SOS Nem tudok dönteni! Tudnátok nekem segíteni?

Szóval 20 éves lány vagyok és eléggé mélyen benne vagyok egy ilyen depresszív hullámban, nem igazán hiszek magamban, folyton szorongok, sok mindentől félek. Jelenleg itthon vagyok, mert szeptemberben egy olyan szakon kezdtem meg a tanulmányaimat, amivel nagyon nem voltam elégedett. Olyan alapon választottam, hogy a név alapján jól hangzott, el tudtam magam képzelni néhány ehhez köthető munkában, viszont a követelményekről nem tájékozódtam eléggé, menet közben rájöttem, hogy a könnyebb tárgyak se érdekelnek, úgyhogy abbahagytam

Aztán most itt a dilemma

Azon gondolkodtam, hogy Anglisztikára mennék tovább, hogy 2 mesterképzés után angolt tanítsak, de valahogy túl hosszú időnek tűnik nekem és úgy hallottam sok ott az angol töri, irodalom és én sajnos nem szeretek túlzottan olvasni. Mármint jó a szövegértésem és belelátok dolgokat abba, amiket elolvasok, szépen elemzek verseket, de, ha kinyitok egy könyvet (önszántamból) 90%, hogy nem olvasom végig és a felénél vagy előtte abbahagyom

A másik szak, ami tetszik, az az angol-földrajz szakos tanári, de itt is tartok tőle, hogy mi lesz velem, hogy túl hosszú, hogy BP van hozzám a legközelebb, ahol tanítják (kicsit tartok amúgy a fővárosi nyüzsitől), ha messzebbi kisebb városba jelentkeznék, akkor, ha nem lenne helyem koliba, csomó pénzt elvinne az albérlet, meg rengeteget kéne utazni. Viszont nagyon jó voltam mind angolból, mind földrajzból a gimis évek alatt, s csak azért nem mentem erre, mert mikor felvételiztem, akkor vagy nem volt vagy nem találtam ezt a szakot az ELTE-n

Tetszik még a tanítói pálya, van is a közelemben 2-3 hely, ahol tanulhatnám, de nem tudom, mennyire való nekem, mekkora felelősséggel jár, élvezetes-e hosszú távon

Illetve még az óvónőin gondolkodom, mert nagyon szeretem a kicsiket, minden szülő (ismerősök, idegenek is) azt mondja, jól bánok a gyerekekkel és látszik rajtam, hogy szeretem a gyerekeket. Viszont nem tudom, hasznosnak érezném-e magam. Mennyi szerepem van nekem így mások életében? Ha valakiből bűnöző lesz vagy megöli magát később, akkor biztos azt fogom majd gondolni, hogy "ha észrevettem volna, hogy mennyire rossz a helyzete otthon, másképp csináltam volna mindent" és magamat hibáztatnám

Fájdalmasan éretlen és döntésképtelen vagyok. Bármilyen munkát képzelek magam elé, mindig ott lebeg előttem, hogy "mi van, ha rosszul választok?" "mi van, ha rosszul csinálom?" "mi lesz, ha utálnak a kollégák?"

Komolyan, semmit se merek elkezdeni (sport, munka, párkapcsolat, új egyetem), mert félek a felelősségtől és attól, hogy elszúrok dolgokat. Régen gyakran éreztették velem, hogy nem érdemlem meg a jó jegyeimet, majd rosszabbul tanultam, aztán feltornáztam magam ilyen 4.4-re és a szüleim kinevettek, hogy biztos a Covid és a puskázás miatt van. Anyámnak is sírtam már párszor, hogy nem hiszek magamban és nem érti miért. Ő azt gondolja, hogy mindig csak pozitív megerősítést kaptam és, hogy én vagyok a legokosabb a 3 gyereke közül, csak túl lusta vagyok, ezért nem látszik ez. Tartok tőle, hogy téved.

Azon kívül, hogy menjek pszichológushoz (amit már halogatok 2 éve legalább), mit tanácsoltok, mi alapján válasszak e közül a 4 közül 3 szakot, amit megjelöljek?