Valaki segítene? Irodalom. Többi lent.

A feladat két részből tevődik össze:

 a tétel tisztázása: a környezet mint jellemző vonás és mint a jellemzés eszköze

 érvek – irodalmi példákra alapozva

A tér és a tárgyi környezet:

 A tér (és az idő) a létezés szükségszerű velejárója.

 A műalkotás fikció voltából következően a legrealistábbnak látszó tér, környezet is fiktív:

- epikus és drámai művekben az eseménysor színtere (díszlete, kellékei);

- lírai művek esetében a megszólalás beszédhelyzete.

 A hétköznapi lét terei:

- alapvetően adottak – az egyén által kisebb-nagyobb mértékben befolyásolhatóak;

- létformához és tevékenységhez igazodnak (lakó-, iskolai, munkahelyi környezet).

 A környezet problémája megközelíthető személyiségfejlődési szempontból (egyéni szociális

helyzet) és történeti szempontból (a civilizáció jelentősen módosította/módosítja – lásd pl.

környezetkultúra, környezetvédelem, környezettudatosság fogalmának megjelenése).

A tér és a környezet mint jellemző vonás és mint a jellemzés eszköze:

 A hétköznapi valóság tere, környezete adott – az egyénnek csak részleges befolyása van rá. →

Annyiban jellemző, amennyiben az egyén befolyást tud vagy akar gyakorolni rá; a

környezet alakítását befolyásoló tényezők lehetnek: a célszerűség, az esztétikai igény,

a divat, az anyagi lehetőségek stb.

 A művészi alkotás fiktív tere: az alkotó tudatos választása és tervezése révén alakul. →

Jellemző a szereplőkre. (A Szabó Magda-idézet is a tudatosságot és megalkotottságot

hangsúlyozza.)

 A változtatás, szembefordulás, kiszakadás a hétköznapokban nem feltétlenül valósítható meg.

→ A valóságban nem feltétlenül jellemezhető az egyén a környezetével.



 A műalkotások hőseinek cselekvése vagy cselekvésképtelensége is fiktív. → Mindenképp

jellemzi őket a környezetük, akár belesimulnak, akár szembefordulnak vele.

Érvek és irodalmi példák a tér és a környezet jelentőségére:

 Az új tér létrehozását és belakását teremtésként élheti meg az ember („otthonteremtés” a

teremtéstörténetek mintájára); a létrehozott tér egy eszményi világ megtestesülése – pl. a

romantika elvágyódástörténeteiben (Jókai: Az arany ember); ezzel szemben a tér, környezet

kiüresedése, hiánya a lét lefokozásának eszköze – pl. Móricz parasztnovelláiban, vagy az

abszurd drámákban.

 A tér berendezésével a beszélő a térhez, a térrel metonimizált fogalomhoz való viszonyát

fogalmazza meg (Petőfi Sándor tájlírája, József Attila külvárosi versei).

 Az eltérő értékrendet, gondolkodást elkülönített terek, eltérő minőségű környezet jelzik – a

környezetből való kiszakadás, a különböző környezetek közötti döntés értékrend- és

életforma-választást is jelent (pl. Ady: A Hortobágy poétája, A Tisza-parton; Jókai: Az arany

ember, Mikszáth: Beszterce ostroma).

 A tér, a környezet alakítása az elkülönülés, az egyénítés jelzése (Ottlik: Iskola a határon).

 Tárgyak, színek, alakzatok emblematikus, szimbolikus tartalmat vehetnek fel (totem, kabala) –

pl. a mű színtere gyakorta egy-egy emblematikus tárggyal jellemez helyzetet, kort, személyt (a

piramis vagy a guillotine – Madách: Az ember tragédiája; dobozok – Örkény: Tóték).

 A megváltozott élethelyzet az átértékelt, megváltozó, átalakított környezeten keresztül

tudatosodik a szereplőkben (Kafka: Az átváltozás, Örkény: Tóték).

 A tér, a környezet tárgyai érzést, hangulatot, emléket kiváltó élménnyé lesznek (természetleíró

líra, Proust: Az eltűnt idő nyomában, Krúdy Szindbád-novellái).

 A tereket, környezetet minősítő fogalomkörök gyakran jelennek meg a benne élő személy

jellemzéseként, értékminősítésként – pl. rendes és rendetlen, gazdag és szegényes, életteli és

sivár stb.

 A hétköznapi élet jellegzetes terei, környezete a műalkotásokban térbeli toposszá válhatnak

(út, kert, sziget, iskola, hegy, kint és bent stb.).

 A műalkotásban ritkán előfordul, hogy a térnek, környezetnek nincs meghatározó szerepe,

jelentősége – pl. görög drámák.