Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Hogyan zajlik egy emelt...

Hogyan zajlik egy emelt szintű érettségi szóbeli és írásbeli része?

Figyelt kérdés
2012. okt. 30. 01:18
 1/3 anonim ***** válasza:

Én németből emelteztem. Az írásbeli volt vagy négy óra, de igazából kellett is rá annyi. Egy rakás ismeretlen diákkal együtt írtuk egy számunkra semleges suliban - egy levélben írták meg, hogy hova és mikor kell menni. Amikor eljött a vizsga napja, mindenki ott volt időre, szépen felöltözve. Bementünk, adatot egyeztettünk, a tanárok, akik felügyeltek, bemutatkoztak, elmondtak minden tudnivalót arról, hogy meddig fog tartani, hogy lesznek szünetek, meg hogy ha kell valakinek szótár, az most jelezze, aztán elkezdtük. A cuccainkat fogasra akasztottuk, étel-ital lehetett elöl. A magnós rész volt a legnehezebb, még akkor se értettem volna a szöveget, ha magyarul van, annyira gyors volt, és nem csak szerintem... Volt ugye szövegértés, nyelvtan, magnó és szövegalkotás. A nyelvtan volt a legegyszerűbb. A szövegalkotás rész volt az utolsó, amire kicsit kevés volt az idő, szinte kigyulladt a papír a kezem alatt, olyan gyorsnak kellett lennem, főleg, hogy volt vagy három oldal, amit meg kellett töltenem tartalommal. Kaptunk piszkozatpapírt is, ezeknek a számát ugyanúgy, mint középszintnél fel fel kellett írni a füzet elejére. A végén meg ki kellett húzkodni az üres helyeket, hogy javítás után ne írhassunk bele. Szóval letelt az idő, mindenki beadta a munkafüzetet, a tanár ráírta az időt, aztán mehettünk haza.


Szóbelire egy csomó diák nem jött el, így a pontosabbnál is pontosabban kellett érkezni, azaz még a saját időpontod előtt jó volt, ha ott voltál kb. 10 perccel. (Persze erről is küldtek értesítőt. Ezt olyan volt megkapni, mintha katonai behívód érkezett volna :D) Engem is előbb hívtak be. Nagyon vicces volt, az összes többi diák olvasgatta a kidolgozott tételeket, meg nézegette a vitatémákat - mert hát ebből a kettőből tevődik össze a német szóbeli -, én meg valami Darren Shan könyve bújtam bele :D Szóval sorra kerültem. Ahogy szólítottak, már németül beszéltek hozzám, megnyugtattak, hogy nem kell félnem, nem esznek gyereket. Köszöntem. Volt egy kis laza csevej az elején arról, hogy mindig ennyire izgulok-e, aztán mondták, hogy válasszak, melyikkel kezdem, a tétellel, vagy a vitával. Asszem a tétellel indítottam, amelyek létezéséről amúgy a vizsga előtti napon döbbentem rá, de azért volt olyan szerencsém, hogy nem valami kőolajfinomításos cuccot húztam ki, hanem az egészséges táplálkozást. Volt hozzá két kis ábra, ami emlékeztetett arra, hogy mit is kellene mondanom, végül a saját életemre vonatkozóan is beszéltem. A vitánál a reklámokról kellett beszélnem (ezt is húzni kellett). Természetesen minden állításomba bele tudott kötni a tanár. Ez még hagyján, az volt igazán frusztráló, hogy hárman ültek velem szemben, és mindhárom tanár egyszerre kérdezett tőlem :D A végén megköszönték, és utamra engedtek. Túléltem, és a nyelvvizsgám is meglett, ami a többi szóbelim napján derült ki, ezzel egy jó nagy adag önbizalmat öntve belém, amelynek következtében a többi tárgyból is jól teljesítettem.

2012. okt. 30. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Én angolból és bioszból voltam. Az angol az olyan volt, ahogy az első válaszoló is írta, csak nem németül, hanem angolul folyt :)


Biosz: ez már viccesebb. Én is megkaptam a behívót egy semleges suliba. Reggel odamentem, nem csak konkrét terembeosztás de ülésrend is volt! Irategyeztetés és leültetés. Kb 4 óra állt rendelkezésünkre az írásbeli részhez. Sztem sok ez a 4 óra, ha tudod 2 óra alatt be tudod fejezni, ha nem, akkor meg minek ülnél rajta 4 órát? Tehát nagy részünk befejezte 2-2és fél óra után. Egyenként kivittük a tanárhoz, átnézett mindent (hogy minden üresen maradt részt áthúztunk e), aláírtam egy papírt és kész. Ja természetesen egy szál cigaretta következett ezután :D Szünet nem volt. Étel, ital lehetett elöl, de megmondom őszintén, engem nagyon frusztrált, hogy a nagy síri csöndben nekiálltam a papírral zörögni, így nem ettem közbe. Szal, ha teheted, akkor inkább előtte egyél, és közbe úgy legyen kikészítve mondjuk 1-2 kocka csoki, mert az ember tényleg olyan gázul érzi magát, hogy az egyetlen zajforrást ő maga csapja...

A szóbeli kb 2 héttel később volt. 2-re volt időpontom, de fél12-re már ott voltam, mert gondoltam addig még átnézek 1-2 témát, plusz a többieknél tudok érdeklődni, hogy milyenek a vizsgáztatók (és ha úgy adódik belefér előtte még egy szál cigi is :D). Aha persze! Bementem és közölték, hogy igazából olyan sokan nem jelentek meg, hogy én következem. 2 órával a kiírt időpontom előtt! Na mondom oké. De nem is baj, mert mire egyébként következtem volna már otthon is voltam :) Bementem, tételt húztam. Elvileg 20 perc felkészülési idő lett volna, de csúszás volt és igazából 50 percig ott ültem. 3 tanár volt benn, az előttem lévő vizsgázó, én, meg közbe behívtak még egy lányt, aki utánam jött. A vizsgáztatók nagyon kedvesek voltak, mondhatni szinte segítettek, vagy legalábbis néhány kérdést úgy tettek fel, hogy nekem segítség volt (persze lehet másnak nem). Jól sikerült. Az eredményt az nap tudtam meg, mikor középszintű szóbeli vizsgákat tettem. Az emelt szintű szóbelik egy jó 2 héttel mindig előbb vannak, mint a középszintűek. Ennyi :)

2012. okt. 30. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

én infóból emelteztem.

szintén volt a levél, benne h hova kell menni, melyik terem stb. 4 órát kaptunk, emelthez képest nem volt annyira nehéz, ahogy én gondoltam.

szóbelinél szintén meg volt adva az időpont, behívtak, tételt kellett húzni és kaptunk fél óra felkészülési időt (ami nálam 40 perc volt). tételekkel abszolút nem találkoztam előtte, mivel csak a 9 témakört kaptuk meg előtte. könnyű tételt húztam (lényegében feleslegesen magoltam be több mint 80 oldalt, mivel amit ott elmondtam azt alapból tudtam. de nem is gond mert itt az egyetemen az ott megszerzett tudást tudom hasznosítani). 2 csávó meg egy nő volt a vizsgáztató. elég rendesek volt, úgy oldott volt a hangulat, nem volt gáz. olyan 20 percet illik beszélni folyamatosan (nem tudom nálam meg volt e annyi), utána még kérdezgettek a témával kapcsolatba, de egy kivételével mindenre tudtam válaszolni. (a szóbelim 100% is lett, aminek nagyon megörültem).


úgy összességében az emelt érettségi se cink, bár lehet, h csak azért mondom ezt, mert jó vizsgáztatókat fogtam ki.

2012. okt. 30. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!