De első kapcsolatot nem szerettem volna társkeresőn. És most nagyon úgy néz ki, hogy ott kell, mert nem látok jobb opciót.

Én nagyon örülnék, ha egy szűz lánnyal hozna össze a sors.

Egyrészt azért, mert beégni nem tudnék másrészt, mert tudom mi kell neki.

Viszont az ellenpárja ennek, hogy egy hosszú kapcsolat esetén félelmem lenne, hogy megszok és inkább tovább áll, hogy "tapasztalom"