Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Ha a suliban nem derül ki,...

Ha a suliban nem derül ki, hogy mihez van tehetségem és, hogy milyen irány érdekel, akkor honnan tudjam meg?

Figyelt kérdés

Rajzórán soha nem kellett rajzolni, mindig filmet néztünk. Sokat szoktam itthon írogatni történeteket, szerintem érdekes meglátásaim vannak, a versekről is, de a magyartanár soha nem olvasta el a fogalmazásokat, csak a nevet és úgy adott jegyet mindenkinek...mindig(tényleg).

Énekórán csak beszélgetünk, egyszer sem kellett énekelni. Bármit csináltam, senki nem mondott róla véleményt, főleg olyanok nem, akik értenek is hozzá(feltételezem, hogy a tanárok azért értenek a tárgyukhoz). Az összes tárgyban találok valami érdekeset, de ha valamire rákérdezek az a válasz, hogy nézz utána vagy az, hogy hagyjam már békén a hülyeségeimmel. Ha valamit nem értek vagy nem tudtam leírni és megkérem, hogy mondja el még egyszer: "Szerinted én hány fizetést kapok?"

A középiskolában összesen két tanár volt, akit érdekelt a saját tárgya, aki normálisan tanított és odafigyelt rám, az osztályra, pedig nem egy legutolsó helyre jártam. Még mindig nem tudom, hogy miben vagyok jó, mit szeretnék magammal kezdeni. Tudom, ebben nem lehet csak az iskolát okolni, hiszen nekem kell tudni, hogy engem mi vonz...de bármi érdekelt, csak elvették tőle a kedvemet és már nem tudok magamon kiigazodni. Szerintetek hogyan döntsem el, hogy mi legyek? Nem vagyok tisztában a képességeimmel, nem tudom, hogy mire vagyok jó...ezt honnan tudhatom meg?



2013. máj. 16. 14:46
 1/4 anonim ***** válasza:
Pályaválasztási tanácsadóba kell elmenni. Guglizd ki hol találsz ilyet. Én anno érettségi után voltam ilyenbe. Hasznos volt, ajánlom neked is.
2013. máj. 16. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Én javaslom azt hogy ha van hobbid ahhoz keressél egy közeli szakirányt. Vagy ha egyáltalán nincs semmi ötleted akkor a pályaválasztási tanács adás, vagy érettségi után a munkaügyi központba is bemehetsz ott is szoktak adni tanácsokat, indítanak sokszor tanfolyamokat is szakmához, aztán azok is olyanok hogy szépen lehet építeni felfelé.

Én nekem sokáig nem volt elképzelésem, érettségi után én is elmentem a munkaügyibe beregisztráltam és mivel szakmám nem volt így javasolták azt hogy inkább tanuljak ha nem feltétlen akarok dolgozni menni.

Indítottak csomó szakmát, meg voltam ilyen előadáson, ahol javasolták hogy ki mit tanuljon főleg olyan irányból amihez volt érzékünk, mivel nekem jó műszaki érzékem van, imádok szerelgetni meg összerakni dolgokat, így javasolták hogy ebbe az irányba gondolkozzak, autószerelés, számítógép szerelés, vagy műszerésznek menjek még el ha úgy gondolom.

Akkor döntöttem el hogy az autószerelés az nem hangzik rosszul. Szépen le is raktam a vizsgát, dolgoztam utána, tetszett érdekelt, a főnököm meg látta bennem a fantáziát így javasolta hogy tanuljak tovább az autó villamossági szerelő irányába. Azt is szeptemberbe kezdtem el estin, és ez mellett a C-s jogsit is már elkezdtem, meg hajtok a hivatásos jogsira is.

2013. máj. 16. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
És egy tanácsadás hogy zajlik? Ki kell tölteni valamilyen tesztet vagy beszélgetnek velem? Attól félek, h ott is azzal kezdik, hogy mondjam el mi érdekel...de én meg pont ezt nem tudom mert igazából minden, de olyan nagyon meg semmi sem :(
2013. máj. 16. 15:38
 4/4 A kérdező kommentje:
Utolsó, gratulálok neked! Én is olyan munkát akarok, amit szeretnek is csinálni! Örülök, hogy neked összejött! :)
2013. máj. 16. 15:39

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!