Más egyetemisták is elég stresszesek? Nálatok ez hogy van?

Egyetemista vagyok és gyakran elég stresszes. Nemcsak az egyetem miatt de amiatt is. Valahogy ebben a félévben minden héten elég sok a beadandó meg házik és néha stresszelek, hogy hogy lesz kész és nehéz eltalálni a jó időbeosztást.

Ha hétköznap akarok mindent megcsinálni, hogy hétvégére ne maradjon, akkor hétköznapra felgyűlik és akkor vagy idegesebb mert órák mellett kell csinálni, nyilván nem feltétlenül akkor csinálom amikor nekem tetszik hanem amikor tudom.

Ha hétvégén tanulok sokat akkor az nem rossz de akkor meg elég sokat kellene, szinte egyfolytában, hogy hétköznapra ne maradjon.

Azért próbálom hétköznap, hogy hétvégére meg péntekre tudjak valami laza programot szervezni és közben ne kelljen azon idegeskednem, hogy hány beadandó van még.

Viszont nemcsak ezek idegesítenek hanem például az is, hogy szeretnék doktorira jelentkezni így bevállalok sok mindent, tanulmányokat írok, konferenciákon is voltam már. Ez lehet nem normális de szinte már számolom hány publikációm van.

Meg, amikor megtudtam, hogy más is menne a szakomról doktorira (ezt eddig csak én tudtam, ők most találták ki), megijedtem, hogy nehogy engem ne vegyenek fel és őket igen vagy esetleg kialakuljon valami versengés.

Nekem sokkal több eredményem van, nekik szinte semmi, mégis bepánikoltam.

A PhD-t tényleg nagyon szeretném, engem ez érdekel legjobban.

Ha gyakorlati dolgokról van szó, például munkatapasztalat, akkor is nagyon érzékenyen érint minden. Például mikor nem vettek fel valahova vagy sok idő volt munkát találni, az is nagyon bosszantott. Azt hittem sose jön össze.

A környezetem is mindig meghatároz. Anyukám jött mindig olyanokkal, hogy legyek jobb mint X.Y. A szaktársaimon is mindig azt láttam, hogy annyira tudnak mindent, akkor úgy éreztem, hogy tökéletesen kell mindent tudni hogy én is legyek olyan jó vagy túl kell őket teljesítenem mert amúgy én nem leszek olyan jó. Igaz, hogy különben is olyan szakon vagyok, ahol eléggé ki kell tenni magunkért ha ki akarunk tűnni.

A párom meg, bár sosem érdekelte annyira, hogy mit tudok és mit nem tudok, nem emiatt szeret de ő például már dolgozó ember, doktorija van, ismerősi köre is ilyenekkel van tele, vagy doktorijuk van vagy szuper munkájuk valami cégnél vagy kutatóorvosok vagy ki mi és emiatt is olyan érzésem volt, hogy én kilógok a sorból ha nem tudok valami hú de különleges dolgot felmutatni.

Szóval a környezetem is rátett, hogy ilyen lettem meg tényleg az, hogy azért ha tudni is akarom amit tanulok meg nem kettessel akarok átmenni, akkor sok időt kell a tanulásra szánni. Nemcsak én mondom ezt hanem mások is azok közül akikkel az órákra járok. Volt aki azt mondta, hogy mégha kész van a házikkal, akkor is úgy érzi, még valami hiányzik.

Néha én már olyan stresszes voltam az egésztől, hogy gyomorgörcsöm lett. Régebben ilyen csak vizsga előtt volt. Az utóbbi időkben meg egy sima hétköznap is ideges leszek.

Én vagyok a nem normális vagy ez egy szokásos jelenség?