Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Mérnökinformatikus, vagy...

Mérnökinformatikus, vagy katona pályával járnék jobban?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


A kérdés azért ennél kicsit összetettebb.

2 éve érettségizem, akkor nem jelentkeztem felsőoktatásba mert még nem voltam biztos, hogy jó döntést hoznék. Így elvégeztem egy 2 éves OKJ-s szoftverfejlesztőt. (idén)


Viszont most februárban jelentkeztem mérnökinformatikusnak, mivel szeretnék még továbbtanulni. Viszont ami még akkor jónak tűnt, az mostanra már nem annyira "fog" meg.

8 éve programozok (először hobbi, majd tanultam is), folyamatosan kiemelkedő teljesítménnyel, ezért is gondoltam úgy, hogy jó döntés mérnökinformatikus képzésre jelentkezni, február óta sok idő eltelt és sok olyan emberrel beszéltem, akik más irányba képzelnének el.


Ugyanis kiskorom óta katona szerettem volna lenni és érdekelnek a haditörténetek, harcászati eszközök és maga a katonai pálya.

Viszont ezt az "álmomat" már jó rég "elfejtettem", így jelentkezésnél sem gondoltam rá.


Így most várom, hogy felvesznek-e az egyetemre. De ugyanakkor félek is attól, hogy 3,5 évig tanulnék és kapnék egy olyan papírt, amivel későbbiekben nem szívesen foglalkoznék. Már nem annyira köt le a programozás, mint régen.


Ha nem vennének fel, akkor sem törnék le, viszont akkor újraérettségiznék történelemből, emelt szinten és jelentkeznék a közszolgálati egyetemre.

Jelen pillanatban szívesebben tanulnék ott, mint mérnökinformatikusnak.



A kérdés még annyival kiegészíteném, hogy Ki melyiket választaná és miért? Melyik piacképesebb, melyik ad jobb megélhetést, melyik milyen biztos munkát tud adni?


Válaszokat előre is köszönöm!



2016. jún. 12. 14:48
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Katona jobb, ott semmit nem kell csinálni.
2016. jún. 12. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Mind a kettő biztos munkát ad. Békeidőben jó katonának lenni biztos, de elég forrongó a helyzet mostanában, és valószínűleg a magyar katonákat fogják golyófogónak küldeni a nagyobb országok. Családi élet megsinyli katonáéknál a dolgokat. Nem nagyon tudsz önálló, független lenni. Mindig parancsolnak és váltani sem tudsz. Informatikusként könnyen kereshetsz másik céget, ha az egyik nem szimpatikus.
2016. jún. 12. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Ha már van papírod, és tapasztalod is akkor szerintem nem éri meg tovább tanulni.

A bsc inkább ilyen bevezetés ebbe abba, és majd eldöntöd mit akarsz otthon rendesen megtanulni.


Én a helyedben munkát keresnék, és ha nem tetszik akkor elmész katonának.

2016. jún. 13. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!