Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Szerintetek jogosan utasította...

Szerintetek jogosan utasítottam el a tanárom kérését?

Figyelt kérdés
Tudni kell, hogy nagyon szeretek írni és a visszajelzések alapján elég jól is megy. A magyar tanárom tavaly (11. osztályos voltam) szólt, hogy kellene írni egy végzősöket búcsúztató beszédet, többeket megkér rá, de én mindenképpen írjak egyet. Ráment jópár napom, mert tényleg örültem volna, ha az enyém lehet a feladat. A ballagás előtti héten mondta, hogyha végülis az enyém is lesz, nem én olvashatom fel, mert nem vagyok rá alkalmas. Kicsit meglepődtem, mert régen sok vers- és prózamondón szerepeltem, de hát mindegy, az írás volt nekem a lényeg, nem az előadás. Aztán a tanárnő végülis az egész osztállyal iratott egy-egy beszédet, mert hogy direkt kivonják magukat a munkából. Én is odaadtam neki az enyémet. Rá pár napra a folyosón odajött hozzám, a kezembe nyomta 18 osztálytársam fogalmazását, hogy ezekből rakjak össze EGY beszédet. A maradék 18 fogalmazást (36an vagyunk) pedig az a lány kapta, aki előadni fogja mindenképpen a beszédet és, hogy kiderül, hogy a 2 összevágott izéből, melyik a jobb és az lesz. Az én fogalmazásomról egy szót se szólt. Most végzősök vagyunk, megint mondta, hogy szalagavatói beszéd kellene, írjak én is mindenképp. Nekem a tavalyi dolog elég rosszul esett, így visszautasítottam, mert sok a dolgom (érettségi, nyelvvizsga). Erre megkérdezte, hogy megsértődtem-e a múltkori miatt, mert hogy nincs rá okom és mindenképp írnom kell neki egy beszédet. Szerintetek? Én vagyok túl érzékeny?:S
2009. okt. 23. 18:36
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
neked van igazad.
2009. okt. 23. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Nem vagy túl érzékeny!! Tipikus tanár aki rád hárítja a feladatot! Ne duzzogj neki, mert még érettségiig keresztbe tehet, de ne vállald a feladatot! Lesz neked épp elég dolgod még most, inkább azokkal foglalkozz, ballagás után hál isten úgyis lehet elfelejteni az egész gimit.
2009. okt. 23. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim válasza:
100%

Hagy az egészet a francba,nem becsüli semmire a munkádat,van neked jobb dolgod is.

Írj a magad örömére bármit amit szeretsz,de ne kötelességből,ha meg se köszöni.

Aztán neten is vannak pályázatok több oldalon is.(sok goth oldalon:Magyar Gothic Klub)Nem kell g-nak lenned,bárki küldhet be,van ott több téma is,ha vmi tetszik.

Karcolat.hu

Ezekkel nyerhetsz is valamit.(a dicsőségen kívül)

2009. okt. 23. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Valószínűleg furdalja a lelkiismeret, mert ő is tudja, hogy tavaly helytelenül járt el, háromszorosan is. A saját lelkiismeretét akarja megnyugtatni azzal, hogy most rád bízná a feladatot és ezzel helyreállítaná a rendet. 18 éves korban már nyugodtan lehetsz annyira öntudatos, hogy ne nyeld le, ha megsértenek, ne mentsd fel a tanárt. Persze, ha kicsinyes, sértődős fajta, benne van a pakliban, hogy az érettségin lepontoz.
2009. okt. 23. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
köszönöm szépen a válaszokat, megnyugodtam, hogy szerintetek sem csináltam butaságot. amúgy kedvelem a tanárt, az óráján is szinte csak én figyelek oda rendesen, szóval továbbra is normálisan viselkedem vele, de a beszédet tényleg nem szeretném megírni, azt hiszem, nem is sikerülne jóra. Köszönöm az ajánlott honlapokat is, majd megnézem őket biztosan:)
2009. okt. 23. 19:20
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

A te eseted pontosan bizonyítja, amit mindig is tudtam : a gyerekeknek nagyon jó az igazságérzetük!


Amit a tanárod tavaly csinált veletek (nem csak veled, de az egész osztállyal!) egy szemét, erkölcstelen húzás volt!!!


Nagyon jól érzed... :-[


Én sem tennék egy szalmaszálat sem odébb többet ennek a tanárnak a kérésére!

Persze, muszáj diplomatikusan tálalni ezt az egészet, mert valószínűleg ez a szemét tanár bosszúálló is lehet : jó kifogás, hogy nem érsz rá, sok a tanulnivalód, magán-elfoglaltságod, naggggyon sajnálod, de saaaajna most nem tudsz rá időt szakítani!... :-P


Olyan meg nincs, hogy "mindenképp írnod KELL neki egy beszédet"!...

Ha kötelezővé teszi, akkor írj valami sablonos hülye szöveget, amit tuti nem tud felhasználni (én az osztály többi tagját is erre bíztatnám!)...

2009. okt. 23. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Igazad van!. Bár azt azért hozzá tenné, hogy nem magyar szakra mentem, de én egy biosz fakt alatt megírtam egy nem átlagos, ballagási, tanárbúcsúztató, sőt még a 11.-esektől elköszönö és az ő elköszönő szövegüket is. Az 4, 45 perc alatt. Nem tudom neked egy szövegen mi került jó pár napba.
2009. okt. 24. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
nem egy sablonos, itt hagyjuk az iskolát, ami szomorú, de kilépünk az életbe stb. beszédet szeretettem volna, hanem ami kicsit élvezhetőbb, eredetibb. meg egy igazán jó idézetet szerettem volna belerakni, megvolt az elképzelésem, hogy mit fejezzen ki, csak nehezen bukkantam rá az igazira. meg hát a megfogalmazás se volt mindegy, többször át-átirogattam, javítottam rajt. kb ennyi:) nekem ilyen a tempóm, szeretek alapos lenni olyanban, ami fontos nekem.
2009. okt. 24. 17:13
 9/10 anonim ***** válasza:

Teljesen igazad van, attól, mert ő a tanár, te meg vagy a diák, még nem szórakozhat veled akárhogy. Ráadásul na, egy PEDAGÓGUS nem mond olyat, hogy alkalmatlan vagy. Még ha az is lennél, egyrészt akkor is valami más kifogást kellett volna találnia, másrészt meg ha netán elrontod - bár ahogy írtad, van gyakorlatod benne - akkor se dől össze a világ.

Órán kiadhatná feladatnak, de úgy, hogy a folyosón odajött, stb, úgy nem.

2009. okt. 24. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

ha lenne egy kis időd,és kedved akkor nem tudnál nekem is segíteni egy tanár búcsúztató megírásában?

csak néhány ötlet kéne :) de tényleg csak ha ráérsz,írj privit ha gondolod.

köszi!

2010. máj. 21. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!