Az Alföld c. vers arról szól, hogy Petőfi mennyire szereti, és kötődik a szülőföldjéhez?

Szia !

Igen,Petőfi gyönyörű tájleíró verse arról szól, hogy nem érzi jól magát a hegyekben, a Kárpátok láncai nem vonzzák, a magyar Alföld a legkedvesebb tája.

Bemutatja ezt a vidéket, a legelésző gulyákat, nyájakat, a vágtató lovakat, a vadludak életét, a vércséket, a földön kúszó gyíkokat, mindent, ami a hatalmas rónaságot jellemzi.

A tanyák mélyén megbúvó dőlt kéményű csárdát, a sík vidékből kiemelkedő templomtornyokat is "lefesti", úgy írja le versében, szinte magunk előtt látjuk a tájat.

A vers valóban a költő hazaszeretetéről szól, arról, ahogyan Te is írod, mennyire kötődik a szülőföldjéhez.

A puszta télen című versében is ugyanez a táj jelenik meg, csak egy másik évszakban, a téli dermedtséget, a befagyott vidéket ábrázolja Petőfi ugyanolyan élethűen, mint az Alföld című versben tette.

A költemény tele van gyönyörű hasonlatokkal, megszemélyesítésekkel is:

"Mint befagyott tenger,

olyan a sík határ" hasonlat

"Alant repül a Nap,

mint a fáradt madár" megszemélyesítés

A költő összehasonlítja a nyári tájképet a tél egyhangúságával, a madarak is messze vidékre repültek, az égen alacsonyan "szálló" Nap sem sokat lát a tájból. Az egész versszak megszemélyesítés.

A tanyák egyhangú életét is leírja a költő, az állatok ilyenkor nem a legelőkön vannak, hanem benn telelnek az istállóban.

A béresek, /parasztemberek/ sem dolgoznak a nagy hidegben a mezőkön, benn vannak a házban, jobb híján egyetlen elfoglaltságuk, hogy dohányt vágnak, és pipázgatnak.

A versszak végén: "odanéz, nem üres-e a jászol" azt jelenti, hogy a béres megnézi, van-e ennivalójuk az állatoknak, a szénát, szárított füvet a jászolba teszik eléjük, onnan esznek a tehenek, lovak, ökrök.

A csárdák is üresek ilyenkor, csaplár és csaplárné,ők a kocsmárosok, ezért alhatnak nagyokat.

Az időjárás leírását talán érted, télen "uralkodnak a szelek, a viharok" a pusztán szabadon jár a szél, hamar leszáll a köd.

A betyár egyedül baktat a havas tájban, ahol farkasok követik őt, élelem reményében, feje fölött hollók keringenek.

Az utolsó versszak ismét a Nap nagyon szép leírása, tele megszemélyesítésekkel, mintha nem egy égitestről, hanem egy élőlényről, egy királyról lenne szó.

A "leesik fejéről véres koronája" sor arra utal, hogy télen a Nap gyakran úgy nyugszik le a látóhatár szélén, hogy vörös felhők veszik körül.