Valaki segítene ezt a verset elemezni?

A 16. századra a reneszánsz kezdett megerősödni Magyarországon. Fontossá vált a nemzeti nyelven való írás, ám sajnálatos módon íróink életét az országot sújtó belső viszályok nagyban meghatározzák. Balassi Bálint (1554-1594), a kalandos életű, reneszánsz költőnk volt az első, aki műveit magyarul írta. Művészetében a reneszánsz életérzés fogalmazódik meg: poeta doctus, tudós költő volt, aki több nyelven beszélt, verseit gyakran ismert török dallamokra írta, híresen művelt ember hírében állt –Bornemissza Péter volt a nevelője-. Számára e legfontosabb értékeket a szerelem, a vitézség, a természethez és istenhez való közvetlen viszony jelentette. Balassi költő és katona volt egy személyben. Harcait nem dicsvágyból, vagy anyagi indíttatástól fűtve, hanem a haza védelmében vívta. Feltételezések szerint Nürnbergben folytatta tanulmányait. Apja politkai botrányba keveredett, így a család Lengyelországba menekült a meghurcolás elől. A családfő halála után - elsősorban nyugtalan, erőszakoskodó természete miatt - vagyonát szinte teljesen elvesztette. 1578-ban meghódította Losonczy Annát, majd 1582-ig Egerben szolgált végvári vitézként. Két évvel később érdekházasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával, s hogy hozományként megszerezze, fegyvereseivel megrohanta Sárospatak várát. Zaklatott életű, szerencsétlen bujdosóvá lett élete utolsó szakaszában, minden vállalkozása balul ütött ki. Vérbő, reneszánsz műveket alkotott. Életében jelentős szerepet kapott a számmisztika: Verseit önmaga osztotta három csoportba, nem keletkező idejük sorrendjében, hanem téma, szókincs, szóhasználat, hangnem alapján sorolta őket tematikus csoportokba. Többek között vitézi és bujdosó verseket is írt. A vitézi énekek a históriás énekekhez hasonlóak. Legtökéletesebben szerkesztett és legtöbbet emlegetett verse is vitézi vers, ám akad köztük búcsúvers is, mint például az Ó én édes hazám, te jó Magyarország című. A vers keletkezése közvetlen Lengyelországba való bujdosása elöttre tehető. Műfaja elégia; búcsúzó elégia, mintegy utolsó visszapillantás az ország széléről. A cím is mélyen átérzett hazaszeretetről tanúskodik. Az első versszak egyfajta bemutatás, megemlíti a kereszténységet, amely akkoriban egyik legfontosabb lételeme volt az országnak: „Ó én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki kereszténységnek viseled paizsát”. A versszakot a következő sorral folytatja: „Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát”, ezekkel a szavakkal valószínűleg az országot harcokkal ostromló törökökre tesz utalást. A következő versszakokban elbúcsúzik szép sorban mindentől, mi kedves volt számára: „Egriek, vitézek, végeknek tüköri”, „Ti is rárószárnyon járó hamar lovak”, „Fényes sok szép szerszám, vitézlo nagy szépség”, „Sok jó vitéz legény”, „Vitéz próba helye” és így tovább. A vers olvasása során megfigyelhető, hogy a versszakok első sorában található az ún. lényeg, vagyis leírja miről szól majd a versszak, a későbbiekben pedig bemutatja, fokozza az első sorban említetteket. Minden vers utolsó sora egy-egy jókívánság, vagy búcsúzó kérelem, mint a: „Vitézlő oskola, immár isten hozzád” az első versszakban, vagy a „Istennek ajánlva legyetek immár ti!” a másodikban, „Adassék egészség immár mindnyájatoknak!” és így tovább. A latinul író költő, Balassi búcsúzásában előtérbe kerülnek, fent felsoroltak, melyek a legfontosabb voltak számára. A hetedik versszakban a barátaitól búcsúzik: „Igaz atámyfia s meghitt jó barátim, / Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim”, majd a nyolcadikban a hölgyektol búcsúzik el: „Ti is angyalképet mutató szép szüzek, / És szemmel öldöklo örvendetes menyek”. Az utolsó elotti versszakban szerelme, Losonczi Anna képe tárul elénk, valószínuleg ez a búcsú a legfájdalmasabb. Az o jellemzésében ellentét feszül: szerelmes ellenségem <> hegyetlen szerelmem. Sajnos ez a strófa töredékes. Az utolsó versszakban ez eddig megírott műveihez szól, ám ezeknek a verseknek nem jóindulatú kívánságokat ír az utolsó sorban, hanem jelképesen elpusztítja őket: „Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek, / mert haszontalanok, jót nem érdemeltek”.

Balassi Bálintot méltán nevezi az utókor a reneszánsz leghatalmasabb művészének.