Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Megbuktathatnak 2,1-re?

Megbuktathatnak 2,1-re?

Figyelt kérdés

Sziasztok! 10.-es diák vagyok egy szakgimnáziumban. Nos első félévben 3,45-re, most pedig 2,1-re állok. Tudom óriási a rontás, de ez köszönhető egyrészt a folyamatos lebetegedéseknek, másrészt meg segg hülye vagyok matekhoz. Lényeg a lényeg, a tanárnő ma lezárt mindenkit, és engem megbuktatott, mert hogy ebben a félévben szinte csak 1es dolgozatot írtam. Megteheti?

Kérlek a tanulni kellett volna kommenteket hanyagoljuk, így is 3,85 az átlagom, egyszerűen a matek a halálom. Köszi.



2019. máj. 27. 13:34
1 2 3 4
 11/32 anonim ***** válasza:

Akkor megint én nem értek valamit.

Nálunk a félévestöl függetlenül volt az évvégi. Abba nem számított bele a féléves, legalábbis úgy tudom. Volt egyszer hogy bukásra álltam történelemböl (a példa igazi volt), és a tanár is jóindulatú volt, így lefeleltetett az aktuális témából, amit meg is tanultam. A kapott 5-össel az átlag is meg volt, és át is engedett. Amennyire emlékszem, akkoriban év végén mindig megpiszkálták azokat, akik x.8 közelében voltak(pl. 3,7 v. 4,5), hogy megkaphassák a jobb jegyet, ha felkészülnek. De ugyanígy a kettes alattiakat is megvallatták, akinél még volt remény.

2019. máj. 27. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/32 Andizsuzsi ***** válasza:
100%
Az évvégi jegy az adott tanév értékelése, a tanév során szerzett összes jegyet figyelembe kell venni. Mivel még nem volt osztályozó értekezlet, a szülőd jelezze az igazgatónak, hogy nem értetek egyet az osztályozással és kéritek annak felülvizsgálatát az osztályozó értekezleten.
2019. máj. 27. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/32 anonim ***** válasza:
87%
Még mindig jobb, ha idén buksz matekból, amikor elvesztetted a fonalat félévkor. Ha átengedne, akkor jövőre már tényleg megbuknál a hiányzó alapok miatt. De hiába küzdöd magadat végig abban az osztályban, az alapok továbbra is hiányozni fognak, így egy párszor elbukdácsolva eljuthatsz az érettségiig, ahol szintén küszködhetnél a kettesért. De ha most megbuksz, akkor jövőre felveheted a fonalat ott, ahol idén elvesztetted. Neked magántanár kellett volna, hogy matekból is mindent érts és megtanulhass.
2019. máj. 27. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/32 A kérdező kommentje:
Az a legnagyobb problémám, hogy én át akartam menni egy gimibe, gondolván nyáron magántanár segítségével felhozom a matekot, és mehet minden tovább onnan, - mivel itt nem képes az agyam befogadni amit a tanár mond, és sajnos nem csak Én egyedül vagyok így ezzel, 10 embert buktatott meg a 30ból. Az meg hogy el szeretnék menni innen a szakmából adódik(infó), és félek hogy nem tanulhatok tovább, pedig mindenképp szeretnék. Sokkal inkább humán beállítottságúnak érzem magam, így most egy matek miatt ugrik minden.
2019. máj. 27. 18:01
 15/32 anonim ***** válasza:
58%
Nézd át az iskola értékelési szabályzatát. Nálunk 1,71-től felfelé kell kerekíteni.
2019. máj. 27. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/32 A kérdező kommentje:
Egyébként ha idén pótvizsgára kerül a sor tanulhatok tovább? Magyarom, és a törim is 4-es.
2019. máj. 29. 14:48
 17/32 anonim ***** válasza:

Hogyne tanulhatnál tovább, nem is értem!

Én a helyedben még futnék egy kört, először a tanárnál, hogy adjon még egy lehetőséget, utána a szülőn keresztül az osztályfőnöknél, de akkor már az egész osztály nevében, akár az igazgatóhoz is eljutva. A jegyet az egész évre kapod, nem a második félévre, és ha 2,1-re állsz, akkor éves szinten teljesítetted az elégséges szintet. Nem kénye-kedve szerint osztályozhat a tanár, hanem a jegyek alapján, és az osztályozóértekezleten a tantestület felszólíthatja a változtatásra, de én ilyennel még nem találkoztam. Amúgy abban van igazság, hogy az érettségire jobban felkészülsz, ha a javító vizsgára kell tanulnod, de mégse erre való a nyár. Ha át akarsz menni gimnáziumba, akkor nem értem, hogy mért nem teszel valamit ezügyben. Ha ott maradsz, még szakmából is kell érettségizned, és rosszabbak a továbbtanulási esélyeid is.

2019. máj. 29. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/32 anonim ***** válasza:
63%
Nálunk benne volt az iskola szabályzatában, hogy akinek több egyese van, mint más jegye azt meg KELL buktatni. (Ez 2,1-es átlagnál simán előfordulhat) Nem a tanár dönti el. De persze szokásosan mindenki csak nyomkodja a lefelé mutató hüvelykujjakat.
2019. máj. 29. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/32 anonim ***** válasza:
0%
Nálunk olyan volt, hogy egy adott első félévben még, tehát az osztálytársam közben kijavította; na , szóval, hogy abban az adott félévben egy db nagydolgozatot írtunk matekból, és akkor az egy osztálytársamnak egyes lett; de az iskolának a követelményei között az szerepelt, vagy nemtom, lehet, hogy a két előző félévben nem írtunk nagydogákat; asszem, ott nem, de ennél a 3. tanárnál írtunk, és őnála az volt , hogy asszem, hogy a nagydolgozatok átlagának meg kell lennie 2,00-nak. Na és akkor abban az évben egyet írtunk ilyen nagydogát abban a félévben, és az az egyik osztálytársamnak 1-es lett. (Írtunk volna asszem talán terv szerint többet is, csak kifutottunk az időből.) Na, tehát , ezt az egyet írtuk,és akkor hiába, hogy osztálytársamnak még voltak mellette tök más jegyei, és átlag alapján nemtom, még az lett volna a durva, ha átlag alapján 3-as is kijött volna neki, vagy akár négyes; nem tudom, milyen jegyei voltak még, de átlag alapján tuti kijött volna neki a kettes, és tökre ki volt akadva szegényke; és már nagyon félév végén voltunk amúgy szóval; tehát ki volt akadva, hogy megvan a kettes átlaga, és a tanár meg egyesre zárta le. Szal hiába voltak ott még neki mellette más jegyei, amivel bőven meglett volna a kettese. Ja meg idegennyelvből meg pl az volt a szabály, ott sem a két félév összes jegyét nézték, hanem azt mondta a tanár második félévben, hogy "az első félév az már egy lezárt dolog." Tehát az első félév eredményét úgy számította, hogy azt két jegynek; mintha az első félév egy piros témazáró lett volna, és nem lett volna rajta kívül msá jegy; és akkor még ahhoz átlagban a többi , már csak 2. féléves jegyek. Pl valakinek így volt, hogy első félévben 3-asra lett lezárva azokból a jegyekből, második félévben meg volt pl neki 1,2,3,4,5 és akkor az első félévet úgy számolta akkor hozzá, hogy 3+3+1+2+3+4+5 Tehát az első félévet azt két kékjegynek, vagy egy pirosnak vette, tehát kétszer hozzáadta a második félév jegyeihez, és akkor úgy osztott. Pl a példámban 7-tel. Szóval ja amúgy, meg tudhat buktatni, ha a 2. félévben csak 1-eseid vannak szinte. Megteheti sajnos :S Hát de egyébként kérdezd meg az osztályfőnököt is azért, vagy az igazgatót is, v igazgatóhelyettest; hogy hátha lehetne még valamit tenni; bár attól félek, hogy nemnagyon. Lehet, hogy ilyet vállalnod kéne, hogy akkor csak az egész másodikféléves tananyagból, a teljes 2. félévből íratnának veled egy nagydogát. De amúgy lehet, hogy a tanár már nem is vállalná az összeállítását meg kijavítását, már annyira nagyon a félév végén vagyunk. De egyébként ebből nyáron szerintem amúgy augusztusban le tudhatsz vizsgázni. Mondjuk mi egész évben anno 10.-ben a hasonlósági transzformációkkal foglalkoztunk; de nem tudom, hogy máshol is ugyanezt veszik-e. De egyébként tudhatsz még olyat csinálni esetleg, hogy pl keresel egy Skype-os matektanárt, és akkor 1-2 órában elmagyarázza neked a lényeget; és akkor azt már majd utána fogod tudni csinálni. Mondjuk két óra az olyan 4-5-6000, amennyibe kerülhet. Tehát egy óra szerintem kb olyan 2000-4000 Ft lehet; és akkor ha a szüleid szeretnek, akkor kifizetik neked ezt, ha szükséged van korrepetálásra. De amúgy szerintem ha pl két órát kérsz, akkor ne egybe nyomjátok le, hanem két külön alkalommal, és akkor utána ha egy elég, akkor gyakorolj, ha nem elég, akkoris gyakorolj, és akkor kicsit később, 1-2 nap/hét kihagyásával legyen a következő óra. Vagy pl ha van valahol az iskolában egy jóarc matektanár, akiről tudod, hogy híresen jó tanár, és szívesen korrepetálna, akár pénzért, akár szívességből.
2019. máj. 29. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/32 anonim ***** válasza:
*Készülhetsz a matektanárnak konkrét kérdésekkel is,de kérheted azt is, hoy magyarázza el előlről. (nemtok ilyen tanárt, neten biztos vannak.)
2019. máj. 29. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!