Mi készteti panaszdalra a vödröt amelyben él Varró Dániel a Bús Piros Vödör című versben?

Vagyok a vödör- szállj, dalom!-

ki szomjúság és fájdalom

alól

dalol.

Üres vagyok és hontalan,

szívembe únos- úntalan

bebú

a bú.

Ó, ért öröm, nem is kevés,

ivott belőlem fecske, és

fülemüle.

A Kék Lapát! A Zöld Lavór!

Volt életemben pár lamúr

zománcrománc.

Oly ifjú voltam és szeles,

úsztam a lét mosószeres

vizén…

Biz’ én

pucoltam pacát, foltot is,

lehettem volna boldog is

simán...

S ti mán

el is feledtetek, nosza.

Rám ült az elmúlás kosza.

Mocsok

tocsog

körül, bármerre nézek én,

piszok került elém, belém,

alám.

Na, lám.

Hisz szép vagyok még és deli,

hát mért nem töltötök teli?

Az ok,

gazok,

mi, hogy beposhadt vénkorom?

Kit ellepett a szén, korom,

s feledve lett,

kit benőtt fű és moha már,

nem lehet abból soha már

vidor

vödör?