Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Kötelezhetnek emelt óraszámra...

Kötelezhetnek emelt óraszámra valamiből, mondván, hogy az alapszintű csoporthoz túl nagy a tudásom?

Figyelt kérdés

Gimnáziumról van szó.

8.-os felvételinél az emelt történelem-emelt angol szakot jelöltem, mert mind a kettőt szerettem nagyon általánosban, angolból még tavaly megcsináltam a középfokú nyelvvizsgát, most megyek majd a C1-re tavasszal. Ezért is gondoltam, hogy jó lesz majd heti 5 órában tanulni az angolt itt (amúgy 3 angolóránk lenne +2 van a tagozatosoknak).


Viszont kb. semmit nem tanulunk, nemhogy abban a plusz órában, de amúgy sem. A duplaóra egyikén mindig szódolgozat van, utána azt javítjuk ki közösen. Ezzel megy el az első óra. A másodikon meg vagy játszunk (pl. akasztófázunk angol szavakkal), vagy csinálunk pár feladatot, de azt is megcsinálom 2 perc alatt, utána 10 percig telefonozok, vagy olvasok. Ráadásul abból a könyvből, munkafüzetből tanulunk, amit a magánórán én már végigvettem korábban (így a dolgozatokat is megírtam már, kijavítva megvan mind).


Most félévkor nem akartam váltani, átmenni másik csoportba, de mondtam az osztályfőnökünknek, aki az angolt is tartja, hogy majd szeptembertől szeretnék átmenni az alapcsoportba, utána megcsinálni annak a követelményéből az osztályozó vizsgát és hogy ennek mi a menete, mikor kell ezekre jelentkezni stb. Erre mondta, hogy hát ez nem így megy, ne gondoljam, hogy én középfokú nyelvvizsgával az alapcsoportba való vagyok, oda azok járnak, akik szeptemberben kezdték az angolt tanulni. Utána pár napra rá mondta, hogy beszélt a két alapcsoportot tanító tanárral is, és ők sem helyeslik, hogy én oda járjak hozzájuk, mert a tudásom nem annak a szintnek felel meg.

Szóval az jött le, hogy nem is akarják engedni, hogy én csoportot váltsak.


Ezt megtehetik?


2023. febr. 12. 16:31
 1/7 anonim ***** válasza:

Miért mennél egyáltalán át?

Egyébként megtehetik.

2023. febr. 12. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Mert felesleges heti 5 órában a semmit csináljam, elég lesz 3-ban is. :D

Meg ha az alapcsoportba járok, abból kell majd osztályozóvizsgákat is tennem (utána meg nem kell több angolórára bejárnom).


Plusz ugye a két tagozatos óra mindig úgy van, hogy vagy első 2 óra, vagy utolsó 2. Szóval ha pl. most nem lennék emelt angolon, péntekenként már délben végeznék, délután 2 helyett.

2023. febr. 12. 16:56
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Angol tagozatra vettek fel, így abba a csoportba kell járnod ahová felvettek. Ettől persze igazgatói engedéllyel el lehet térni, de úgy látom, hogy ez esetben nem járható út.

Javaslom próbálkozz osztályozóvizsgákat tenni és előrehozott érettségit csinálni.

2023. febr. 12. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Igen, oda vettek fel. De év végén és fél évkor is talán (?) lehet ezen variálni, "leadni" az emelt órákat. Tehát pl. ha felvesznek emelt töri-emelt angol tagozatra, de rájössz, hogy a töri nem érdekel mégsem, akkor van egy formanyomtatvány, amit ki kell tölteni, aláíratni a szülőkkel is és odaadni a titkárságon. Ezután pedig töriből nem az emelt csoportba jársz, hanem a sima, heti 3 órásba (ez osztályváltással nem jár).

De ha mondjuk csak emelt angolra jelentkeztél és egy év után mondod, hogy érdekel a töri, akkor csak úgy kerülhetsz az emelt óraszámú csoportba, ha írsz egy szintkülönbözeti vizsgát. Nem tudom, így érthető-e. :D


De formanyomtatvány van erre, az biztos.

2023. febr. 12. 17:18
 5/7 anonim ***** válasza:

3-ashoz hasonlóan gondolom, csinálj osztályozóvizsgát előrehozottan amint lehet, és akkor többet nem kell majd bejárnod.


Nyilván neked kényelmesen hangzik ha 5 helyett csak 3 órában kéne unatkoznod angolórán, de az nem megoldás, hogy beülsz a kezdők közé lógatni a lábad.

2023. febr. 12. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Igen, az a terv. Csak ugye ha emelt óraszám mellett jelentkezek az osztályozókra, akkor a követelmény is más/nagyobb.
2023. febr. 12. 17:40
 7/7 anonim ***** válasza:
Nem tudhatod, mi is a követelmény, amíg meg nem kérdezed a tanárod róla:) Ha a C1-et le tudod tenni, az osztályozóvizsga sem fog gondot jelenteni, ez borítékolható.
2023. febr. 12. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!