Kereszténység - Gyakori kérdések
Keresés kultúra és közösség - vallás témában
Talált kulcsszavak:
Talált kérdések:
Tapasztalataim szerint a keleti vallások ennyire nem elutasítóak a kereszténységgel szemben, pl. Jézust nagy tanítónak tartják.
Hallottam olyanokat, akik például hangszerek nélkül tartják az istentiszteleteket, jelszóval a hangszerek bálványimádó, pogány dolgok, s elterelik a figyelmet Istenről. Megint mások konferenciatermekhez hasonló épületekben tartják az istentiszteletet, imát stb. De a...
Római katolikusnak kereszteltek, ilyen misékre is járok, de sok téren úgy érzem, hogy a nyugati rítus nem elég misztikus, nem elég hagyományőrző stb. Például a böjtök nem olyan szigorúak, a misztikus dolgokban való hit opcionális, úgy gondolom, hogy az apostoli zsinat...
Vegyük sorra: 1. Hészükhazmus (keleti keresztény miszticizmus): Időszakosan felmerült, hogy eretnekség, de végül felmentették. A 14. században Bizáncban komoly teológiai vita alakult ki a hészükhaszták (Palamasz Szent Gergely követői) és a nyugatias orientációjú...
Sokan gondolják úgy, hogy például a pünkösdi karizmatikus mozgalmak gyökerei határozottan a metodista, a kvékeriánus és hasonló protestáns miszticizmusokban, valamint közvetetten általánosságban a keresztény misztikában vannak. Ha összeadnánk egy kvéker "remegős",...
Erről ír valamit a Biblia, vagy van valamilyen teológiai egyezmény róla?
Isten mindenhol ott van, nemcsak a templomban. Nem lehet előle elbújni. Ha éjszaka részegeskedsz, azt is látja. Ha a templomon kívül, de nyilvánosan vetkőzöl neki, azt is. Jézus, az apostolok és a próféták mind a férfiakat, mind a nőket szemérmességre tanították....
Én magam egyébként mélyen vallásos keresztény vagyok, a katolicizmust gyakorlom, s járok is misére, tartom a böjtöket stb., de mégis így érzem több téren. A családom nagy része katolikus, ugyanakkor más része kálvinista, így lehet hogy a szélsőségesebb protestáns...
Ha igen, akkor miért gondoljátok azt, ha nem, akkor pedig azt miért gondoljátok?
Hasonlóan, mint az ókorban a prófétákon keresztül, illetve a modern korban olyan misztikusokon keresztül, mint mondjuk Pio atya vagy más hasonló különlegesen magas szinten lévő emberek (tudtommal mindegyik világvallás, köztük az ábrahámi vallások misztikus...
Ezotéria alatt itt nem jóslásra és egyéb bálványimádásra kell gondolni, hanem rejtett tanokra. Az ókori kereszténység egy zsidó eredetű misztériummal és misztikával erősen átitatott vallás volt, ezért is próbálják sokan keresni a hasonlóságokat a zsidóságon belül...
Itt vagyok lassan 30 éves szűz nőként és még sosem volt párkapcsolatom. Sajnos eleve csúnyának születtem, így eleve sokat bántottak, felnőttként legtöbbször csak semmibe vesznek a ferfiak. Fiatalabb koromban én is ábrándoztam róla, hogy férjhez megyek, de úgy tűnik,...
Az Egyesült Államokban annyira természetes a dolog, hogy zenei videóklipekben is benne van: A klipet a Los Angeles-i Immanuel Presbyterian Churchben készítették, ami egy presbiteriánus református templom, s a videóklipben látható gyülekezeten is hagyományos...
Meg majd elmegyek egy kopt keresztény templomba imádkozni, amikor lesz alkalmam. Mivel a szálloda nem a városban van, ezért nem úgy működik, hogy csak kimegyek onnan amikor nekem úgy tetszik, pláne a biztonság miatt.
1. Szemlélődő imát gyakorlok, kontemplálok rendszeresen a középkori nyugati és a keleti keresztény gyakorlatok alapján. Jézus-imát ismételgetek, rózsafűzért mondok stb. Tisztelem Eckhart mester, Avilai Szent Teréz vagy Keresztes Szent János meglátásait. 2. Gyakran...
Nem azért, mert tiszteletlen akarok lenni Istennel, semmi ilyen. Pusztán meg akarom tapasztalni a közösségi életet és hogy hogy érezném ott magam. Lenne hátrányom ebből?
Határozottan elkülöníthető a hermetikus és a mindenféle mágikus vagy fogyasztóivá silányított quabbalahtól, meg kabbalától. A története röviden az, hogy a középkor végén és a reneszánsz alatt megjelent az igény a kereszténységen belül a zsidó hitvilág, a héber,...
Amíg a nyugati főáramú keresztény egyházak legfőbb témája, hogy EGYHÁZI (!!!) szertartással össze kell-e adni a melegeket, pontosan hány nem létezik, elfogadható-e a poliamóra, meg hogy belefér-e a kereszténységbe, ha valaki tagadja a feltámadást, azt remélve, hogy...
Miért egy mesekönyvre hivatkozva mondja meg, hogy az ember hogy élje le az életét? Mert gyakran ezt látni. Közben meg a legtöbb embernek a keresztényekrők a pedofil papok jutnak eszünkbe, nem pedig Jézus tanításai. A Fidesz is megmondta, hogy mi egy keresztény állam...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




