Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Mit csináljak, ha nagyon...

Mit csináljak, ha nagyon rosszul sikerült az államvizsgám?

Figyelt kérdés

Röviden annyi a történet, hogy 1 éve abszolváltam, és fél évet kihagytam, mert elég sok magánéleti probléma közbejött. A munkahelyemen is fel kellett mondanom. Tehát így elég sok idő kimaradt az egyetemből és a munkából is.


Proginfó mesterre jártam, nem is akartam megírni a diplomamunkám, dolgoztam már volna helyette. De a családom unszolására, és kicsit magam miatt is belementem, bár nagyon nagy szenvedés volt.

A végeredmény egy borzasztó rossz téma, és annál is rosszabb dolgozat lett. A záróvizsgára se tudtam felkészülni.


Az államvizsgán meg csak hebegtem-habogtam, alig tudtam kérdésekre válaszolni. A vizsgabizottság lehordott a sárga földig, azt mondták, hogy remélik csak a papír miatt mentem, és elhúzok külföldre, mert ennyi tudással ne csesszem szét jobban ezt az országot. Illetve, ami a legrosszabb, hogy megbuktattak volna, de nem tehették, mert azt mondták rájuk parancsoltak, hogy a kevés mesteris ember miatt senkit nem húzhatnak meg. És hogy legszívesebben szembeköpnék magukat ezután...


Ezek nagyon rosszul esnek. Egyrészt azért, mert jogosak. Tényleg borzasztó rossz lett a diplomamunkám, és alig tudtam készülni valamit a sok magánéleti és családi probléma miatt. És tudom, hogy többre vagyok képes, mivel az alapképzésen jeles lett a diplomám. Viszont azóta a szakmától is elment kedvem... nemtudom, mikor fogom tudni ezt a sok hiányosságot bepótolni, amit kihagytam 1 év alatt.


Még a végére annyi, hogy mindenki gratulált, szarjam le hogy kettes lett a lényeg hogy megvan, de én legszívesebben sírva fakadnék ilyenkor... nem tudják, hogy megbuktam volna...



jan. 23. 10:39
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Te tudod, hogy mi az oka, hogy így sikerült, de ez komoly, hogy így beszéltek veled a tanárok?
jan. 23. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Csütörtökön megyek államvizsgáni. Ölni tudnék a kettesért!!! :D


Ha mindenképpen ki szeretnéd adni magadból, akkor írj egy hosszú levelet (kézzel, postán feladva), amiben elnézést kérsz, leírod, hogy milyen magánéleti problémák miatt nem tudtál készülni, megírod benne, hogy tudod, hogy megbuktál volna és te is inkább megbuktál volna, stbstb. Sajnálkozó szöveget, iskolának címezve, a tanárnak, aki oktatott, akit ismersz. Tudom, vicces megoldás, de így hátha kiírhatod magadból a bánatot, a szégyent. Most friss az érzés és hónapok múlva nem is fogsz már erre gondolni, de emiatt ne menjen el a kedved a szakmától.

jan. 23. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

"Az államvizsgán meg csak hebegtem-habogtam, alig tudtam kérdésekre válaszolni. A vizsgabizottság lehordott a sárga földig, azt mondták, hogy remélik csak a papír miatt mentem, és elhúzok külföldre, mert ennyi tudással ne csesszem szét jobban ezt az országot. "

Kamu szagú


Ha nem akkor is örülj, hogy meg van több dolgod nincs vele

jan. 23. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

#1 és #3: Full komoly sajnos, a vizsgabizottság elnöke hírhedten szabadszájú az egyetemen. És nyilván minden okkal történik, nem tagadom, de ez a beszéd sajnos nagyon rosszul esett.


#2 Sok sikert, kívánom hogy neked sokkal jobban sikerüljön mint nekem!

Gondolkoztam én is hasonlón, vagy hogy legalább egy e-mailt írjak, de nem tudom, hogy oktatói szemszögből ők egy milyen gesztusnak látnák. Lehet csak szimplán szánalmasnak...

jan. 23. 13:00
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Én nem írnék nekik semmit. Meglett, megkaptad a kettest, szerintem felejtsd el őket örökre és koncentrálj a jövőre.
jan. 23. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Elhiszem, hogy bánt, de ne foglalkozz vele. Megvan, az a lényeg. A szakmától meg ne menjen el a kedved, a diploma csak a belépő, majd úgyis betanulsz az adott munkahelyen.

Amúgy én is jártam hasonlóan, ismerem az érzést. Én magyar szakon tanultam, és az utolsó szigorlaton beégtem, de nagyon. Hatalmas anyagot kellett volna átnézni, és senkinek nem volt rá ideje. Nem tételhúzás volt, hanem a tanár mondott egy témát. Szájhagyomány útján terjedt, hogy mik a vizsgáztató tanár kedvenc témái. Szóval leginkább csak azokból készültünk. Erre beugrott a tanszékvezető is vizsgáztatni, mert túl sokan voltunk. Hát, neki nem az volt a kedvence, mint a kollégának. Móriczot kérdezte, ami elég nagy blamázs, mert azért ő tényleg egy ismert szerző. Bele sem néztem. Nagyjából annyit tudtam elhabogni, ami a középiskolás tankönyvben van. Engem is lehordott a sárga földig a nő. Aztán azt mondta, hogy ő nem veszi a lelkére, hogy rajta múljon a diplomám, ha világirodalomból megkapom a kettest, megadja ő is. Abból jót húztam, négyest kaptam, így beírta ő is. De megkaptam a kommentet, hogy soha ne menjek iskola közelébe, mert belőlem oltári szar tanár lenne. Na, köszi. Talán ha bemegyek órát tartani, arra készülni fogok, és nem kell 20.000 oldalt, meg 1000 szerzőt a fejemben tartani egyszerre.

Sokáig bántott a dolog, mert valahol én is éreztem, hogy igaza van. Viszont én is azt gondolom, hogy nincs joga így beszélni senkivel sem egy tanárnak.

jan. 23. 17:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
#2-es vagyok. Sikerült! Villamosmérnökké fogadtak csütörtökön! ^_^
jan. 26. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
7# Gratula, milyen lett a jegy végül? :D
jan. 31. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!