Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Mi van azokkal az emberekkel/d...

Mi van azokkal az emberekkel/diákokkal, akiket több dolog/terület is érdekel?

Figyelt kérdés

A kérdés azért merült fel bennem, mert idén felvételiztem és fel is vettek az első helyre megjelölt szakomra.

Ez a szak inkább reálosabb, főleg biosz/kémia. Viszont én nem vagyok annyira reálos, tehát főként csak a biosz és föci megy közülük, amik mint tudjuk nem is igazi reál tantárgyak, legalábbis nem teljesen.


Viszont a másik oldalról meg jó voltam magyarból és töriből is mindig, tehát mondhatjuk azt, hogy ez a négy tantárgy érdekelt jobban: biosz, föci, magyar és töri.


Na most jelenleg én el sem tudom képzelni, hogy hátralévő életemben azzal kelljen foglalkoznom, amit a szakomon tanulni fogok. Nem azért, mert nem tetszik, hanem mert engem ennél sokkal több dolog érdekel, jobban megfog a világ egésze, semmint hogy mondhatjuk csak egy dolog kössön le a jövőmben.


Az ilyen embereknek mit kellene csinálnia, milyen szakot kellene választania? Mert jelenleg bennem nagy a nyomás amiatt, hogy ennyire el kell orientálódnom egy irányba. Tudom, hogy ehhez már késő gondolkodni, mindenképp elkezdem a szakom, de azért érdekelne a véleményetek.


Pályaválasztási tanácsadók szerint sem vagyok sehova besorolható egyértelműen. Másoknak olyan könnyű, csak ráböknek, hogy gépészmérnök vagy épp anglisztika és teljesen tudják, hogy ők azt akarják csinálni. (csak mondtam két szakot).

Van itt még valaki aki már járt, vagy jár hasonló cipőben, mint én?

Hogy lehet ilyenkor jól dönteni?


2016. júl. 27. 20:42
 1/4 anonim ***** válasza:
Elvégez mellette mást is.
2016. júl. 27. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Megtartottam félig hobbinak a másik oldalam. A foglalkozásom bioszos lesz, mellékállásban nyelvekkel foglalkozom, és mellette írok regényeket, novellákat, blogot. :) Egy ember sokszínű, miért kéne korlátoznod magad?
2016. júl. 27. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Remélem nincsen olyan ember, hogy őt csak egy dolog érdekli. Én matematikát tanulok, jövő nyáron végzek, ez a legnagyobb szerelmem. Érdekel az informatika, a programozás és a 20. század ilyen irányú matematikája, ami robbanásszerű volt. Jövő szeptembertől programtervező informatika szakra fogok remélhetőleg - nagy eséllyel - járni, esti tagozaton. Érdekel a kémia is. Azonban nagyon szeretem az irodalmat, magyar költőket, írókat mint Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond a teljesség igénye nélkül. Továbbá nagy kedvencem Thomas Mann, Orwell, Tolsztoj, Dosztojevszkij. Szeretem a műveiket olvasni. Fotográfiával is foglalkozok, nagyon érdekes és rendkívül sokoldalú szakma, próbálom kifejezni magam benne, ezt csak saját magam miatt csinálom. Szóval örülj neki, hogy több minden is érdekel, tanuld ami a legjobban és mellette próbáld kielégíteni a további érdeklődési területeiddel.
2016. júl. 27. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ha tudnád, hány ilyen pályaválasztási meg önismereti tesztet töltettek ki velünk, és tévedésből sem volt kettő, aminek az eredménye hasonlított volna egymásra. Annyit tudtam, hogy imádom a matematikát, ez volt az alapállás. Mellette érdekelt a jog, az irodalom, a színház, a nyelvek, a művészetek, a sport... nyilván nem egyszerű választani. Eljöttem közgére, mondván innen még úgyis lehet belőlem bármi. A többi pedig hobbiszinten megmaradt. És ki tudja? Ha az élet úgy hozza, lehet, fogok még ezután mást is tanulni, aminek köze nem lesz a jelenlegi szakomhoz. Ennél nagyobb bajod sose legyen, hogy nyitott vagy, el ne veszítsd ezt a tulajdonságodat!
2016. júl. 27. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!