Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Gimnáziumváltással kapcsolatba...

Gimnáziumváltással kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Kecskeméti Bolyaiba szeretnék átjelentkezni, mit tegyek?

Figyelt kérdés
Most a teljesen német nyelvű iskolában vagyok 9. osztályos, de ki nem állhatom. Nem magával a tanulással van bajom, hanem pl utálom az osztályom. Állandóan úgy érzem, mintha kiröhögnének és kibeszélnének a hátam mögött. És az érettségitől is szörnyen félek, hiszen az is németül lesz. És mivel még nem tudom, hogy mi akarok lenni, mindenféleképpen jól kell sikerülnie (márpedig ez magától értetődő, hogy németül rosszabbul fog sikerülni, mint magyarul). Teljesen elszúrtam, hogy 8.-ban ide jelentkeztem. Csak annak érdemes ide jönni, aki turisztikával vagy germanisztikával akar foglalkozni. Nem is értem az akkori énemet, és szörnyen bánom ezt a döntésemet. Szeptembertől a kecskeméti Bolyai német-angol vagy sima gimis tagozatára szeretnék járni. Felhívtuk már az igazgatót is, és azt mondta, hogy meglátjuk majd, hogy hogyan sikerül majd az évvégim,és majd ezután írok augusztusban felvételit (nem mondta miből). De nagyon félek, hogy nem fog jól sikerülni, félévkor volt egy 2 (Physik-fizika) meg kb négy-öt 3 is. És évvégén a matek is 2 lesz szerintem, pedig én igyekszem odafigyelni meg gyakorolni, de hát azt nem lehet bemagolni (mint ahogy a fizikát sem). És már csak 2 hónapom van kijavítani,ami szinte lehetetlen szerintem.😟 Viszont az ált sulis bizonyítványom jól sikerült (7.-ben 2 db 4, 8.-ban egy db 4-esem volt). Szerintetek ezek alapján fölvesznek? Előnynek fog számítani mindezek mellett is, hogy a tantárgyak 80%-a németül van? Melyiket ajánlanátok inkább -> sima gimi vagy német-angol? Milyenek a mostani osztályközösségek? Könnyű beilleszkedni? Koliról bővebben? (Hallottam, hogy a Táncsics nem a legjobb.) Esetleg lehetőség van másik kolira?

2018. ápr. 23. 20:56
 1/3 A kérdező kommentje:
Nagyon fontos lenne🙏
2018. máj. 1. 21:08
 2/3 FulopHella ***** válasza:

Szia asszem későn írok de azért hátha segít! Ugyanígy voltam ezzel mint te énis kilencedikes voltam idén és nem volt jó a gimim amibe mentem. Nem tudom kijavitottad e úgy tudom a gimi amibe menni szeretnél annyira nem erős akkor ha lesz hely és jól sikerül a felvételid akkor bent vagy viszont a kettes elég húzós, hogy egyáltalán behívnak-e. Nekem annyi előnyöm volt, hogy szín kitűnő voltam bementem írtam egy szinte hibátlan felvételit és kész. Ilyenkor mindenképp kérdeznek matek-magyarból meg esetleg ha tagozatos gimi akkor abból úgyhogy arra különösen figyelj főleg magyarra azt nem kell érteni csak magolni. Remélem sikerül nagyon szurkolok neked!!


Puszi 15/L

2018. júl. 8. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszi szépen a válaszodat. Igazából nem voltak ott túl kedvesek, és felvételt sem sikerült nyernem. Szóval most másik sulit keresek. Vagyis már folyamatban van.
2018. júl. 13. 21:59

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!