Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulási lehetőségek » Lehet valaki szemsérülten...

Lehet valaki szemsérülten idegsebész?

Figyelt kérdés
A barátomnak még első osztályban volt egy balesete, egy faág keresztül szúrta a szemét. Műtéttel amit tudtak, helyre hoztak neki, akkor 55%-os volt a látása arra a szemére. Ezután kb. 14 évesen ideghártya leválása volt, amit szintén műtéttel kezeltek, szilikont és olajat ültettek a szemébe ami az ideghártyát a helyén tartja. Azóta csak 5-10%-ban lát a beteg szemével, napfényben és elektronikus eszközök használatakor napszemüveget kell hordania. Rendszeresen jár kontrollra, naponta többször szemcseppet használ. Régi álma hogy idegsebész lehessen, erre tette fel mindenét. Már többször is megkérdezte a dokikat hogy ez jelent e bármi hátrányt neki, mert a másik szemével tökéletesen lát, de térlátása szinte alig van. Eddig a szemészek, a háziorvos és az ismerős orvostanhallgatók is azt mondták hogy szerintük nem lesz vele baj, de ma az iskolai védőnő azt mondta neki, hogy jelentkeznie is felesleges, mert esélytelen. Más orvosi irányon még nem gondolkodott, tényleg ez volt minden álma. Én nem tudom hogy hogyan álljak hozzá, mert ilyen állapotban nem biztos, hogy miniatűr idegszálakat kellene vagdosnia, de szeretném támogatni. Az anyukája eddig mellette állt, de ma ő is azt mondta, hogy nem fogják így alkalmasnak nyilvánítani, vagy legalábbis sebésznek nem mehet. Érthetően nagyon ideges, mert szívét lelkét beleadta hogy ezzel foglalkozhasson, én pedig nem tudom mit mondjak neki. Van esélye hogy sikerül neki? Idén fogunk érettségizni, már nem sok időnk van bármin változtatni.

2019. nov. 6. 18:25
 1/2 anonim ***** válasza:

Érdeklődhet valamelyik orvosegyetem vagy idegsebészettel is foglalkozó kórház foglalkozás-egészségügyi szolgálatánál.


De miért gondoljátok, hogy az iskolai védőnő jobban tudja, ki mire alkalmas, mint egy szemész, egy háziorvos (meg az orvostanhallgatók)?


Másrészt meg az egyetem elvégzése alatt változhat a prioritás, rájöhet, hogy valami még jobban érdekli, láttam már egy-két ilyen változtatást.

2019. nov. 6. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%

Alapvetően a szem képes átvenni bizonyos mértékben a térlátást. Én is idegsebész tervezek lenni és mivel mikrosebészet és emiatt sokszor kell mikroszkópon keresztül operálni, ami még a tökéletes látásúaknak is nehéz, pont a kézkoordináció miatt ezért nem hiszem, hogy idegsebész lehet még, de hogy ne csak olyat mondjak amivel letöröm, ott van Prof. Dr. Hangody László ortopédsebész aki világszinten is ismert, Ő például elveszítette a látását valamelyik szemére és most, mint említettem, az egyik legjobb ortopédsebész.

Ne adja fel a barátod az álmát, viszont legyen b és c terve is.

Én sok sikert kívánok neki és ha bármi kérdése van írj nyugodtan :D

2019. nov. 6. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!