Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Továbbtanulásban kiskapu?

Továbbtanulásban kiskapu?

Figyelt kérdés

Mióta az eszemet tudom, tanár szeretnék lenni. Gimnázium első éveiben körvonalazódott, hogy biológia és a matek ami érdekel, így ezt a párosítást néztem ki az egyetemen. Középszintű biológia és matematika érettségi volt a követelmény 10.-es koromban, mikor fakultációt kellett választani. Mivel akkor az egészségügy is vonzott, a biológiát vettem fel és az angolt, a nyelvvizsga miatt. Az utóbbi két évben maradtak a követelmények, 2015-ben szeptemberben mikor néztem a felvit, csak a keresztfélévesek, és az akkor induló önköltséges képzések voltak fenn. (Én idén 2016-ban fogok érettségizni, és szeptemberben kezdeném az egyetemet.) Most decemberben kerültek fel a 2016 szeptemberében induló képzések és felvételi követelményei, ami mint kiderült, megváltozott, és a tervezett szakomra (biosz-matek osztatlan tanári) emelt matek érettségit várnak el. Igazságtalanságnak tartom, hogy pont most változtattak, mikor én (a mi évfolyamunk) már nem tudok mit tenni, hiszen ha ezt tudtam volna, már 10.-ben felveszem a matekot. Tudom, hogy azokat az embereket akik ezt kitalálták, nem érdekli, hogy én így jártam, de így akkor biztosan le kell mondanom erről, és nem létezik semmilyen kiskapu, hogy mégis mehessek IDÉN szeptemberben erre a szakra?

(A halasztás és az újraérettségizés nem játszik.)



2016. jan. 22. 18:10
 1/3 anonim ***** válasza:
Figyelj, ha tényleg ezt akarod, akkor érdemes rágyúrni a matek emeltre. Nem lesz olyan magas a ponthatár (hiszen másoknak is kell a matek emelt) és ha elkezded a tanárit, akkor szükséged is lesz erre a tudásra.
2016. jan. 22. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Jaja, az emelt matek nem véletlen. Ha nincs meg az emelt, akkor egyébként sem tudnál jól hozzászokni az egyetemi matekhoz, főleg akkor, ha eddig önállóan nem is foglalkoztál vele.

Hogy vígasztaljon, nem túl nehéz felkészülni az emelt matekra egyedül sem. Ha meg valamit nem értesz, kérdezel a tanároktól.

Az viszont meggondolatlanság volt, hogy a matek faktot kihagytad, nem is értem hogy lehet ilyet csinálni...

2016. jan. 22. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Olyan tanári szakot nem tudsz választani, ahová nem kell emelt matek, de a biosz és matek érettségit elfogadják? Van ilyen, csak keresni kell. Esetleg ha felvettek valamelyik szakot leadod,és helyette felvehetsz mást, vagyis nem tudom ez hogy megy, de ismerősöm mondta, hogy megoldható, de komplikált.
2016. jan. 23. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!