Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Orvosi egyetemen hogy kell...

Orvosi egyetemen hogy kell elképzelni a patológia bonctermi gyakorlatot?

Figyelt kérdés

Patológián a patológus, a boncmester a hallgatók előtt boncolja fel a holttestet, vagy amikor belépnek a boncterembe akkor már fel van boncolva?


Minden patológia "órán" látnak a hallgatók felboncolt halottat vagy az "órák" nagy része szövettani vizsgálatból áll?


2 hét múlva lesz az első bonctermi látogatásom, kíváncsi vagyok, hogy milyen.



2014. nov. 1. 12:16
 1/2 anonim ***** válasza:

Nálunk két terem volt a patológián, az egyikben 1, a másikban 2 boncasztal, a két terem között pedig üvegfal.

Azt a holttestet, aminek a szerveit az adott gyakorlaton vizsgáltuk, már előre eltávolították, esetleg fel is vágták. De a többi asztalnál (ha ott éppen nem másik csoport gyakorlata folyt), akkor a boncmesterek dolgoztak, szóval azt is láthattuk, hogy felboncolták a halottak, vagy épp ahogy összevarrták a boncolás után.

A szövettanos órák pedig teljesen külön voltak. Patológiából négy típusú óra volt az órarendben: előadás, szeminárium, bonctermi gyakorlat és szövettani gyakorlat.

De persze lehet, hogy más egyetemen más a szokás.

2014. nov. 1. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a választ! :) Gondolom, hogy máshol is hasonlóan megy ez, de ha mégsem, már akkor is van némi elképzelésem róla, hogy mire számíthatok.
2014. nov. 1. 17:37

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!