Tudnátok linkelni róla egy képet? Vagy grafikát?

Te jószagú, Te ezt le tudod rajzolni? Összes kalapom leveszem előtted.

Mennyire nagy kell?

Mer' én ekkorkát találtam:

[link]

Itten meg részletekben van, ha össze tudod hozni valahogy:

[link]

Ez jó nagy, ha ez is az:

[link]

Jó rajzolást!

:)

Egesz pontosan le van irva mi van a pajzson. Belulrol kifele haladva 9 gyururevagy savra oszlik, az egyes gyurukne tobb resze van, az univerzum van legbelul, az ocean legkivul:

Ráremekelte a földet, rá az eget meg a tengert

és a sosempihenő napot is meg a szép teleholdat.

S minden csillagot is, mely az ég peremét koszorúzza,

Óríónt s a Fiastyúkot, meg a Hűaszokat mind,

vélük a Medvét is - más néven híva Szekér ez -

mint forog egy helyben, míg Óríónt lesi egyre,

s egymaga nem fürdik csak meg soha Ókeanoszban.

Két szép várost is remekelt ki a pajzson az isten,

földi halandókét: egyben lakodalmakat ültek,

s házukból a menyasszonyokat fáklyák tüze mellett

végig a városon át, sok nászdalt zengve, vezették.

Örvénylő táncban perdültek az ifjak; a lantok

és fuvolák harsány szava szólt; de az asszonyok álltak,

mind a saját tornáca előtt bámult a menetre.

Míg a piactéren sokaság állt, pörlekedés folyt:

meggyilkolt ember vérdíja fölött civakodtak

ketten: az egyikük esküdözött, az mondta a népnek,

mind kifizette; tagadta a másik: mit se kapott még.

Mindketten kívánták, hogy tanu döntsön a perben.

Mindkettőt bíztatta a nép, két pártra szakadtak:

jártak a hírnökök, és intették csöndre a népet;

ültek a síma, csiszolt köveken szent körben a vének:

botját tartották harsányszavu hírnökeiknek,

föl-fölemelkedtek, s fölváltva itéltek a bottal.

Köztük a kör közepén két tiszta talentum arany volt,

annak díjául, ki a leghelyesebben itél majd.

Míg két hadsereg állt ragyogó fegyverben a másik

város előtt körben: szándékuk kétfele oszlott:

vagy földúlni egészen, vagy két részre szakítva

osztani föl, mit a hőnszeretett város fala őriz.

Várbeli nem hajlik, vértjét veszi, lesre törekszik.

Sok szeretett feleség, kicsi gyermek védte a bástyát,

és az elaggottak velük álltak föl hadi rendbe:

ők pedig indultak: vezetőjük Arész meg Athéné:

fényes aranyból mindkettő, arany öltözetében,

fegyveresen: mindkettő szép magas és ragyogó volt,

mint csak az égilakók; s apróbb volt mind a halandó.

Majd, mikor ott jártak, hol a leshelyüket kiszemelték,

lenn a folyó mellett, hol a nyájnak ivóhelye állott,

ott telepedtek meg, vöröses rézzel betakartan.

Két figyelő kém ült azután messzebb a seregtől,

leste, mikor jön a nyáj vagy a csámpás csorda közelbe.

Jött is a nyáj hamar, és két pásztor járt a nyomában,

sípjaikat fujták vidoran, cselt nem gyanitottak.

Látva a pásztorokat, kirohantak leshelyeikről,

elfogták a baromcsordát meg a hószinű nyájnak

szép juhait, s mellettük a pásztornépet elölték.

Ámde azok, hallván, hogy a csorda körül nagy a lárma,

otthagyták hadigyűlésük, gyorslábu lovakra

pattantak, s nekiindultak; tüstént odaértek.

És a folyóparton hadirendben megverekedtek,

egymást érchegyü lándzsákkal hajigálva csatáztak.

Köztük járt a Viszály meg a Zaj meg a rettenetes Vész,

elragadott egyként sértetlent és sebesültet,

és a halottat a harcból lábnál fogva kihúzta.

Válla fölött embervértől pirosult köpönyeg volt.

Mintha csak éltek volna, aként harcoltak a pajzson,

s úgy húzták el az elhulltak tetemét egymástól.

Szép puha szántót is remekelt, televény laza földet,

széleset és hármas-szántásút: rajta a barmot

hajtották a vetők, jártak velük erre meg arra,

és valahányszor fordulván pereméhez elértek,

mézédes borral teli korsót tett a kezükbe

egy társuk, s megfordultak, ki-ki ment a barázdán,

mind vágyott a hatalmas ugar pereméhez elérni.

Az feketéllt hátul, valamint a valódi puhult föld,

bárha aranyból volt bámulnivalón remekelve.

Rengő búzamezőt is formált: rajta a béres

nép aratott, éles sarlót lendítve kezében:

egyoldalt a csomók hullottak rendben a földre,

ott meg a kévekötők fűzték kévékbe kötéllel.

Három kévekötő kötözött, hátrább meg a markot

kisgyerekek szedték, tele öllel hordva szünetlen

nyujtották a nyalábot; csöndben tartva a pálcát

állt a király a barázda fölött, örvendve szivében.

Távol a tölgyfa alatt hiradók lakomát keritettek:

áldoztak nagy tulkot, s mind körülötte sürögtek;

étket főztek a nők, belehintve a hószinü lisztet.

Majd szőlőskertet remekelt, dús fürttel a tőkén,

tiszta aranyból volt: feketén függöttek a fürtök:

és a karók sorban meredeztek, mind szinezüstből.

Körbe zománcból árkot vont, a sövényt pedig ónból

készítette: csak egy ösvény vezetett a karók közt:

rajta a fürge szedők föl-alá jártak, szüretelve.

Szép szűzek s vélük viruló gyöngédszivü ifjak

mézizü szőlőt hordoztak jólfont kosarakban.

Víg csapatuk közepén fiu állt, csengőszavu lanton

játszott édesen: és a Linosz gyönyörű dala zendült

vékony kis hangján: amazok meg ütemben emelték

lábukat, és ahogyan dala szólt, kurjantva szökelltek.

Majd egyenesszarvú marhák csapatát remekelte:

szép tehenek készültek, mind ónból meg aranyból,

istállójukból a mező fele bőgve siettek

csörgedező víz mellett, nádas part közelében.

Sorban négy pásztor lépdelt a nyomukban aranyból,

és gyorslábu kilenc kutya is jött futva utánuk.

Ám a legelső sorban két iszonyú vad oroszlán

ugrott rá a bikára: az állat bőgve üvöltött,

míg húzták: a fiúk s a kutyák mind arra rohantak.

És az oroszlánok feltépve a nagy bika bőrét,

már beleit falták, szürcsölték éjszinü vérét,

kergették, de hiába, a pásztorok és uszitották

fürge kutyáikat, ám az ebek belemarni azokba

nem mertek, közelükben ugattak csak s kikerülték.

Majd legelőt remekelt Héphaisztosz, a nagynevü Sánta,

szép mély völgy közepén, hószínü juhok seregével,

aklokat és kunyhókat is és zsupfedte karámot.

Táncteret is remekelt Héphaisztosz, a nagynevü Sánta,

éppenolyant, amilyent készített Daidalosz egykor

szépfürtű Ariadnénak nagy Knósszosz ölében.

Szép eladó lányok viruló ifjakkal a téren

táncaikat járták körben, kezük egybefonódott:

könnyüszövésű gyolcsot hordtak a lányok, az ifjak

jólszőtt drága khitónt, csillámlott mind az olajtól;

szép koszorút hordottak a táncban mind a leányok,

míg a legények aranykardot, s kardszíjuk ezüst volt.

Meg-megperdültek, jól értve a táncot, a lábuk

könnyen emelték, mint ha korongját, mely tenyerébe

jól illik, fazekas próbálja ki, perdül-e vajjon;

máskor meg sorokat képeztek, s szembe szökelltek.

Nagy tömeg állta körül vágykeltő táncukat, és mind

ott mulatoztak, míg közepettük az isteni dalnok

lantszava szólt; és két bukfences táncos a körben

lejtett örvénylő forgással a lant ütemére.

Majd a nagy Ókeanosz bő áradatát remekelte

legszélső peremére a szép és nagyszerü pajzsnak.