Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » A suliváltás megoldás lenne?...

A suliváltás megoldás lenne? Ti voltatok már ilyen helyzetben? (hosszú)

Figyelt kérdés

9.-es lány vagyok. Az osztálytársaimmal nem jövök ki, mert a lányok mind beképzeltek, nagyképűek, a fiúk meg szinte ugyanezek csak "fiúban". A kb 31 gyerek közül 2-3 normálisabbnak mondható van, de ők meg kétszínűek, kibeszélik a többieket a hátuk mögött, viszont a közelükben meg szinte "nyalják a seggüket" (bocsánat, de máshogyan már nem tudtam kifejezni). Én nem szeretem ezt az osztályt, még év elején próbáltam barátkozni, majd egy nap egyszer csak megutáltak, nem szóltak hozzám, közben meg nem emlékszem, hogy csináltam volna valami nekik nem tetszőt. Azóta eldöntöttem, hogy ilyen társaságnak nem szeretnék a tagja lenni, akik mindenkit kibeszélnek, kigúnyolnak.

Az iskola alapból nem lenne gyenge, de már az emelt osztályba is felvesznek szinte minden "hülyét", hogy meglegyen a létszám. Én kitűnő vagyok, lehet, hogy emiatt bánnak velem úgy, ahogy.

Kinéztem egy erős sulit, ahová lehetséges, hogy felvesznek. A suli honlapján olvastam, hogy ott nem szégyen a tanulás, szinte minden diák be tud kerülni egy erős egyetemre. Az ilyen sulikban gondolom hasonló gyerekek lennének, mint én: fontos a jövőjük, gondolnak is rá, tanulnak, stb..

Szerintetek anyukáméknak szóljak, hogy írassanak át ide? Megoldás lenne? Én nem bírom már ki még ebben a suliban érettségiig. Ti voltatok már így?

Még annyi, hogy az osztálytársaim gonoszak, utálatosak, sőt, egy csomó ilyen jelző még elmondható róluk. Próbáltam már nem foglalkozni velük, de azért ti nem éreznétek rosszul magatokat, hogy minden szünetben ültök egyedül a padon, a többiek meg egymással nevetgélnek, lehet, hogy rajtad..?


2012. máj. 27. 15:57
 1/6 anonim ***** válasza:

szerintem túl sokat gondolkodsz, meg nem várhatod el, hogy minden szünetben odamenjenek hozzád, mint ha egy királyné lennél... neked kell odamenned, ha beszélni akarsz velük. vagy ki a teremből a folyosóra más osztályokkal beszélgetni.


ha meg szeretnél átmenni, akkor hajrá. szólj a szüleidnek és meséld el nekik ezt itt mind.

2012. máj. 27. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
ilyenek a ,,stréberekkel" majd koppannak, ha te sokra viszed, ők meg semmire. Ha jó sulit néztél, ami erős, nyugodtan menj át, a javadra fog válni
2012. máj. 27. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:

tudom, nem is várom el mindenkitől, hogy minden szünetben odajöjjenek hozzám, mint egy királynőhöz.. írtam, hogy próbáltam barátkozni még év elején, odamentem hozzájuk beszélgetni, néhány lánnyal össze is barátkoztam, de írtam, hogy mi történt. a többiek meg, hogy is mondjam, látni lehetett rajtuk, hogy nem szívesen beszélnek velem, szinte leráztak..

más osztályból van pár barátnőm, de mikor odajönnek hozzám a szünetben, beszólogatnak nekik az osztálytársaim, hogy "ezek meg mit keresnek itt, mikor nem is itt lesz órájuk", stb. de így, hogy "ezek", lenéznek mindenkit, csak ők a jók..

már elegem van belőlük.

köszönöm amúgy a válaszokat:)

2012. máj. 27. 16:21
 4/6 anonim ***** válasza:

Én 11-ben váltottam osztályt, nem azért mert nem szerettem őket (sőt), hanem mert maga a tagozat nem volt nekem való. Egészen addig azt sem tudtam hogy fogok leérettségizni, mert mindent németül tanultunk, amit utáltam, gyűlöltem. Nehezen, de végül is osztályt váltottam, egy olyan társaság tagja lettem, amit már ismertem. Sosem bántam meg. Jelesre érettségiztem és így is meglett németből a középfokom, ami tuti nem lett volna jobb, ha ott maradok német tagozaton, ellenben végre lett időm foglalkozni mással, nem csak a sz@r némettel és ennek köszönhetem, hogy angolból felsőfokúztam, amit ma már tanítok is. Ha akkor nem váltok osztályt, akkor nem elég, hogy most nem tudnék angolul, de ezek szerint ugyebár munkám sem lenne. Életem legjobb döntése volt.


Veled más a helyzet, hiszen neked a társasággal van bajod. Ellenben én a helyedben azért elgondolkodnék azon is, hogy nem veled van e baj. Legalábbis egy egész osztály kirekeszt egy személyt, az oké, hogy vannak páran az osztályban, akik szemetek, de azért nem mindenki. Válthatsz osztályt, iskolát, de ne döbbenj meg, ha ott is lesznek ilyen emberek. A mi osztályunkban is voltak szemét, aljas alakok, de mégis "csak" egy emberrel szívóztak, mert az tényleg olyan is volt. Agresszív, nyafka kislány volt, állandóan mindenkit befenyegetett, hogy elveri, meg így úgy amúgy. Elhiszem, hogy Te ilyet nem csináltál, de azért tényleg elgondolkodtató, ha csak veled viselkednek úgy, ahogy.

2012. máj. 27. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

végülis nem csak engem, hanem még 2-3 embert kirekesztenek, az egyiket még csúfolják, piszkálják, neki sokkal rosszabb, mint nekem. meg az osztály több, mint 2/3-a egy suliból jött, én meg még másik településen is lakom. az egyik tavalyi osztálytársam (ő fiú) is ebbe az osztályba jár, de őt csak azért vették be a társaságba, mert cigizik, őt simán tudják "csicskáztatni", lehet rajta látni, hogy milyen nyomorék (bocsi a szóért) ott köztük. meg ha nincs suliban, hallom, hogy néha kibeszélik.. én nem szeretnék így járni..

de mondjuk a tanítás is benne van, mert abból a suliból, amit kinéztem, tényleg sok gyereket vesznek fel a jobb egyetemekre.. majd meglátom, hogy mit szólnak ehhez a szüleim.. szerintetek díjaznák az ötletet? bár annyi a "hátránya", hogy koliban kell majd laknom, de anyagi háttér az lenne hozzá..

2012. máj. 27. 16:49
 6/6 anonim ***** válasza:

Szerintem válts iskolát!

Mivel egy igen erős iskolát néztél ki, később a javadra válhat. Most is erős suliba jársz, tehát veszíteni nem veszítesz vele, de lehet, hogy jobb társaságba kerülsz.


Az én osztályom is nagyon rossz. Kis létszámú osztály vagyunk, de az összetartást hírből sem ismerik néhányan. Megy a klikkesedés, a menőzés, a kibeszélés, borzalmas. Nekem is volt olyan pillanat, amikor azt mondtam, nem bírom tovább. Végül maradtam, mert a másik suli, ahol van ez a szak, amin én vagyok, nem tetszik, és nem akartam oda menni. Meg igazából csak az osztályommal van bajom, a tanárokkal semmi problémám nincs, a diáktársaimmal sem. Végül azt mondtam, hogy nem hagyom, hogy belekényszerítsenek egy olyan döntésbe, amit később megbánhatok. Hál'istennek úgy érzem, jól döntöttem. Bár kétségtelen, hogy mindig volt 2-3-4 ember az osztályban, akikkel jóban voltam és számíthattam rájuk. Azóta mondjuk a klikkesedés már csak úgy jelenik meg, hogy van 2-3 ember, aki kizárja magát mindenféle közös dologból, a többiek végülis úgy, ahogy elvagyunk. Most már vagyunk úgy 10-12-en, akik elég jóba vagyunk, és tök jól eltöltjük az időt. :)

Ja, mondanom sem kell az osztály legjobb tanulója vagyok, bár nem vagyok kitűnő.

17/L

2012. máj. 27. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!