Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Nagyon rossz helyzetbe kerülte...

Nagyon rossz helyzetbe kerültem, mégis mitévő legyek?

Figyelt kérdés

Végzős diákként iskolát váltottam, ugyanis az előző iskolámban az elképesztően alacsony színvonalnak köszönhetően ellustultam, az ott töltött időmben egyszer sem tanultam abszolút semmit, és elgondolkoztam azon, hogy mégis hogy fogok így érettségizni. Most pedig fogom a fejem, ugyanis 2 tantárgyból, Matematikából, illetve Nyelvtanból bukásra állok.


Azzal a feltétellel jöhettem át, hogy félévkor egy tantárgyból sem bukok meg, illetve nem kapok 1-est egyetlen témazáró dolgozatra se, ellenkező esetben azonnal kirúgnak.


Most ott tartok, hogy Kedden két db 200%-os jegyet kapunk novella és verselemzésre, amit egyáltalán nem tudok, illetve Szerdán Ady Endre szerelmi költészetéből, háborús költészetéből és az új versek kötetéből kell tudnom összesen 10 műnek az elemzését, ami kinyomtatva összesen 23 db A4-es lapnyi sűrű, tömény, unalmas anyagot tesz ki.


Nyelvtanból a félév előtt a Szerdai napon van kb az utolsó esélyem javítani, tehát legalább egy 4-est kell kapnom, hogy ne vágjanak ki félévkor.


Matekból 1.3-ra állók, amiből valamelyik nap szintén írni fogok, és ha 1-est kapok, akkor garantáltan megbukok belőle.


Hozzáteszem, hogy az irodalom nagyon nehezen megy, mivel nincs mégegy olyan tantárgy, ami ennyire hidegen hagyna



Mégis hogy tudnék ebből a helyzetből kijönni úgy, hogy év végén még érettségi vizsgát is tudjak tenni?

Hogy a jóistenbe tanuljak meg ennyi tananyagot ilyen rövid idő alatt?

Bármilyen szemszögből is nézem a dolgokat, jelenleg ott tartok, hogy hamarosan kezdhetek megtanulni kukákat tologatni



2021. dec. 3. 21:03
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Próbálj meg kicsit lenyugodni, menj ki a friss levegőre 5 percre. Azután pedig koncentrálj a legközelebbi dolgozatra, az irodalomra. Először is: megvan az anyag? Ha igen, szuper! Utána pedig osszd fel részekre. 3 oldalt még ma este még tudsz tanulni, 10et szombaton, 10et pedig vasárnap. Ha darabokra osztod, kevésbé ijesztő. És próbálj meg nem az érettségire, vagy a bukásra koncentrálni, mert az csak leblokkol.
2021. dec. 3. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Az még elszomorítóbb, hogy a tanultak 80%-át érettségi után elfelejted. :D


"hamarosan kezdhetek megtanulni kukákat tologatni."

Ha nem sikerül, akkor sem lesz vége az életednek és akkor sem kell a kukákat tologatni életed végéig. Ugyanis estin is le tudsz érettségizni, ha kirúgnak.


Hogy mitévő legyél, arra nem tudom a választ. Fogalmam sincs, mennyire vagy lemaradva az egyes tárgyakból és mi okozza a nehézséget, mennyit kell összesen megtanulnod. Csak annyit tudok tanácsolni, hogy készülj a számonkérésekre, hátha meglesz a kettes legalább.

2021. dec. 3. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Szeretnél tovább tanulni mik a hosszútavú céljaid? Mit szeretnél dolgozni?

Ne parázz simán elvégezheted az az érettsegit akar estin is. Ott már nincs semmi felesleges tárgy csak azt tanulod, ami az érettsegire kell. Nem attól lesz jo érettsegid hogy milyen iskolából szerzed, hanem hog, mennyit keszülsz rá, nem az iskola erőssége számit, hanem te magad.

Ha nem egyetemi továbbtanulás a cél, akkor nagyon egyszerű én a helyedben megpróbalnak beleadni mindent, de ha nem jön össze átírakoznék estire és lehet halasztanék szeptemberig, hogy tiszta lappal kezdjek. Közben tanulj nyelvet csinálj egy nyelvvizsgát és keress valami melót (hidd el nem csak kukás lehetsz).

2021. dec. 3. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat!

Jelenleg informatika szakon tanulok, azon belül pedig Szoftver Fejlesztő.

A célom rövidre fogva nagyjából annyi, hogy ne egy átlagos, havi ~150.000Ft-ért magamat halálra güriző ember legyek, hanem ehelyett egy normálisan fizető, hozzám közel álló munkát végezhessek, ami mellett folyamatosan tudjam magam fejleszteni.

2021. dec. 3. 22:48

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!