A kőszívű ember fiaiból valaki bármelyik fejezetet le tudja nekem írni részletesen? Köszi.

Gúgolj rajta egy kicsit.

Tele van a net olvasmánynaplókkal...

Én nemrégen írtam az egyik kérdésre, de mégsem küldtem el, mert közben ő megoldotta.

Ezért elküldöm neked.

Talán megfelel.

A menekülő huszárcsapatnak el kellett döntenie, hogy merre induljanak tovább. Ők a Kárpátokat választották, a másik oldalon a haza vár rájuk. De odáig még nagyon hosszú az út.

A Duna partján Richárd megállította a csapatát. Mindenki tudomásul vette, hogy nem sétagalopp vár rájuk, menekülniük kell az üldözői elől, hegyeket megmászni, futni éjjel, úszni vad és szelíd vizeken keresztül, koplalni, verekedni. Aki kidűl, az elveszett, ha elfogják őket, főbelövik.

Ha elindulnak ezen az úton, visszaút nincs, elfogadják Richárdot parancsnoknak. 220-an indultak el, közben megérkezett Pál úr is. Így tudta meg Richárd, hogy el volt határozva, mindenképpen megszöknek, vagy vele, vagy nélküle.

Az eső jótékonyan eltakarta őket, ezért szökésüket még nem fedezték fel. Tudták, hogy csak félnapi előnyük van, ezt akarták jól kihasználni.

Átúsztatták a Dunát, egy sem veszett oda. Ha üldözői idáig jutnak, vissza kell fordulniuk, mert a nehéz páncélöltözetben nem tudják ezt utánuk csinálni. Gázlót kell keresniük, addig ők menekülhetnek.

Egy hegyhátra felkapaszkodva látták, hogy jeltüzek égnek nemcsak mögöttük, hanem előttük is. Ez azt jelzi, hogy észrevették a szökésüket és a nyomukban vannak, előbb, mint gondolták volna.

Elértek a hegyi patakhoz, ott a gát át volt vágva, bizonyára azért, hogy feltartóztassa őket. A vízből csak a lebontott gát cölöpjei álltak ki. Lebontották a malom kapuit, azokat tették a résre, de a lovak nem mertek rálépni. Egyenként vonszoltak át minden ijedező, kapálózó lovat a dobogó hídon. Ez persze nem ment minden hang nélkül, ezért üldözői megtalálták őket. Közeledtek a fehér köpenyes vértesek, élükön Palvicz Ottóval.

Richárd a rögtönzött hidat felgyújtatta, így a vértesek nem tudtak utánuk menni. Palvicz Ottó párbajra szólította fel Richárdot, amit az el is fogadott. Mindketten lőttek, egyik sem találta el a másikat.

De a környék népe már fel lett lázítva ellenük. Kaszával fogadták őket, és megtagadták a hídon való átkelést. Enni nem kaptak, a nép mindent eldugott előlük.

Az ellenség újból beérte őket, menekülniük kellett árkon-bokron keresztül. Richárd másodszor is összekerült Palvicz Ottóval. Felszólította, hogy álljon meg, mert a March megvadult vizén nem tudnak úgysem átmenni.

Palvicz majdnem beérte Richárdot, de Richárd – miután csapatjának e szót kiáltotta: utánam! - belevetette magát lovastól a sebesen hömpölygő iszapos sárga hullámokba. Palvicz rémültem visszarántotta paripáját. Richárd felmerült a vízből és nevetve kiáltott ellenfelére:

„- Nos, hát jer utánam! „

Az egész huszárcsapat örömkiáltással követte vezérét, mindenki átjutott a túlsó partra.

Palvicz Ottó végleg elvesztette Richárdot. A magyar sereg pedig futott tovább. Éhesen, fáradtan, a falvakba nem mehettek be, itt mindenki ellenség volt. Nagyokat kellett kerülniük, hogy emberekkel ne találkozzanak.

Egy mezőváros került eléjük. Ezt nem tudták megkerülni, mert a mocsárba jutottak volna. Mi jött a segítségükre? A köd. Betakarta őket, Richárdnak pedig az a mentő ötlete támadt, hogy mindenki kösse be a lova lábát, ne dobogjon, és így vonultak végig az országúton a köd leple alatt. Átmentek a nyitott sorompón, az őrszem előtt elhaladva, az őrszem azt gondolta, hogy a váltás érkezett meg.

De mire észrevette, hogy mégsem a váltás volt, parancsnokával közölte, addigra már Richárdék messze jártak.

Mikor a köd elvonult előlük, előttük a Kárpátok emelkedtek. Egy barátságos falu fogadta őket, ahol húst sütöttek nekik. De mielőtt ehettek volna, ismét rajtuk volt az ellenség. Tovább futni, de merre?

Fel a havasoknak. Más út nincs. Minden utat elvágtak előlük. Richárd vezető kíséretében elindult csapatával a havasok felé.

Az üldözők egyszer csak bámulva látják, hogy fent, a meredek hegyi úton léptetnek végig, egy szédületes sziklafal oldalában, alattuk pedig a hegyi patak rohant. Golyóik ott pattogtak a sziklafalon az üldözöttek körül, akik ebből semmit nem vettek észre, mert aludtak a lovak nyergében. Csak Richárd és Pál úr voltak ébren, Richárd elöl ment, Pál úr pedig vigyázott, hogy egy lovas se essen le. Végül eltűntek üldözőik szeme elől. Oda a nyaktörő magasságba nem volt kedvük utánuk menni.

A sziklai út után fenyves fogadta őket, majd egy juhászkunyhóban végre megpihenhettek, itt végre enni is kaptak.

Később emelkedett az út, felértek a felhők birodalmába. A vezető, aki szerint hóvihar készülődik, magukra hagyta őket. Később találtak egy helyet, ahol a fák között őrtüzeket gyújtottak. De az elcsigázott emberek nem tudtak ébren maradni, ezért az őrizetlen hagyott tűz elszabadult.

Menekülniük kellett tovább felfelé. Világításuk már volt, nyaktörő úton indultak, lovaikat vezetve. A végveszedelem erőt adott nekik, amikor visszatekintettek, az egész hegyoldal már lángban állt.

Most aztán menni kellett, hogy menjenek. Ha megállnak, megfagynak. Második napja egy falatot nem ettek, égő szomjúságukat hógalacsinokkal oltották.

Egy-egy ló kidűlt a sorból, gazdája is ott szeretett volna feküdni mellette.

De Pál úr senkit nem engedett meghalni. Mindenütt ott volt. Elesetteket segített fel, biztatott, káromkodott, szidta az ördögöket, senkinek nem szabad lemaradni, hiszen mindjárt hazaérnek.

A ruha csonttá fagyva testükön, és még egy veszély várt rájuk. Megérkezett a hóvihar. És mégsem veszítették el lelküket. Minden lépéssel közelebb kerültek szeretett hazájukhoz.

Észrevették, hogy egy idő óta lefelé haladtak. Egy fenyőerdőben, ahová jutottak, fejszecsapást hallottak. Itt végre emberrel találkozhatnak ennyi idő után. Ez erőt adott nekik, azt jelezte, hogy megszűnt a halál országa.

Richárd néhány kísérővel előre ment, és egy bocskoros embert talált, akinek morva nyelven köszönt. Ő pedig így köszönt vissza:

„- Dicsértessék az Úrjézus!”

Ó, hogy ölelték, hogy csókolták azt a bocskoros parasztot!

Később elmesélte, hogy várják már őket lent a városban, a vezetőjük, ki őket elhagyta, előresietett, hogy segítséget vigyen nekik.

A havasi zivatar elvonult, és a hadfiak megláthatták, amiért olyan messziről eljöttek, szeretett hazájukat. Vagy nem is látták talán, csak a könnyeiken át?

Richárd és társai lövésekkel jelt adtak a többieknek, bevárták egymást.

Mindenki megjött, egy sem maradt el az úton.

Címe pedig:

Elöl víz, hátul tűz.

Jó felkészülést!