Miért irrtóznak a mai tanulók az iskolába járástól?

Mert az ifjúság már pár száz éve ilyen. Semmi kedvük 6 éves koruktól kezdve minden délelőtt (néha délután is) tanteremben ülni és egy ember beszédét hallgatni. Sokkal szívesebben mennének fára mászni, focizni, pletykálni - összefoglalva: rosszalkodni. Ilyen a természetük, régen is ilyen volt, most is ilyen. Nem szeretik a kötöttségeket. Az, hogy hogyan rosszalkodnak, mindig a kortól függ: a nagyapám még a tanár lovát kötötte el és az istálló mögött cigarettázott tanulás helyett, édesapám már biciklivel és Jawa Mustanggal száguldozott (már amennyire azokkal lehetett), én meg az édesapámtól örökölt Mustangot javítgattam, ha tehettem (de voltak az osztályomban, akik inkább a számítógép előtt ültek).

Úgyhogy ne hidd azt, hogy a mostani nagyszülők vagy szülők generációja örömmel, vidáman ment iskolába. Őket is noszogatni kellett, mert csak kevesen voltak köztük, akik tényleg szívből örültek annak, hogy tanulhatnak a lófrálás helyett. Csak más volt a szülők hozzáállása a gyerekneveléshez pár generációval ezelőtt. Mikor a mostani nagyapák, nagymamák gyerekek voltak, a szülő a lógást nyakonvágással jutalmazta és jól lehordta a gyerekét, hogy "Mit képzelsz te magadrul, fiam? Hát ezér' taníttatlak, hogy cigeretázzál meg csavarogjál? Vegyed tudomásul, hogy ha nem tanúsz, túrhatod a fődet, mint apád!". Néhány ilyennel kordában lehetett tartani a gyerek megcsappant tudásvágyát. A mostani szülők generációja már másképp nőtt fel: az ő szüleik sokszor a gyárban dolgoztak 2-3 műszakban, alig voltak otthon, ha meg mégis, nem találkoztak a gyerekkel. A gyerek nyakában ott lógott a kulcs, aztán majd lesz valami. Nem volt már mindenható falusi tanító sem, aki nevelhette volna őket, mert megváltozott az iskolák szerkezete. Aztán addigra már a válás is gyakoribb lett, az egy szem anyuka vagy bírt otthon a gyerekkel, vagy nem.

Mára meg már tömegesek a válások, sok az egyszülős, esetleg innen-onnan összetákolt család, a gyerekre vagy figyelnek, vagy nem, mert ugye neki jogai vannak. Így meg könnyen teret nyer a természetes iskolaundor.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy egy kis faluban, akár 100, akár 50 évvel ezelőtt a tanulás volt az egyetlen kitörési mód. Vagy kiokosítanak és elmész a városba, vagy ott maradsz "földet túrni". És mivel sok gyerek be volt fogva már kicsi korától kezdve a nehéz munkába, az iskola valamivel jobb lehetőségnek tűnt.

Ma azonban sok a háztartási gép, és a gyereknek sincs annyi feladata a "ház körül", mint régen volt hasonló korú társának. Naná, hogy a játékkal összehasonlítva az iskola szörnyűnek tűnik.

Azt még hozzátenném, hogy egy falusi, "ingerszegényebb", világtól elzártabb környezetben sokkal érdekesebbnek tűnhetett még egy fizikaóra is, mint ma egy nagyvárosban.

Én "ingerszegénynek" tartom az oktatást. Egyetemista vagyok már, de a mai napig utálok iskolába járni, pedig nagyon szeretem azt tanulni, amit.

Már az óvodát sem szerettem és azóta sem semmit. Akkor még azt sem láttam át, hogy miért jó az, hogy betesznek a szüleim a suliba aztán tanuljam az olyan dolgokat, amik engem baromira nem érdekelnek. Gimiben ez már máshogy volt persze, attól még nem szeretek korán kelni, nem volt túl jó az osztályközösség és azokat a tárgyakat is szívesen elhanyagoltam volna, amik nem voltak a szívem csücskei. Monoton volt, semmi szín nem volt abban, hogy el lett mesélve egy-egy író/költő élete, nyaljuk be, két nap múlva számonkérés. Monoton, mese óra volt, hogy elmesélnek egy-egy történelmi eseményt, 2 nap múlva röpdoga...

Az angolt azért nem szerettem, mert a tanár szadista volt, de magát a nyelvet imádtam/imádom.

A matek volt a kedvencem. Oda kellett figyelni, nem altatott, táblánál feladat megoldás és még ment is.

Jelenleg az egyetemet azért szeretem, mert igaz hogy reggeltől estig óráim vannak, de relative nagyobb szabadságot ad, a következmények tudatában és ezzel számolva arra az órára megyek be, amelyikre akarok, akkor tanulok, amikor jól esik. Amit itt nem szeretek az még mindig a mese óra a gyakorlati dolgok helyett (mérnökin vagyok) és a csoport igen nagy részét sem bírom, mert kicsit fennhordják az orrukat...