Weöres Sándor Zsoltár című verséről tudtok pár infót megosztani velem?

Hát én ennyit tudok segíteni, bár ez inkább egy elemzés, de próbálj meg belőle valamit kihozni.

Ez egy nagyon kemény, mély, megrázó fohász. Minden emberrel előfordult már az élete folyamán - legyen hívő, akár istentagadó -, hogy a természetfelettihez (nevezzük Istennek) fordult segítségért. Általában akkor fordul elő ilyen az emberrel, ha válságban érzi önmagát, vagy kételyei merülnek fel önmagával, vagy a tetteivel kapcsolatban.

Wöeres ezt a „Zsoltár” c. költeményében mesterien szemlélteti.

„Kín mar, sújt, temet”…Józan eszemet…ne hagyd elveszítenem.” A továbbiakban leírja, hogy nem bántja őt senki, hanem saját bensője lázad talán a gondolatai ellen: „dög pusztít a lelkemen”.

Kéri az Istent, hogy legyen segítségére abban, hogy szerényebb legyen „törd meg kevélységemet”. További kérése, hogy képes legyen a megbánásra, hiszen már sírni sem tud, csak könnyek nélkül, és öregedő létére már az öngyilkosság gondolata is felmerül benne. „A két kezem tőrrel indul ellenem.”

„Ments meg immár Istenem” – Ez az utolsó, végső könyörgő sor.

Ha ezt összehasonlítjuk Ady „Az Úr Illésként elviszi mind” c. költeményével, sok hasonlatosságot találunk benne.

Ady Istenhez fűződő viszonyában szabadgondolkodónak minősítette önmagát, és mégis így írt:

„Az Úr Illésként elviszi mind,

Kiket nagyon sujt és szeret:

Tüzes, gyors sziveket ad nekik,

Ezek a tüzes szekerek.”

Weöres ezt írja:

"Legyen meg akaratod,

legyen meg akaratod,

ha vesznem kell,

jól legyen:

tán kárhozásom

áldás lesz máson –

de ha énrám

kincset bíztál,

ments meg immár, Istenem."

Tehát Weöres Sándor Ady szavaival azt kéri az Istentől, hogy adjon neki tüzes, gyors szívet, tüzes szekeret, hiszen őt is szereti, mert „kincset” bízott rá, tudniillik a költészet művelésének kincsét.

Remélem, jutsz vele valamire, ez már rajtad áll.