A medvén, a rókán és a nyúlon kívül tudtok még olyan állatokat mondani, amelyek az Egyenlítőtől az Északi sarkkör felé távolodova nő a mérete, ilettve színe kifakul?

Szia !

Még a hópárduc is eszembe jutott !

A tundrafarkasok is ilyenek, fehér, tömött a bundájuk !

Azért fakul ki a színük az Északi sarkkör felé haladva, mert a hó és jég világába érnek, itt a fakó, illetve a fehér szín sokkal inkább elrejti őket a környezetükben.

Gondolj a jegesmedvére !

A rókák, ahogy említetted, akiknek a téli bundája pl. a vörösről egészen sárgás-fehérre változik, így sokkal jobban beleillenek az őket körülvevő természetbe, sokkal könnyebben vadásznak.

A tavasz közeledtével levedlik ezt a sokkal tömöttebb, így melegebb világos szőrzetet.

Igen, köszönöm a helyesbítést, a méretek miatt én is bizonytalan vagyok.

Madarakat még nem mondtunk, hóbagoly, hófajd, sarki lúd.

A tigrisek alfajaira is jellemző, hogy a sarkkör fele nagyobb méretűek, és kevésbé élénk színűek.

A (jelenleg élő) pingvin fajok esetében is nagyobbak az Antarktiszon élő fajok, mint az Egyenlítő közeliek.

Két szabályszerűséget állapíthatunk meg ezzel kapcsolatban, ha a rokonfajok, alfajok földrajzi elterjedését vizsgáljuk (állandó testhőmérsékletű állatok esetén):

1. A sarkok fele haladva a fajok testmérete egyre nagyobb. (Bergmann-szabály)

2. A sarkok fele haladva a fajok kilógó testfüggelékei (fülek, farok, végtagok) egyre rövidebbek, tömzsibbek. (Allen-szabály).

Mindkét jelenség ugyanarra vezethető vissza: a test hőszabályozására. A test hőtermelése (hozzávetőleg) a test térfogatával (illetve tömegével) arányos. A test hőleadása viszont a testfelszínnel arányos. A trópusokon lehetőleg maximalizálni kell a hőleadást a hőtermeléshez képest, azaz maximalizálni kell a testfelszín nagyságát a test térfogatához képest. Tehát az a cél, hogy minél nagyobb legyen a felület/térfogat arány, azaz a fajlagos felület.

Hideg éghajlaton hasonló logika alapján minimalizálni kell a fajlagos felületet.

Először nézzük a második szabályszerűséget (Allen-szabály). A kilógó testfügelékek a térfogat elhanyagolható mértékű növelése mellett jelentősen növelik a testfelszínt. Így érthető, hogy a nagyobb testfüggelékek a trópuson előnyösek: segítik a hőleadást. Ez például az ember fülén is megfigyelhető: ha melegünk van, általában a fülünk is nagyon meleg, egyébként viszont jóval hűvösebb szokott lenni a testünk belső hőmérsékleténél.

Az első szabály (Bergmann-szabály) megértéséhez némi matematikai ismeret is szükséges: minél nagyobb egy test, annál kisebb a fajlagos felszíni (ha az alak állandó).

Hogy ezt belássuk, vegyünk egy 2 egység élhosszúságú kockát. Ennek térfogata 8 köbegység (= 2^3), felszíne 24 négyzetegység (= 6*2^2). Most vágjuk a kockát 8 egybevágó, 1 egység élhosszúságú kis kockára. Egy kis kocka térfogat 1 köbegység, így az össztérfogat (logikusan) nem változik. Egy kis kocka felülete 6 négyzetegység (= 6*1^2), így a nyolc kis kocka összfelülete 48 négyzetegység lesz! Azaz a darabolással megnőtt az összfelület, ami logikus, hiszen a darabolás során új felületeket hozunk létre. Ez a kép angol nyelvű, de talán segíthet a fenti gondolatmenet megértésében:

[link]

Kis leírás a fenti szabályokhoz (a sulinetesen kicsit összezagyválták a kettőt, de a lényeg benne van):

[link]

[link]