Nektek hogy viselték a szeitek, hogy csúsztok egy félévet? Terror volt?

Tényleg igaz hogy ahány ház annyi szokás. Betegség miatt évet halasztottam a fősulin, már régen volt. Egy évig otthon voltam a nyugdíjas szüleimmel és az az év volt életem legszebb időszaka. A legnagyobb harmóniában és szimbiózisban éltünk. Volt egy gazdaságuk ami lehetővé tette hogy sehova se kellett mennem dolgozni. Az őseim mind otthon dolgozó gazdák voltak, vagyis szinte benne volt a vérünkben az hogy tudtuk azt hogy otthon maradva és a saját életünket építve az igazi az élet. És az jelenti a maximális harmóniát. Később is amikor munkanélküli voltam, a szüleim sosem cseszegettek emiatt, mert tudták jól hogy ha nem idegen munkahely érdekeivel törődök akkor építem a saját életem igazából és akkor élek maximális harmóniában.

Persze a legtöbb ismerősömnél viszont azt figyeltem meg amit a kérdésben is leírtál. Például az egyik vállalkozóként dolgozott kötetlen munkaidőben, ezért az apja folyton cseszegette hogy miféle tróger munkahelye van amiért nem kell napi 8 órában gályáznia. És az volt az érzésem hogy csupán azért törekedhettek a szülei arra hogy napi 8-12 órás munkájuk legyen és a gyerekeiknek is, mert tudták magukról hogy addig nem terrorizálják egymást a családban, hisz akkor nincsenek együtt.

Hagyd őket ott. Erre nincs más megoldás. Tudom, hogy az embernek nem könnyű magára hagyni a szüleit, de ne haragudj meg, hogy ezt mondom, de ezek az emberek nem szeretnek téged. Gondolom anyukád is szenved apukádtól, de gondolj arra, hogy ez a hülye p1csa inkább maradt a biztos rosszban, minthogy megmentse a gyerekét ettől a gyökértől. Vannak emberek, akik egyszerűen alkalmatlanok szülőnek.

Az én faterom egyfolytában szadizta nővérem és bátyám (ők a nevelt gyerekei voltak), anyámat meg folyamat elregulázta. Aztán anyám hét éves koromban kitette a szűrét, hadd ne mondjam, párszor ki kellett hívni a rendőröket rá. Anyura is haragudtam egy ideig, hogy miért húzta le vele azt a hét évet, de idővel kezdtem megérteni, hogy nem volt hova mennie stb.. Aztán egyszer beszélgettem vele erről és azt mondta, hogy így visszagondolva bánja, hogy nem hamarabb tette meg a lépést. Szóval ő is hibásnak érzi magát.

Senki nem tudja megoldani az életed, neked kell. És úgy gondolom, hogy az ilyen dolgok csak erőt adnak az embernek. Tesóim is elég sokra vitték, ma már mindketten külföldön élnek, én idén tanulok tovább, pedig a falusiak mindig leszóltak minket, hogy semmire nem fogjuk vinni, mert anyánk egyedül nevel minket és csórók vagyunk, mint a templom egere.

Úgyhogy a legfontosabb, hogy ne engedd el magad, nem a te hibád, hogy olyan családba születtél, amilyenbe. Ettől függetlenül te is megérdemled, hogy jó életet élj, nem kell senkit elviselned kényszerből.

Apádra meg van egy megoldás: Harapd meg a fülét, úgy hallottam, ez kutyáknál működik.