Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » BME számvitel mesterszak...

BME számvitel mesterszak szóbeli felvételiről van valakinek tapasztalata, aki korábban felvételizett, vagy esetleg most megy szóbelizni?

Figyelt kérdés
Arra lennék kíváncsi, körülbelül hogyan zajlik egy ilyen ún. "szakmai és motivációs beszélgetés"?
2011. máj. 20. 15:24
1 2
 1/14 anonim válasza:

Gondolom azóta megtudtad már Te is, mint ahogyan én is.

Nekem nagyon pozitív benyomásaim voltak úgy komplexen az egész felvételi eljárásról, a pontszámítási rendszerükről is. Magáról a képzésről is. 2. helyről át is soroltam 1. helyre a jelentkezésemet. Azzal együtt, hogy megterhelőbb lesz a képzésen a részvétel, utazások, idő stb.

Azt írták több órát is igénybe vehet az eljárás, ezzel szemben nagyon gyorsan haladtunk. Igaz kicsit el is késtem. Rögtön sorba kerültem. 1 óra volt az egész procedúra, az is a sok igazolás regisztrálása miatt.

Eddigi szakmai munkánkra, elhivatottságunkra, motivációnkra, lelkesedésünkre voltak kíváncsiak, látják-e annak az alapját, amire építeni tudnak, és hogy mit hozhatnak még ki belőlünk, illetve ha az alapoknál több van, akkor miben dolgozhatunk majd együtt, további utakat megnyitva. Lényeges szempont volt az is, hogy meggyőződjenek arról, hogy munka mellett várhatóan képesek leszünk-e elvégezni a szakot. Eközben bizonyára sokminden másra is figyeltek, a pszichológiára is nyilván. Szerintem ilyennek kell lennie egy komoly felvételi szakmai és motivációs beszélgetésnek.

Abból, hogy vizsgáztatnak egy két tárgyból, nem derül ki több, mint amit a leckekönyvekből is kiolvashatnak. A pontszámításnál pedig ezt is megteszik ugye. Engem felvillanyozott az egész, és úgy látom másokat is, egy hete még 64 I. helyes jelentkező volt, ma már 67 főre emelkedett. És mindezen pozitív benyomások mellett is még komolyan stratégiailag elemezve a kérdést, hogy átsoroljam-e, szóval komolyan dolgoztam rajta, mire mindent összevetve meghoztam a döntést, és megnyomtam a gombot. Most már várom az eredményt. A jó Istenre bíztam, mit hoz számomra, de azért ezt meg kellett lépnem, hogy a legjobb eredmény születhessen.

Remélem neked is hasonló élményeid vannak, voltak róla!

2011. jún. 10. 02:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a részletes választ!

Nekem is kb. így zajlott, bár én azt hittem, hogy a beszélgetésen kérdeznek majd 1-2 szakmai dolgot is. Nekem is első helyen van a BME Számvitel mesterszak. Még megyek a Pannon Egyetemre is szóbelizni, szintén számvitel mesterszakra, az van a 2. helyen a jelentkezésemben.

Ha nem titok, azt megkérdezhetem, hány hozott ponttal indulsz?

Sok sikert a felvételihez!

2011. jún. 10. 08:35
 3/14 anonim válasza:

Szia!

Szerintem hozottként 34 a leckekönyvre 9 plusz pontom lehet. (van több leckekönyv is, nem tudom, hogy az összes átlagot nézik-e, vagy az M.Sc-t. Esetleg a főiskolait. Számításaim szerint az M.Sc-t fogják alapul venni -bár nem kérdeztem rá, a kreditelismerések miatt gondolom ezt magától értetődőnek. De az összes leckekönyv átlagom is kb. ugyanannyi.


Én ennek a pontszámítási módnak különösen örültem, mert mindig úgy járok, hogy közel 4-es leckekönyv átlag, kiváló szakdolgozat (már 4 db-ot írtam! :) és munka mellett stb. nem tudok rendesen a záróvizsgákra felkészülni, és amiatt mindig közepes diplomát kapok. Ami bosszant is rendesen. (most is friss az élmény..)De hátha majd most jobb lesz!

A BME diploma minősítés számolója alapján most is 4,0 lett volna az oklevelem..amit reálisabbnak gondolok összteljesítményem alapján, mint a közepes végeredményt! Már ezért is nagyon díjazom a BME-t, hogy ezzel tisztában vannak, és ezt értékelik!

Szóval remélem a felvételi alapján is magas pontot kapok - javasolták is nekem, hogy soroljam át 1. helyre.


Én 2. és 3. helyen más közgazdász szakokat jelöltem meg, vidéken én is.


Látom, te nagyon eltökélt vagy a számvitel irányába. Mik a mozgató rugóid?

Te hány ponttal indulsz neki? Melyik irányba?

2011. jún. 10. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim válasza:

A 9 plusz az biztos,megmondták, szóval nem csak lehet. :)

Bízom benne, hogy sikerül, és remélem neked is!

2011. jún. 10. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

Szia!


Nekem a főiskolai leckekönyvem alapján 38 pontom van, valamint 2 többletpont felsőfokú szakképzésért. Számomra kedvezőbb lett volna, ha a diploma minősítését is számításba veszik, mivel az kiváló lett. De tény, hogy így igazságosabb, mivel így az összteljesítményt veszik figyelembe. Azért jelentkeztem számvitel mesterszakra, mert a főiskolán a számviteles és kontrollingos tárgyak érdekeltek a legjobban, szakdolgozatomat is ilyen témában írtam, valamint a jövőben ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Egyébként csak az első 2 helyen jelöltem meg számvitelt, a 3. az közgazdász tanár szak.

Ha jól értem, Te már Msc dipoma birtokában jelentkezel. 9 többletpont az szép teljesítmény, gondolom akkor több nyelvvizsgád is van.

Én eddig nappali tagozaton tanultam, tartok is egy kicsit tőle, hogy levelezőn, munka mellett azért nehezebb lesz. De majd meglátjuk.


Sok sikert mégegyszer!

2011. jún. 11. 21:37
 6/14 anonim válasza:

Szép teljesítménnyel futsz neki Te is! Gratulálok a számvitel eredményeidhez!

Csak bíztatni tudlak a további munka melletti tanuláshoz. Én ebben már nagy tapasztalattal rendelkezem. Mindig támogatja egymást elmélet és gyakorlat.

Ezen a szinten már a gyakorlat során merülnek fel folyton olyan kérdések, amelyekre válaszokat keresünk, és azok megtalálását leghatékonyabban a megfelelő képzések támogatják. Kölcsönös inspirációs forrást, alkotóerőt jelent a munka és a tanulás együttese, amiből nemcsak szakmailag, de emberileg is profitálunk.


Csak egy nyelvvizsgám van. Értékelték eddigi végzettségeimet, (mind már be sem tudták számítani), szakmai tapasztalataimat és volt nemrégiben egy nemzetközi tudományos konferencia előadásom is statisztikai módszer fejlesztés tárgyban.


Én mérnök-közgazdász vagyok, most már jogi szakokleveles is. Mérlegképes könyvelő, adó- és pénzügyi ellenőr, és közgazdasági szakközépben lettem már képesített könyvelő stb., tudod, még a régi rendszer szerint.


Belső ellenőrzési vezetőként dolgoztam az utóbbi években EU-s intézményrendszerben. Most eljött a továbblépés ideje. Szakmailag mindent elvégeztem, amit el lehetett, a valódi továbbfejlődéshez, továbblépéshez fontosnak tartom ezt a képzést.


A pontok megtekintési lehetőségéről úgy emlékszem, hogy azt mondták június 12 körül közzéteszik. A mesterek.bme honlapját említették az adminisztrációkor, hogy kódszámunkkal, de nem találtam rá még hol lehet. Vagy a felvi.hu-n? Akár már is, vagy holnaptól? Vagy majd júli elejétől?

2011. jún. 12. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

Szia!

Én ma néztem meg a www.mesterek.bme.hu honlapot, már le lehet kérdezni a felvételi eredményt. Nekem 84 pontom van.

2011. jún. 15. 09:06
 8/14 anonim válasza:

Szia!

Köszi!

Nekem 87 lett. Remélem elég lesz mindkettőnknek.

80 fölött elégnek kell lennie, annyira nem lehet maximalista a rendszer, akkor nem lenne hallgató.

Én még mindig fizetős képzésre jártam munka mellett, végre van már levelezőn is államilag támogatott képzés, nem is akármilyen képző helyen!

Remélem találkozunk majd! :)

Üdv!

2011. jún. 16. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim válasza:

Elég magas, 85 lett a ponthatár. El tudom képzelni, hogy bosszanthatott az az 1 hiányzó pont Téged! A Pannonra gondolom felvettek. Az is nagyon jó hely lehet, ahogy informálódtam róla. Azért voltak meglepetések nekem is a másik két helyen a SZTE-n, egyik szak, közgazdálkodás-közpolitika, a sok jelentkező ellenére nem is indult.

De láttad a BGF-en csak 46 volt a számvitel MLA ponthatár? Érdekes!


Sok sikert kívánok neked és érezd jól magad mindig ott, ahol vagy, nem véletlenül vagyunk ott soha, hanem azért mert ott van dolgunk, ott kapjuk személyes utunkhoz a legtöbbet!!!

2011. júl. 24. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

Gratulálok Neked!

Sajnos én 1 ponttal lecsúsztam, egy kicsit csalódott is vagyok. Pannon Egyetemre viszont simán bekerültem, szóval azért tanulhatok számvitel mesterszakon. BGF-es ponthatáron én is csodálkoztam, bár úgy tudom, ott volt írásbeli felvételi vizsga is, lehet, hogy annak az eredménye nyomta le a ponthatárt.


Köszönöm a jókívánságokat, én is minden jót és sok sikert kívánok!

2011. júl. 24. 16:03
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!