Hogyan folytassam a mesét?

, de a sárkányherceg egy idő után megelégelte, hogy nem ismeri az igazi szüleit, bár hálás volt azért hogy a sárkányok gondosan felnevelték. Egy nap hát a herceg oda állt a sárkányok elé, és kijelentette: Ő bizony elmegy, és megkeresi az igazi szüleit. A sárkányok elmondták neki, hogy a szülei a tüzes hídon túl, a vad mezőkön át, a messzi tenger északi oldalán élnek. A hercegnek csomagoltak útravalót, majd fájó szívvel útnak engedték. Elindult hát a herceg a messzi tenger felé vezető úton. Tudta, hogy sok akadályt kell legyőznie míg oda ér és tán meg is halhat, de eltökélt szándéka volt, hogy megkeresse az igazi szüleit. Az erdő felé vette irányát amely a hídhoz vezette. Sötét erdő volt, és a királyfi félt, de semmi nem tudta megállítani. Amíg a fák, és bokrok között baktatott hirtelen a semmiből egy lány tűnt elő a fiúnak ütközve, majdnem elsodorta a nagy futás sebessége. Megállította és így szólt:

-Hát te lány, ki vagy mi elől futsz ily sebesen?

-Egy szegény koldus lány vagyok.A vadászok elől menekülök, akik azzal vádolnak, hogy elloptam tőlük a kenyerüket, de esküszöm, hogy hozzá sem nyúltam az ételükhöz.

-Elhiszem neked. Merre tart hát utad?

-A messzi tenger melletti erődhöz, hogy gyógyvirágot szedjek anyám betegségére.

-Az én utam is épp arra vezet, jöjj hát velem, hogy támogassuk egymást, hisz hosszú még az út odáig.

Így hát a lány csatlakozott a herceghez, és ezután együtt vágtak neki a félelmetes tüzes hídnak. Ahogy a híd elé értek a lány megrémült, nem mert átmenni a hídon, hiszen a híd volt már vagy ezer éves. A fiú addig biztatta a lányt, míg ő csak nem megtette első pár lépéseit. A léc amire rálépett megreccsent, majd a tüzes lávába zuhant.

-Nem nekem ez nem fog menni. -siránkozott a lány. -Mindketten meg fogunk halni.

-Légyszíves szedd össze magad. -kérlelte a fiú.

A lány egy nagy levegőt vett, becsukta a szemét, és a fiú vezetésével, pár perc múlva már a híd túloldalán találták magukat biztonságban, a talajon.

-Azt hiszem ez könnyebben, ment mint amire számítottam. -közölte a lány, és egy puszit nyomott a herceg arcára, hálája jeléül, amiért nem hagyta ott, hanem támogatta.

Elindultak hát a vad mezők felé, már messziről kiszúrták, hogy valami nincs rendben. A mezőn megvadult bikák, és mérges vaddisznók legeltek mindenfelé. Lehetett vagy több tucat, és mind éhesnek tűnt.

-Hogy fogunk itt átjutni? -kérdezte jajveszékelve a fiatal nő.

A fiú elgondolkozott, majd a sárkányoktól tanult képességével, 2 követ egymásnak dörzsölve lángra lobbantott egy vastagabb faágat.

-Az állatok félnek a tűztől. -mondta ő, és elindultak a mező felé. Így is lett, egy vadállat se mert a közelükbe menni, így hát szerencsésen, és könnyedén átjutottak a mezőn túlra.

-Hogy jutunk át a tavon? -kérdezte csöndesen a leányzó.

-Át kell úsznunk. Tudsz úszni? -kérdezte a királyfi.

-Nem.

-Akkor nincs más választásunk, meg kell kerülnünk.

Több órás gyaloglás után, végre beértek a városba, ahol a teljes káosz uralkodott. Mindenhol ideges és bizalmatlan emberek, a házak között bűnözők, legtöbben ki se merték tenni a lábukat a lakásból. Betértek a közeli fogadóba, hogy megkérdezzék, mi történt a várossal.

-A király úgy 2 hónapja elhunyt. Királynénk már több éve nincsen, egy súlyos betegség ragadta el tőlünk. 2 hónapja nincs királyunk, nincs aki vezesse az országot.

~ Hát ezért hagytak ott a szüleim a sárkányoknak. -gondolta a fiú. ~Tudták, hogy anya megfog halni, és apa egyedül nem tudott volna felnevelni. -Szerencsétek van. Én vagyok a király fia. 2 hónapos koromban oda adtak a sárkányoknak és ők neveltek fel. Elfoglalom a trónt, és az országnak ismét lesz királya.

A fogadós örömében táncot lejtett, és örömkönnyeket hullajtott, elrohant, hogy mindenkinek elmesélje a nagy hírt: Az országnak ismét lesz királya.

A királyfi megígérte a lánynak, hogy meggyógyítja az anyját, de cserébe szeretné, ha a felesége, és az ország királynéja lenne. A lány igent mondott, mert beleszeretett a hercegbe, és 2 hónap múlva a szegény koldus lányból, egy ország királynője lett.